Kínaiul baromi nehéz, ellenben sose volt egyszerűbb.

你好! Vagyis nĭ hăo, vagyis “te jó (?)”, azaz “hogy vagy (?)”. Igaz kínaiul ez nem kérdés, hanem kijelentés, tehát “szia”, hiszen a kérdés a 你好吗?

Pár hete elkezdtem hivatalosan is kínaiul, mandarinul tanulni. Van az a régi vicc, hogy kérdezik a professzort, hogy hány év alatt lehet megtanulni kínaiul, mire mondja hogy 20 év, majd kiderül a vicc végén, hogy holnap vizsga van. Az a helyzet, hogy a mandarin egy baromira kreatív nyelv, amit két-három barátnő és két-három hét tanulás után is egyszerű átlátni. Mármint, hogy kreatív, mert egyébként ember legyen a talpán aki a harmincas évei közepén megtanulja.

ming_charPl. a “mi a neved?” (你叫什么名字?)egyik karaktere abból ered, hogy ha a sötétben kiáltasz valaki után, és a hold fent van és a sötétben nem látnak, csak hallanak téged, és a szádat úgy formálod ahogy, akkor az a végén az lesz, hogy ming (名). Ennél persze vannak sokkal másabb karakterek is, de maga a kreativitás elvitathatatlan. A “holnap” pl kb. “világos nap”. (明天), a “vacsora” pedig az “esti rizs” (晚餐).

Az ilyen véletlenszerű tanulási folyamatot akár csak 10 éve kb lehetetlen lett volna megcsinálni. A fent említettek közül csak a “mi a neved” szerepel a tankönyv első 1-2 fejezetében, ahol most tartunk. Ha fejből kellene lerajzoljam a releváns karaktereket, sünt szarnék. Amellett senkit nem is érdekelne, hiszen akárcsak az európai nyelvekben, ma már nem írunk kézzel semmit felnőttként. Gépelni tudni kell, olvasni is, írni már nem. Amíg képes vagyok felismerni a karaktereket, és eldönteni, hogy a jiu3 sok változata közül azt akarom mondani, hogy kilenc (久), vagy alkohol (就), addig igazából mindegy.

Régen ez úgy ment, hogy az ember vett egy szótárat, beseggelte, hogy melyik karakterhez milyen elöljáró tartozott, azt megkereste a szótárban, aztán megkereste a másik felét is karakternek, aztán remélte, hogy megjegyzi. Ehhez képest, ma van Google Translate, ahova elég megjegyezni a pinyin-t (pl “ni hao”, ékezetek és mi-egyéb nélkül), és a többit kidobja a szoftver a telefonon. A Windows 10 is nagyon jól működik a pinyin bevitellel, a fentieket a sima Windowsos kínai kiosztással írtam, csalás nélkül. Vannak ingyenes appok tonnaszámra, amik napi jelleggel tolják a fejedbe az alapoktól a középfokig kb mindent, elvárják, hogy beszélgess velük minden nap, és leorrolnak, ha nem sikerül elkapni a kiejtést. Ha ez még mindig nem elég, vannak a korábban említett nyelvgyakorlós meetupok, valamint a távolkeleti haverok, akiket néha lehet abuzálni a napi baromságokkal. 我有久. Van kilencesem. Ja nem, 我有酒. Van alkoholom. (mindkettő wo3 you3 jiu3 — Wǒ yǒu jiǔ. Ezt is Google T-n néztem meg, mert nem emlékeztem, hogy a you melyik hanggal van. Pillanatok kérdése.)

chinesefor-us-pronunciation-tone-drills-l1p1-mandarin-chinese-tones-lesson-practice-1024x576

A négy ékezetfajta.

Londonban sokfelé lehet mandarin tanfolyamra járni, a híresebbek a CityLit, illetve a SOAS, én az utóbbin vagyok hétfő esténként, az első 10 hét £300, és az első év 3×10 hét, amit külön-külön kell feljelentkezni és fizetni. Igazából nem drága, és rosszat nem tesz. 再见 (viszlát — persze az ékezeteket megint meg kellene nézzem, de a pinyin tudja helyettem is, én meg idővel remélem megtanulom. Megnéztem. 4-4. zai4 jian4).

Reklámok

Akinek több mint 9 élete van

Nem szoktam a blogon túl sokat írni az ismerőseimről, vagy csajozási szokásaimról (nem utolsó sorban mert kockafejként azért a sztereotípiák élnek), de néha belefutok arcokba akikről érdemes mesélni.

