Londoni szürrealizmus

Először is kérek bárkit, aki tudja, hogy Pesten hol kapni Banánsört az írja meg, mert a statisztikák szerint igen nagy mennyiségű embert vonz a blogra a téma, ezért lehet, hogy jó volna, ha kiderülne, hogy otthon merre kapni. (Tesco?)

update: Elővárosi Ember nevű user kommentje: “banánsör: G-roby közért, a Mechwart ligetnél!” – köszi az infót.

Meg a statisztikákkal kapcsolatban arra jöttem rá, hogy bar a blog.hu tele van “énblogokkal”, ez valószínűleg elég kevés embert érdekel, mert a leíró témákban több időt töltenek az emberek az oldalon mint az “én-témákban”, ami viszonylag érthető is, mert azon kevesek akik tudatosan kerülnek az oldalra, es nem a “bevándorlás Egyiptomba”, “Állatfarm Orwelltől” es “eladó jégkorszak plüss” kereső szavakon jönnek, valószínűleg arra kíváncsiak, hogy itt miben más az élet mint otthon, úgyhogy próbálok majd ebbe az irányba orientálódni a továbbiakban.

Akkor kezdjük a közlekedéssel. Már korábban kifejeztem azon csodálkozásomat, hogy itt az emberek megállnak a gyalogosoknak a zebránál, de lássuk be ez két év ittlét után már nem annyira tartozik a sokkoló kategóriába, ennek ellenére az angolok bármikor képesek meglepni. A mellettünk levő 2×2 sávos úton felújítják a lámpákat es az egész közlekedési rendszert. Ennek keretein belül par hónapja csináltak egy járdaszigetet egy adott pontra, amit nem festettek fel zebrának, ilyesmik vannak itt elég sokszor, ezek nem igazi zebrák, átmenni saját felelősségre szabad, de nem kell az autóknak megállni. Hát persze az istenért nem állt meg soha egy sem. Nah, mit ad a sors, most végre felfestették a csíkokat, azonnal mindenki megáll es türelmesen megvarja hogy az egyorrúak átbattyogjanak a túloldalra. Mondhatnám “bezzeg otthon”, viszont ami inkább érdekes, hogy mennyire rendszerben élnek az angolok – kvázi nem azért áll meg, mert valaki át akar menni, hanem mert úgy muszáj.

Ez a muszáj dolog igen aktív itt. Már korábban azt is kifejtettem, hogy szerintem a britek megturik a külföldieket itt, mert azt is muszáj, de hogy mi a véleményük, az már más tészta. Végül is ez nem meglepő, itt erősebbek a rasszizmus-ellenes törvények, mint otthon, de attól meg az embereknek van egy preferenciájuk, nemde? Beszeltem erről a főnökömmel is, csütörtökön elmentünk egy céges ivászatra, mert egyik külföldi kollega megy haza persze mindenki megitta a három négy pint alkeszt, úgyhogy elég felszabadult hangulatban voltunk. Szoba került ez a külföldi téma, mondta főnököm, hogy ő pl eléggé nem szereti a külföldieket, bar azok, akik jó fejek, meg próbálnak úgy tenni, mint akik be akarnak illeszkedni, “na azok még okésak”. Jogos, szerintem ez otthon is igy szokik lenni a helyi “norvég bevándorlók” eseteben, azért nem csípi őket senki mert tojnak beilleszkedni.

Volt egy írás modorosblogon a külföldön élő magyarokról, jót szórakoztam rajta, bar sok az igazság is benne. Bar magát a modorost nem követem túlságosan, de néha azért szoktam nézni, jó írás az előbb idézett szösszenet azoknak, akik szeretnének egy picit sztereotipizált belé látást az “emigránsok” életébe, meg ha nem is teljes a téma realisztikus lefedettsége. Mindamellett, mint mondtam, jó írás.

Tartottunk vasárnap egy kerti partit, amolyan BBQ-féleséget, na ilyen érdekes érzésem rég volt, vagy talán soha. Régebben amikor meg otthon voltam anno mentünk le ősökkel nyáron a Balatonra, ahol a kertben, fák közt, zöldben stb. tartottunk hasonló szórakoztató esteket. Ehhez képest itt Londonban nálunk ez úgy nézett ki tegnap, hogy egy marha picike betonlapokkal fedett kertben, egy elhagyott, betört ablakos húsz emeletes irodaház mögött közvetlenül sütögettük a kaját, miközben az egyik szomszédban valami távol keleti jött ki a ruhakert h ne legyenek füstösek, a másikban meg valami indiai prüszkölt néha, emellett az utcáról is érdekes hangok jöttek át, valószínűleg valaki sokat ihatott. Nem beszelve a fel utcára húzódó 2×2 sávos útról, a helyi gyorsvasútról, meg ilyesmikről. Londoni szürrealizmus, érdekes volt, tetszett, majd, ha lesz meg ilyen alkalom, csinálok kepet

