Tipikus ‘na ilyen sincs otthon’ jellegű történetet szeretnék megosztani mindenkivel. A mai napom egy egynapos munkával ment, szórólapoztunk és gyümölcslevet osztogattunk a Deloitte graduate scheme-ját reklámozva. A mai melóért elvileg 8 font/óra fizut kapunk, de mivel a papírra, amit aláírtunk valami ok folytán 12/ó került fel, azt mondta a csaj, aki ott volt a cégtől, hogy na jó akkor legyen 12. Mindezt úgy, hogy egyébként 8-rol volt szó végig, és a papírt, amit aláírtunk nem előre írtuk alá, hanem a meló végén. Mondom mi van? :) Úgyhogy egy nap (7 órányi) szórólapozásért kapok majdnem harmincezer forintot :) [29e vmennyi].
A történet mögött tömören az elírás mellett az áll, hogy valamilyen ok folytán azok, akik a University of Oxford-nál tanulnak, nem dolgozhatnak, ezért kb lefizetik őket a 12/órás fizetéssel, míg másnak csak 8 járna, viszont a mai csapatban volt egy fő OU-s, és 5 Brookes-os, mire a csoportvezető, aki a fizetésért felel kikelt a telefonban a főnökének, hogy márpedig ő szerinte, ha az egyiknek annyi jár akkor a másiknak is, kevesebbet nem adhat az OU-snak, ezért kap mindenki többet.
Ez egyébként bruttó, de mivel az éves fizum nem éri el az 5000 fontot, és tanuló vagyok, ezért nem kell adózzak belőle.