A közelmúltban volt egy nem-randim (tinderen barátkoztunk össze a nyáron, de a csaj egész ősszel túrázott, még végül összejött valakivel, de azért arra jutottunk, hogy kíváncsiak vagyunk egymásra még így is). Az illető kb velem egy korú (ő 36), és kihagyásokkal 20 éve él Londonban, eredetileg indiai-kenyai kombináció (5. generációs indiai kenyai család, nairobiban született, brit állampolgár), saját divatmárkája van, egy ideig a Bond Street-en volt boltja, mostanság picit visszavonultabban Chelsea-ban él és dolgozik, továbbra is a saját dolgait dizájnolja és adja el.

Az illető sztorija elég hihetetlenül alakult, de vannak közös ismerőseink, és amennyire lecsekkoltam igaznak tűnik. Filmbe illő történet:

Valahol ott kezdődött a beszélgetés, hogy vacsizni mentünk, és a lánynak földimogyoró allergiája van. Ez volt mindig is, viszont gyerek korában volt egy műtétje, ami a gyomrát érintette, részletekbe nem ment bele, nem is volt jelentősége. Korábban tudott enni ilyeneket is, aztán volt egy balesete ami után a vállát kellett vizsgálni, azóta nem eheti. Az összefüggés? A válla annyira szétment, hogy az orvosok úgy határoztak, hogy valamilyen baromi erős sugárterápiával vizsgálják meg mert nem láttak át a sérült szöveteken rendesen. Fel is írták egy lapra, hogy milyen testrészeket kell sugarazni, és milyeneket kell elkerülni.

Egyébként arról volt szó, hogy, most figyeljen mindenki, a csajt egyszer egy zebrán elütötte egy autó, akkor szétment a válla. Afrikában aztán pár évre rá lezuhant egy kisebb repülővel, ekkor persze megint szétment a válla is, és a bokája is. Ha ez nem lett volna elég, még egy vonatbalesete is volt, ekkor memóriavesztése is lett a csajnak, plusz kirepült a peronra a vonatból, ezért végül az orvosok úgy döntöttek, hogy rendesen felmérik mi maradt a csajból. Fel is lett írva, hogy a végtagjait vizsgálni kell, a gyomrát kerülni. A két papírt persze összekeverték, ezért szétbarmolták rendesen szegényt.

Azóta elég kevés dolgot ehet. Mikor az itteni kórház rájött, hogy elég nagy hiba történt, elkezdték gyógyszerrel kezelni, ahol elrontották az adagolást, így kb még rosszabbul járt. Végül kísérleti gyógyszert kapott, ami megintcsak nem jött be nála, mondani se kell nem sok maradt belőle a végére, járni nem tudott, tanulmányait abbahagyta (mondván mozogni nem tudott, két évet volt kórházban, és a memóriavesztése miatt nem nagyon tudott volna az eredeti területével [matematikus] foglalkozni).

2017-10-11-11.46

Jobb felső…

Idővel megunta, és hazament nairobiba, ahol pihenéssel jórészt meggyógyult. Ekkor kezdett a divattal foglalkozni, tervezni, majd visszajött Londonba és megcsinálta a szerencséjét. A csaj többször volt különféle újságokban néha róla, néha a termékeiről volt szó, egyszer valaki könyvet is írt róla, pontosabban a mindenféle baleseteiről, igaz nem itt, hanem otthon.

Ezzel egyébként nem ért véget a sztorija – nagyjábóli felépülése után, tavaly előtt Ugandában volt egy túrán, ahol a kijelölt túraösvényen földcsuszamlás volt, a csaj több métert csúszva egy félig égő faszénhalom közepén akadt meg. Mire kiszedték, a lábszárán és bokáján harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. Ha ez nem lett volna elég, lefelé menetben felzavart egy méh rajt, ami persze rajta élte ki nemtetszését, úgyhogy a csípésektől anafilaxiás sokkot kapott, majdnem megfulladt, miközben még mentették őt a túra társai. Végül kórházba került, de pár hónap után kiengedték, a bokája meg most is be van kötve ha túrázik, de alapvetően jól van, állítása szerint mostanra már az afrikai magánorvosok ingyen foglalkoznak vele, mert a szervezte annyira gyorsan felépült magától, hogy az orvosi irodalom része a csaj. Mindezt bőrátűltetés nélkül. (Innen is az orvosi érdeklődés).