[Vegyes…] A jereváni rádió szerint…

Voltunk most hétvégén Portsmouthban. Egész jó hely, nem egy Eastbourne mondjuk de azért érdemes megnézni, nem utolsó sorban, mert £10 volt az odavissza vonatjegy, ami itt marha olcsó, igaz persze akciós volt. Szépen felújították a tengerpartot, létrehoztak egy outlet központot, egy modern turista látványosságnak számító tornyot, és rá egy teljes szórakoztató/kiszolgáló ipart, jó látni, hogy a lepusztult városokat kreatívan fel tudják újítani. (Leginkább mert aki ismeri a dél-angliai tengerparti városokat az tudhatja h viszonylag “tömeg termékekről” van szó, tehát sok városban van egy fából készült móló, amin van játéktérem, meg kis hullámvasút, meg hasonlók, aztán annyi.)

De ha már játékterem, elvertünk kb másfél fontot a játékteremben. Elég ügyesen kitalálták az angolok, hogy ha minimális tettel (0.02 font) engedik játszani az embereket, akkor beengedhetik a gyerekeket is játszani. Ez jó, mert így nem tudsz elverni nagy pénzt, viszont a kicsiket rászoktatják a szerencsejátékra, és mikor felnőnek, akkor majd a “normál” kaszinóban fogjak szórni a pénzt.

Jelentkeztem egy esti sétára szeptemberre. Jó buli lesz, 32km az éjjeli Londonban. Meg végre felmegyek a London Eye-ra is, mert része az eseménynek. Úgyis elhatároztam, hogy az ki fog maradni az életemből, mert fölös pénzkidobás, de ha már benne van a részvételi díjban, akkor hajra.

Olvastam az aktuális belpolitikai/külpolitikai hercehurcát északi szomszédjainkkal. Viccesnek tartom, hogy a szlovákok arra fogjak a magyar radikalizmus terjedését, hogy mi milyenek vagyunk, miközben pontosan tudjak, hogy azzal, amit csinálnak szítják az egészet, tehát öngerjesztés. Persze ez nekik jó, a magyar politikusoknak meg kicsi a fa.uk, és nem tesznek semmit. Erre mi lesz? Hat eljön “a szebb jövő(t)”, és majd akkor lesznek változások, ami az előbb említett öngerjesztés folyamat részé lesz. Sün Sün helyett Patkány Patkányt fogunk ordibálni a nagykövetségek előtt? Nálunk tényleg ennyire hülyék odafent vagy mi a helyzet? Koppkopp!

De ez az egész EU is egy szórakoztató rendszer. Európának értelemszerűen soha nem volt valós érdeke, hogy az igencsak lemaradt keleti országokat felvegye, ha csak nem annyi, hogy igy nem az orosz blokkban vagyunk már megint, vagy inkább meg egyelőre. Mondjuk összeesküvés-elméletekkel tele a padlás arra vonatkozólag, hogy Amerika igy akarta gyengíteni az EU-t, hogy előbb essen szét, de az biztos, hogy el kéne dönteni, hogy akkor most közösen, vagy magunkban, és aszerint intézni a dolgokat, mert röhej, hogy Brüsszel is hallgat, Budapest is hallgat, a Szebb Jövőt meg koszorúzik, amikor Sólyom nem. Majd, amikor aztán pár okos a felvidéken kezdi hentelni a magyarokat, mint most otthon egyesek a cigányokat, akkor mindenki bazira meg lesz lepve.

Őszintén kíváncsi leszek a következő választások eredményére, ki jön be másodiknak.

Olvasóhét – Csernus es Szendi

Amellett, hogy levest kotyvasztok, meg írogatok mindenféle dolgokat mostanában az olvasásra is jut időm. Kaptam otthon egy könyvet (Szendi Gábor – A nő felemelkedése és tündöklése), valamint leszedtem Csernus – A Férfi c. könyvet isohuntrol is. Gondolom csak erre a két szóra egy csomó Google találat fog megint beesni ide, mint ilyenkor mindig, de akkor már tartsunk könyv elemzést, hátha pont arra vágynak.

A két könyv alapvetően ugyan azt a temat vesézgeti de teljesen más megközelítésből. Itt írnám meg, hogy egyik írótól se olvastam meg semmit korábban. Bar a címek a nőkről ill. a férfiakról szólnak, szóval az “ugyanaz a téma” igy picit furán hat, de alapvetően mégis a társadalmi/párkapcsolatok magyarázatáról van szó, de mint fel mondattal korábban írtam más megközelítésből.