Még az ugandai esetből felépülőben, beköltözve, otthon nairobiban történt vele, hogy egy rendőrségi ellenőrző pontnál az egyik fegyveres megpróbálta kitépni őt az autóból (nem ő vezetett), amit majdnem sikerült is, mert az ajtót sikerült kívülről kinyitni (lehúzott ablaknál). Miközben az autóvezető haverja a gázra lépett, a csak félig kilógva a kocsiból majdnem a kerék alá került. Mehetett vissza a kórházba.

Most Londonban él újra, a régi boltját eladta, Chelsea-ban él és dolgozik, a jobb karját nehezen mozgatja, viszont kirándul sokat, fotózik, kék haja van, élvezi az életet.

Így is lehet.

Az Uber-licenszbalhé margójára

Kedvenc közlekedési blogomon, a Reconnections-on jelent meg egy hosszas elemzés arról, hogy mi is a TfL közelmúltbeli döntésének a háttere.

Szeptember 22-n a londoni Uber-felhasználók kaptak egy hivatalos emailt az Ubertől, amiben az Uber arra buzdította a felhasználókat, hogy írjanak alá egy online petíciót, mellyel az app betiltása ellen tiltakozhatnak. Ennek egyik érdekessége, hogy a TfL nem tett semmit a küldő cég ellen, és egyébként sincs befolyása a Google/Apple boltokban elérhető appokra.

Két cég az Uber mögött

A TfL nem-ráhatása a cégre azért történhet meg, mert nem egy, hanem két Uber van az országban, és az az Uber amivel a felhasználók találkoznak a telefonjukon, nem az, amelyik a szolgáltatást igazából futtatja. Az egyik cég ugyanis brit, a másik holland. A holland cég (Uber BV, innentől UBV) az a vállalat ami az app-ért felelős: a felhasználók az UBV-n keresztül kérnek kocsit, és a fuvarokért történő fizetések is az UBV-hez mennek. A helyi cég azonban, amelyik a kocsikat, vezetőket, és a fizikai élményt mint olyat biztosítja, az Uber London Limited, ULL, amely kizárólag az UBV megrendeléseire dolgozik.

Ennek több oka van:

  • Ilyen módon könnyebben átléphetik a nem-hivatalos taxikra vonatkozó szabályokat: a taxik az egyetlen jellegű autók amiben taxióra lehet, valamint csak ők várhatnak (fizikailag) előrendelés nélkül utasokra (pl a droszton), miközben az úgynevezett minicab-ek, vagyis nem hivatalos de előre rendelt taxik csak előre megbeszélt időpontban és árért vihetnek utasokat)
  • Az eltérő adózási szabályok miatt (Hollandia és más országok között) az UBV nagyon kevés adót fizet csak (semennyi áfát, és mindössze £411k céges adót fizettek tavaly)

A korábbi taxis viták egyik nagy pontja az volt, hogy a mobiltelefon ami a vezetőnél van, taxiórának számít-e, vagy sem. Végül a bíróság arra fel, hogy a telefon nincs fizikailag a kocsiba építve, és az útért fizetett pénz sosem az ULL-hez kerül, úgy határozott, hogy a telefon ebből a szempontból nem taxióra.

Mi baja a TfL-nek?

A TfL négy pontban foglalta össze miért nem hajlandó megújítani az Uber lejáró licenszét:

  • A komolyabb bűncselekmények bejelentési kötelezettségének elmulasztása
  • Orvosi vizsgálatok meg nem követelése
  • Büntetlen előéletet feltáró vizsgálatok meg nem követelése
  • A Greyball használata (erről később)

Tehát ennek vajmi kevés köze van az apphoz.

Amikor 2012-ben Washingtonban kongresszusi meghallgatáson volt jelen az Uber akkori igazgatója, a pasi gyakorlatilag a Szovjetunió központosított WC-papír árazását erőltetőnek/-hez hasonlította az amerikai taxis lobbit és mindenkit aki az Uber ellen szólt fel. Ennek leginkább az volt az oka, hogy az Uber mindig is jól rájátszott a közhangulatra, magyarán arra, hogy az embereket az érdekli, hogy olcsón és gyorsan jussanak el az egyik helyről a másikra, és a legtöbb utas szerint a taxik drágák és visszamaradottak. Más szóval tudták, hogy ha a szavazók az Uber mellett vannak, az fél siker nekik.

Innen lassan már látható, hogy bár az Uber szereti politikai vonalra terelni a témát, itt most nem erről van szó, és hogy az Uber-nek sokkal egyszerűbb a TfL-re fogni a szokásos PR szöveget, mint a saját működési szokásaikat megváltoztatni, pedig lehet lenne mit. Mint Minicab szolgáltató, az Uber egyik legnagyobb feladata az utasok biztonságát garantálni.

  • A hagyományos (nem Minicab) autóvezetők szempontból ez nem bonyolult, ne vezessenek mint az állatok, és ne kövessenek el törvénysértéseket az úton.
  • A Minicab szolgáltatók esetében az általuk közvetített autóvezetőket azonban előzetesen validálni kell, munkaidőben történő ténykedéseiket folyamatosan követni kötelező, ez utóbbira pedig a felügyeleti hatóságnak (itt a TfL) is lehetőséget kell biztosítani. Mindezek mellett az esetleges utaspanaszokat ki kell vizsgálni, a komolyabbakat pedig a rendőrség felé jelenteni kellene.

2017 áprilisában a rendőrség kiadott egy közleményt, mi szerint nem voltak megelégedve az Uber jelentési kötelezettségének betartásával: előfordult, hogy az egyik vezetőjük egy fegyvernek látszó tárgyat rántott az utasra (paprikaspray volt egyébként, de az országban azt is tilos tartani), de az Uber nem jelentette az esetet; a rendőrség csak úgy jött rá az incidensre, hogy az ULL a havi összesített jelentésében tett felületes említést róla. Voltak komolyabb esetek is: 2016 során az Uber elmulasztott a rendőrség felé jelenteni 6 szexuális “sertést” (nem tudom mi a magyar jogban a megfelelője de nem a nemi erőszak), 2 rend beli közrend megsértése cselekményt és egy verekedést. Sok egyéb mellett ez azért is problémás volt, mert az események és a vizsgálatok kezdete közt volt hogy 7 hónap telt el, és egyes események majdnem elévültek. Az egyik szóban forgó vezető kétszer is felmerült a 6 esetben.

Függetlenül attól, hogy személyes véleményem szerint ha egy balhé/utazások statisztikát nézünk, az Uber még így is sokkal biztonságosabb mint akár csak a metró, vagy bármi más, itt a bejelentési kötelezettség elmulasztása a probléma.

Greyball

A Greyball egy elvileg nem létező szoftver, de azért mégiscsak létezik. A hivatalos indoklás szerint kizárólag tesztelési célokat szolgál, de a valóságban feltételezhető, hogy nagyon is valódi használatban van.

A szoftver segítségével meg lehet jelölni olyan utasokat, akik feltehetőleg ellenőrök, hivatalos személyek, és azokat a felhasználókat akik ilyenformán meg lettek jelölve, a környező Uber vezetők nem látják a térképen, tőlük hívás nem érkezik, valamint ezek a felhasználók sem látják a környező autókat. Az eredeti cikk hosszabban taglalja ezt az egészet, de megintcsak a tömör lényege a problémának, hogy illegális, és pontosan az ellenőrizhetőséget akarja megnehezíteni, tehát duplán rossz/köcsög.

A pénzügyi átláthatatlanság

Az Uber olcsó, mindenki ezért szereti. A gond ezzel csak az, hogy az Uber túl olcsó. Mivel a fuvarozásnak fix költségei vannak (autó, benzin, stb), ezért könnyen kiszámolható, hogy pl New York-ban 2016-os árakon és költségeken az Uber csak a saját költségeinek 41%-t tudta fedezni az utasoktól beszedett viteldíjjal, magyarul a fő szlogenjük, hogy olcsón jót, aligha fenntartható.

Miért más a TfL reakciója mint a többi városé?

A fentiekből, és az eredeti cikkből még részletesebben látható, hogy az Uber “rossz” szokásai mindenhol egyenlően jelen lehetnek, ezért ha a taxis lobbit ki is vesszük a képből, akkor is felmerül a kérdés hogy miért engedik más városok az Uber ténykedését, ha az egyébként innovatív London nem? Visszatérve az írás elején taglalt helyzetre, miszerint az Uber szereti a köznépet az ellene fordulok ellen hangolni, Londonban ennek nincs sok jelentősége. A TfL ugyanis, ellenben kb az összes másik nagyvárosi közlekedési céggel, nem “csak” egy közlekedési cég, hanem hatósági jogkörrel rendelkező vállalat, amely kizárólag London polgármesterének tartozik elszámolással, nem pedig a szavazóknak. A valóság az, hogy, a polgármesternek akkora a hivatalos hatalma, hogy még a TfL igazgatótanácsa felett is áll. Magyarul csinál amit akar, hatalmilag is, és pénzügyileg is.