Szendi, szerintem sokkal érdekesebben a kémiai összefüggések alapján, valamint evolúciós magyarázattal próbálja érzékeltetni, hogy egy ember miért viselkedhet úgy ahogy, a kapcsolatok miért olyanok amilyenek (pl miért hat hormonálisan másképp egy férj meg egy szerető a nőkre, miért a méret a [nem] lényeg, és hogy miért nem is a fáról másztunk le hanem vízi életet éltünk meg ennek a mai létre vonatkoztatott hozományai). Ez abból a szempontból jó, hogy azon egyének, akiknek van valamennyi ember/önismeretük, és egy alap megértő képességük van a tudományos magyarázatokra, azok sok dolgot megérthetnek a környezetükből/-rol, illetve a saját maguk viselkedésével kapcsolatban. Emellett hasznos bizonyos szituációkban hogyha valamelyest hidegvérrel tud gondolkodni az ember, mert tudja, hogy adott dolgok normálisok biológiai szempontból. Persze az nem derül ki a könyvből, hogy hogyan kell felszedni a másikat (arra ott van Neill Strauss – Játszma c. műve), de legalább az tudatosodhat, hogy ha a másik otthagy valakit, akkor miért érzünk úgy, ahogy. (Ami persze megint sok emberben sehova nem vezet, ha nem tudjak hova tenni magukban az adott információt, de az már más tészta). Az vitathatatlan, hogy aki nem szereti a statisztikákat, az jobb, ha nem olvas bele a könyvbe, mert itt csőstül kapja őket. Viszont sok érdekeset lehet megtudni a hormonális hatásokról az agyi működésre, mindenfele élettani problémák szempontjából, egyedfejlődés stb. Ez érdekes lehet annak, aki nem tudott meg róla (pl nekem). Viszont ebből se fogja megtudni az ember, hogy kicsoda/micsoda is ő valójában, max ötleteket adhat magyarázatként.

Persze az írás nem mindenkinek jön be; olvastam néhány kritikát, akik elolvastak a könyvet és azt írtak, hogy meg most se értik mi az evolúciós pszichológia. Hat nem mindenkinek jön be a romantikától elrugaszkodott társadalmi magyarázat, de aki azt a stílust kedveli annak Csernus fog bejönni. Mondom, ha nem szereti az ember a tények és a számok világát, nem fog tetszeni.

Csernus ezzel szemben példákat hoz a saját életéből, illetve mint pszichoanalízisként a munkájából, hogy kikkel, hogy mit beszelt, ezt, hogy elemezte, és szerinte ennek milyen társadalmi vonásai vannak. Viszont a tényeket nagyon elkeni és csak utal rajuk, ami szerintem nehezen előnyös mert nem könnyen fogjak megérteni azok, akik csak azért olvassak a könyvet mert egy Csernus nevű muki írta, és a mögöttes gondolatmenet megint hiányzik az agyukból. De itt is áll, ami Szendinél, hogy ha van valamennyi társadalmi és önismerete valakinek, akkor par dologra rámutathat a könyv, csak nem olyan tényszerűen mint Szendi, hanem más megközelítésből, és sokkal inkább virágnyelven. Többször próbál rámutatni arra, hogy a kommunikáció, meg a dolgok megbeszélése, félelmekkel szembenézés fontos dolog. Ami viszont picit megtévesztően hathat ezzel kapcsolatban az az, hogy aki eddig meg nem jött rá erre, az ebből se fog rájönni, valamint, hogy valószínűtlen, hogy ha eddig már rájött, akkor ennek a műnek a hatására fogja megváltoztatni az eletet. Kvázi mondani könnyű, és utólag okosnak lenni is kurva könnyű, hiszen akiben van annyi önismeret és akaraterő, hogy képes legyen dolgokra, az úgyis megteszi, akiben meg nincs, az nem ettől fog megváltozni.

Csernus könyvével szerintem azért gond, hogy nem tény és statisztika szerűen ír, mert amire próbál rámutatni a műben az egy baráti beszélgetés során kéné, hogy lefusson, mert ott optimális esetben a “beteg” megbízik a másikban, akinek elmondja a baját, aztán ha a “másik” tanácsot ad, akkor esetleg abból valami lerakódik. Egy pszichiáter aki könyvben leírja az élettapasztalatait nem hiszem hogy hiteles erőként hat az olvasóra [fura, mert Csernus pont az elbaszott apa szerepnél ír hasonlókat, hogy ha a (fiú) gyerek nem képes felnézni az anyjára mert az nem pasi (értelemszerűen), az apjára meg mert az egy kretén, akkor ciki van, mert ami az anyja mond annak direkt szembe megy, amit az apja, az meg nem is számít, aztán jön a személyiségzavar – szóval a felnézni-a-másikra-és-megfogadni-amit-mond problémát jól leírja, de ha beleírná a könyvbe hogy az író/olvasó esete ugyanaz lesz, akkor senki nem venne a könyvet.]. Szendi ezzel szemben tényeket ír le, amiket vagy elhiszünk, vagy nem, vagy szeretünk, vagy nem, de legalább érzelmektől mentesebb.