A TfL pedig igazából azt akarja, hogy a szabályokat mindenki betartsa. A szabályok persze néhol idejétmúltabbak mint másutt. Pár éve, amikor az egyik minicab cég elkezdte a buszsávokat is használni (amit csak a hagyományos taxik tehetnek meg), a bíróság azzal dobta vissza a cég keresetét, hogy a taxiknak jogilag kötelező felvenni az utast, a minicab-eknek pedig nem, az előbbihez viszont kell az, hogy a taxik hozzáférjenek az útpadkához, a minicab-eknek tehát nem jogos az ilyen jellegű igényük.

Amellett a helyzet az, hogy a TfL legendásan szereti kerülni a jogi csatákat, és kb sosem megy bele semmibe amiben nincs majdnem teljesen biztos, hogy törvényileg megállja a helyét. Erre rá jön, hogy a mostani polgármester is ügyvéd, és jól ismeri a jogi szabályozás hátterét.

Innentől érthető tehát, hogy bár a jogi szabályzást mindenkinek a saját ízlése szerint megfelelő, vagy elavult, de a TfL nem igazán a taxislobbinak fekszik alá, mint sok másik hatóság teszi/tette, hanem elfogyott a türelme, mert az Uber kiskirályként üzemel. Meglátjuk majd mi lesz az acsarkodás hosszú távú kihatása.

Valaki írta twitteren, hogy az a több száz ezer ember, aki aláírta az online petíciót, azoknak “fontosabb egy szabálytalanul működő taxiscég olcsó terméke, mint a nők biztonsága.” Személyes véleményem, hogy igen, ez így van, mert…

  1. a több millió lezavart utazásból nagyon kevés végződött balhéval,
  2. az embereket köztudottan nem érdeklik mások problémái ilyen szemszögből,
  3. és nem utolsó sorban az Uber még így is biztonságosabb péntek este mint az éjjeli busz, mindegy, hogy milyen nemű az utas.

Nemsokára kiderül majd, mi lesz a jogi vita vége. Az Uber-nek most 21 napja van fellebbezni, és addig megtarthatja a licencét amíg a bírósági tárgyalások zajlanak. Közben az új igazgató bejelentette, hogy szeretne beszélni a főpolgármesterrel, amire Khan nyitottnak látszik.  Csapó 2 talán nemsokára.

Egy év, tíz év, sok év. 2007-2017 szeptember

Most hétvégén van tíz éve, hogy Angliába jöttem. Próbáltam “összegondolni”, hogy miről is akarok írni ezzel kapcsolatban, de végül arra jöttem rá, hogy mivel nem voltak konkrét terveim akkor, amikor kijöttem, ezért nehéz összevetést csinálni a sikerekről vagy csak élményekről is mint olyan.

wizz_w6_201

Ez volt a repjegy-foglalási email. A beszállókártya is megvan még valahol de most elő nem keresem.

Az első napról nagyjából annyi rémlik, hogy a lutoni reptérről egyszerű út vezetett Oxfordba, majd amikor letettem a cuccaimat a kb 3 négyzetméteres szobában, kb azon kezdtem gondolkozni hogy mi a f…t is csinálok én ott úgy általában. Aztán még talán aznap este kiderült, hogy volt egy másik magyar srác is az épületben, akivel elég gyorsan összebarátkoztam, és utólag elég jól ment a beilleszkedés – szokás mondani az idő megszépít dolgokat.

Miközben nem hiszem, hogy megtaláltam volna a helyemet a világban (lásd Új-Zéland és vissza), azért összességében eddig elég jól elvoltam itt, lehetőségek szempontjából mindenképpen legalábbis. Bár az általános politizálást szeretem kerülni (plusz a Brexit-szarkeverés itt sem dob a helyzeten), úgy érzem, itt több lehetőségem volt mint Pesten lett volna. Amellett, ha egy éve valaki azt mondja, hogy ahhoz képest 12 hónap múlva megint itt leszek, magam se tudom, hogy elhiszem-e nekik (mint ahogy több ismerősöm is mondta akkor, hogy szerintük nem maradok távol sokáig), de talán valahol reméltem, hogy tévednek.

Végül a mai Open House Weekend okán gondolkodtam el azon, hogy lassan kifogyok az olyan infrastruktúra-típusokból, ahol még nem jártam —  e gondolat kapcsán arra jutottam, hogy ha már célokat sose fogalmaztam meg, akkor megpróbálom leírni, hova jutottam el az elmúlt 10 évben, nem is csak országilag, hanem érdekes helyek szempontjából:

 

Baszki Nyuszika, de sok helyen voltál!

— medve.

 

Wimbledonban jártam, hosszú sorban álltam, sárga labdával játszó embereket láttam…

Mit tehet az ember amikor semmi más dolga nincs a hétvégén, az aktuális Pride menetet már sokszor látta, és az év egyik legmelegebb napja van…? Hát mondjuk sorban áll!

Mint abszolút sport-nemrajongó, Wimbledon annyira nem hatott meg soha, hogy amikor tavaly áprilisban arra jártam egy magyarországi barátommal, akinek a pasija be szeretett volna menni (épp zárva volt azt hiszem), emlékszem beszéltünk róla, hogy nekem mennyire nem az esetem az a hatalmas hype ami az egészet körbeveszi.

Ehhez képest péntek reggel rámírt az egyik ismerősöm, akivel egy esti talit beszéltünk meg, hogy ő már reggel 6 óta sorban áll, előbb csak a bejutásért, majd később a normális jegyekért (erről később), aztán javasolta, hogy ha továbbra is talizni szeretnénk, akkor jobb ha viszek sátrat, mert ő szombaton is be szeretne menni teniszt nézni, úgyhogy munka után befutottam az Argosba, és megvettem a legolcsóbb sátrukat, 2 fogkefét, írtam lakótársamnak, hogy ne várjon rám, és irány volt Wimbledon.

Wimbledonba 4 félképpen lehet jegyet szerezni. Van a sorsolás, amire a játékot megelőző év végéig kell jelentkezni, ezen kívül kisebb mennyiségű jegyet lehet valamilyen befektetési rendszer alapján kapni (nem olvastam végig), valamennyit lehet az adott napon venni baromi pénzekért, és persze sorban is lehet állni.
A “Wimbledoni Sor” (azt hiszem főnév, mindenesetre mindenhol nagy kezdőbetűkkel írják, Wimbledon Queue) talán a rekordtartó sor, az emberek hosszát tekintve, minden nap 5-20 ezer ember áll be. Saját képeket nem készítettem, a fényképezőm se volt nálam, de a neten elég sok kép van arról, hogy milyen az egész. A nagyon hardcore teniszrajongók már előző nap reggel megérkeznek, ugyanis csak az első 500 ember kap olyan jegyet, amivel a Centre Court-ra is beteheti a lábát, további 500 mehet Court 1-re, majd még 500 Court 2-re, az összes többi aki bejut, azokat csak a többi, kisebb pálya mellé engedik be nézőnek, ahol biztosan senki híressel nem fognak találkozni.

Én este 8-as érkezéssel a 2240-es sorszámot kaptam, lesátraztam, megvártam ismerőst, hogy előkerüljön, aztán alvás volt, egészen kb hajnali 5ig, amikor az embereket elkezdték ébreszteni, hogy majd 7-re mindenki pakoljon össze. Ez kellett is, mert a wc-hez fél órát kellett sorban állni, bátrabbaknak és elszántabbaknak a kávéhoz is, mi inkább 6.30ra megittuk az előző napi bor maradékát, kb fél üveget, majd elmentünk a boltba venni még két üveggel. Persze a sort nem lehet csak úgy otthagyni, csak adott időre engednek el, ha nem jössz vissza gyorsan, elbukod a helyedet. Mire a sátrasok felpakoltak, már a 11000 körüli sorszámokat osztották ki éppen. Eddigre mi sorban álltunk, hogy a sátrat leadhassuk a csomagmegőrzőben.

170704165704-wimbledon-queue-tease-image-full-169

Sátorbontás reggel 6-7 körül. Addigra a K1-K10 sorok teljesen megtelnek sátrakkal, úgyhogy ez a kép csak nagyon kis területet mutat. A reggel érkezők nincsenek is rajra. (Kép: CNN)