Hazalátogatós hét

Most otthon voltam, egy hetet, azaz kilenc napot, aminek a jórésze szocializálódással telt. Valaki mondta, aki olvasgatja, amiket írok itt, hogy majd megint biztos írok egy kis esszét arról, hogy az ország milyen állapotban van, de azt hiszem ettől jórészt el fogok tekinteni, mert keleten a helyzet változatlan, arról meg mindenki tud eleget. Az időjárás picit angolos volt a hét közepén, mert hétfő este, ill. kedd szerdán esett és hűvös volt, máskülönben kellőképpen nyárias idő, de a strand kimaradt, hiszen az pont keddre volt betervezve. Mindamellett azért sikerült lefoglaljam magam, szerintem tíz nap alatt nem sikerült összehozzak öt napnyi alvást, úgyhogy majd a holnaputani két napos fej tágításon remélem lesz alkalmam aludni egy keveset

Az odaút elég egyszerűen telt, a kicsi a világrendszer elméletnek megfelelően megint egy ismerősömmel utaztam a gépen, aki egyébiránt ma jön vissza, csak ő az esti géppel, én meg a délutánival. Leszállás után beszéltük mielőtt elköszöntünk h érdekes dolog, vajon mi vesz rá embereket arra, hogy dupla jéggyáréért üljenek a gép „üzleti osztályán”, ahol egész pontosan ugyan ilyen ülések vannak, mint itt, csak a hideg szendvics helyett kaphatnak meleget is ha akarnak, illetve kapnak egy arc törlőkendőt is.

Ezek a hazamenetelek picit mindig érdekesek. Talán írtam már, most nem tudom visszanézni és egyébként se annyira érdekel, de kicsit olyan érzésem szokott lenni, mint a Mátrix 3 egyik jelenetében, amikor Neo és Trin a hajóval felszáll a felhők közé, ahol mindig sut a nap, de ok olyat meg sosem láttak, majd visszaesnek. Ilyenkor mindig agyalok azon, hogy minek kellett nekem elköltözni otthonról, miközben azt, hogy valóban mi vett rá arra, hogy elkezdjem talán magam se tudom azóta se. Van, ami dereng, szabadulás otthonról, ismerős kijövetele, érdeklődés a világ után, meg hasonló és komolyabb indokok, de nem áll össze a kép. Azért mégis az a legrosszabb, hogy nem vagyok meggyőzve arról, hogy itt akkor megy az ember a napsütéses felhők feletti atmoszférába amikor hazamegy, hisz tudjuk, hogy eltölteni egy hetet otthon haverokkal nem az a világ, amiben valóban élne bárki ebben a korosztályban hanem az itt is szokásos meló, pihi, és az itt kevéssé szokásos stressz és feszültség. Egyszerűen otthon latszik az embereken, feszült a környezet, és nagyon könnyű átvenni. (akar csak Angliában a nyugodtabb hozzáállást természetesen.). A mostani találkozások vegyesek voltak, emberektől függően tudtunk komolyabb ill. kevésbé releváns témákról beszélgetni, de jórészt azért természetesen a helyi allapotok, ill. vegyes magánéleti kérdések merültek fel. Lehet, hogyha Londonban végre lenne már par ismerősöm és nem csak a szoba falat v a monitort bámulnám fölös szabadidőmben az sokat segítene a helyzeten.

Összességében olyan értelemben nagyon pozitív volt, hogy sok érdekes arccal sikerült találkoznom, persze mindet ismertem, de azért nem lehet mindent megbeszélni MSNen, de akadt olyan is akit kb 1998 óta nem lattam, és mint olyan korábban csak párszor találkoztunk, de most összefut minket a szel. Valamelyik nap elmentünk kirándulni egy másik kedves ismerőssel, a Normafa-Jánoshegyi távot jártuk be kisebb megszakításokkal, majd a Gyermekvasúton le Hűvösvölgybe. Nem emlékszem h korábban mikor ültem azon legutóbb, de van Pestnek egy vitathatatlan hangulata, ami sajnos Londonban és Angliában sincs meg.