A sorszámozásra természetesen azért van szükség, hogy ne mondhassa valaki később, hogy ő sokkal előbb volt a sorban mint ahol. Látszik egyébként, hogy az angolok erősen tökéletesítették ezt a sorban állás témát… nagyjából, ugyanis a rendszer aztán vagy működik, vagy nem, mert pl mivel ismerősöm akivel voltam utánam érkezett, ő már csak a 25xx-as számot kapta, de végül együtt tudtunk bemenni, attól is függ, hogy ki nézi meg a sorszámkártyát. Amellett 200 ember beengedése elég gyorsan zajlik.
Végül fél 11 előtt kicsivel bejutottunk, ami pont jó is volt, mert hivatalosan 10 perccel azután nyílt meg a hely, és lehetett rohanni a következő sorbanállásért (a rohanást most úgy kell érteni, hogy mint amit a hírekben látni Amerikában, amikor leárazás van és tapossák egymást az emberek, na olyat. Rendőrnek is bele kellett szólnia a végén, mert kisebb balhé volt, és másodszor is neki kellett futni a sorba rendeződésnek, amivel nem mindenki járt jól. Ismerős végül 16., én a 37. lettem a sorban, aki nem rohant, az már csak három számjegyű számot kaphatott.). Ennek a sornak az oka a jegyeladási rendszerből ered: mint feljebb írtam, aki nincs benne az első 500-ban a kempingben, azt nem engedik be a központi pályára nézőnek, kivéve, ha egy már jegytulajdonos valami ok folytán hazamegy, és leadja a jegyét – ebből minden nap akad néhány, de a Centre Court max 15000 nézőjéből max talán ha 50-100 ilyen van, az nem rossz. Ez azt is jelenti, hogy aki előrébb van a sorban, az nagyobb eséllyel kap jegyet, de nem kötelezően jobbat. A jegyiroda délután 3 előtt nem nyit ki, és reálisan 5 előtt nem kap az ember semmit ha nem az első tízben áll. Addig csak kb pisilni lehet elhagyni a sort, felírják, hogy ki mikor hova megy, aki lelép, az megintcsak bukta a helyét.

Sokak a sorban csak ezért utaztak külföldről idáig, volt egy csomó japán, indiai, stb akik másnap vagy hétfőn már utaztak haza.

Ha a sorban állás órabérben számolódik, akkor drága. Ha nincs jobb dolga az embernek, olcsó.

Nekem szerencsém volt, kb a második “emeletre” kaptam jegyet, ismerős meg az ötödikre, ahonnan semmit nem lehetett látni – igaz az előző nap a pálya mellé a negyedik sorba kapott jegyet, úgyhogy nem igazán panaszkodhat.

Federer sárga labdát ütöget

Amíg előbb Djokovic majd később Federer játszott arra jutottam, hogy semmit nem tudok a teniszről ezért néhány unalmasabb pillanatban a Wikipédia tenisz pontozási részletező cikkjét olvastam, mit ne mondjak, hasznos volt.

Végül kb 2 és fél óra teniszt láttam, mínusz a kajaszünetet (mert addig alig ettem), mindenki döntse el magának, hogy ez mennyire normális a sorban állás és kempingezés élményekhez viszonyítva. Nekem egyszer érdekes élmény volt, jövőre aligha megyek. Hazafelé még sorban álltunk egy bő fél órát, hogy a reggel leadott cuccokat felvegyük a csomagmegörzőből, az angolosság kedvéért.

Hazaérve a 20 perces zuhi határozottan kellemes volt. Ismerős hétfőn is sorba tervez állni.

[Rövid] May: “Nutellába léptem, nem ereszt!”

Napiszar Nutella fronton ami érdekes történt a hónap eleje óta, az egyértelműen a választás volt, aminek eredményeképp May-jel feltörölték a padlót…most valószínűleg senki nem lenne a helyében, a fogadóirodák nem adnak nagy esélyt neki.

ukelection

Odds-ok a következő választás évére

Az, hogy May miért veszített annyi helyet a választáson amennyit, azon biztosan sokat fognak rágódni a politikai elemzők, azonban sokak szerint arról is van szó, hogy Corbyn csapatában rájöttek, hogy ha már az ő főnökük nem prezentálható figura, akkor hagyni kell csendben, hogy May maga alatt vágja a fát – na ezt sikerült is mindenkinek. Corbyn a választás előtt és után is viszonylag kevés újdonságot mondott, ezzel pedig sikerült elérnie, hogy a baromságokat összehordó May-re nem szavazni kívánók egy része inkább felé forduljon. Ha nem lett volna elég May-nek, hogy egy ultrakonzervatív, már-már beteges (angolul) törpepárttal kellett félig koalícióra lépnie, a miniszterelnök határozott elitiséggel kezelte a Grenfell Tower tűzesetét, lassan reagált, nem ment el meglátogatni az érintetteket (biztonsági okokra hivatkozva, ami magyarul annyit tesz, hogy a lakók 99%-a sötétbőrű volt, a torony egy gettó volt, tehát neki veszélyes odamenni), majd amikor Erzsébet elment “helyette” másnap, hirtelen rájött May is, hogy már megint mekkora orbitális szarba sikerült lépnie. Corbyn azóta többször is ott járt, általában biztonságiak nélkül – politikus létére mindenki nagyon örült neki.

akn1092

TM: “Biztonsági okokból nem tudtam a tűzeset károsultjaival beszélni”. ER2: “fogd meg a koronám egy pillanatra légyszi.”

A parlament nyitónapja tegnap volt, a kormányprogramról jövő héten szavaz majd a parlament, egyelőre nem biztos, hogy sikerül átverekedni a programot a szavazáson. Ha nem, akkor jöhet egy újabb választás, ha igen, akkor jöhet egy kisebbségi-szerű kormányzás.

London félig külső személőként, 2 hét után

Eltelt két hét, lassan három, gondoltam ideje megírni az eddigi tapasztalataimat.

Talán ami leginkább meglepett, az az, hogy olyan mintha el se mentem volna. Ez sok szempontból is igaz, egyrészt néha nézem, hogy “jé még mindig ugyan azok a régi vonatok járnak”, aztán rájövök, hogy ha harminc év nem volt elég lecserélni őket akkor fél se lesz az, másrészt teljesen otthonosan mozgok, tudom mi merre van, stb.

Ami sokkal feltűnőbb, ami(t) korábban ecsetelgettem, hogy nagyon leegyszerűsítve a helyzetet, London 30-50x akkora mint Wellington, mert ugye ott 200e lakos van, itt meg a jó ég tudja mennyi, de valahol 6 és 10m között. Ennek megfelelően itt minden sokkal intenzívebben hat: sokkal több dolog zajlik, az utcán mindenhol a pofájába tolják az embernek, hogy “vedd, vedd”, “csináld, csináld” (ezt valamelyik exem is sokat mondta az ágyban), “költs, költs, stb, stb.” – az impulzusok aránya amit itt az ember tapasztal biztos, hogy legalább ötvenszeres, ha ezt valahogy számszerűsíteni lehet. NZ-on azért nem nehéz elkölteni a pénzt, mert bár mindenből kevés a választék, de drága a hely. London más szempontból drága, lehet olcsóbban is találni dolgokat itt, viszont nehéz megállni, hogy ne vegyen valami kacatot az ember. Hopp egy új bakancs, egy új telefon, egy új mindegymi, és már el is ment egy ezres.

A mindennapokat tekintve, mivel nem dolgozom ezért nem szembesülök emberek beszélgetéseivel arról, hogy mi megy a tv-ben, hol milyen szemét van, stb. Ez utóbbi nem is hiányzik. Emlékszem évekkel ezelőtt volt egy időszak amikor valami barom napi jelleggel telefonálgatott be bombariadóval a ferihegyi reptérre, majd mikor az otthoni média közösen elhatározta, hogy nem fogja hírként kezelni a dolgot, és nem is jelentek meg ezek a hírekben a továbbiakban, alábbhagyott a telefonálgatás. Picit úgy érzem, hogy az itteni médiából túl sokat folyik, hogy ki mit és kit hol ölt meg, hajtott a tömegbe, stb. Nem érdekel. Az arabokat nem fogják se integrálni ebben az országban (másutt sem, de az nem ide tartozik), se kitiltani őket, nem fog semmi változni, a britek mindig is túl polkorrektek voltak és lesznek ahhoz, hogy bármi is történjen. Nem kell az emberek képébe nyomni állandóan, hogy szar van a palacsintában, leginkább ha a Nutella már elfogyott, színre meg ugyan az.

Nem pont nutella, de vizuális érdeklődésre tehet szert, pár képem a leégett toronyházról (annak utóéletéről), itt található. Majd valamikor később lehet írok a témáról hosszabban, ha már lesz több elérhető információ.

Munka szempontjából sikerült előrelépni, az egy darab interjúból amit két hét alatt generáltam lett is egy három hónaposnak ígérkező projekt (szerintem nem fog addig tartani, de legyen) – jövő hét elején kezdek.

A munkakeresés bonyolultságát leginkább a lakcímigazolás kérdése nehezíti: a hivatalosan elfogadott módok között szerepel a bank által kiadott igazolás, számlák, és a jogsi, aminek itt a hátulján szerepel a cím is. Régen a jogsin bemondás alapján lehetett címet változtatni, most már ez nem így van, kb Ügyfélkapus igazolás kell hozzá, ami hetekig tart. A szavazásra jogosító regisztrációt nem fogadják el mint lakcímigazolást, ezért mindenre heteket kell várni – ha van ismerős aki segít. Ha nincs, akkor teljes cumi az egész folyamat.)

Szociális életem egyelőre rendben érzi magát, az ismerősök jó részével sikerült találkozni, és egy meetupra is elmentem már, egy új csoporttal. Eddig kb rendben vagyok.