“Híres Akarok Lenni” Rovat – Gábor [eszgé100] – Birkenhead

Új rovatot indítok, a külföldön élők vendégpostolhatnak és mutathatják be magukat, valamint a mindennapjaikat. Ha valaki szeretne szerepelni, írjon. Második áldozat Gábor, akit az előző delikvenshez hasonlóan egyik online fórumról ismerek.

Mutasd be magad néhány mondatban.

Sziasztok,

a nevem Gábor, jégkrém-árus vagyok, feladatom a Wirral-félsziget lakóinak fagyival való ellátása.

Mióta, hogyan és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott?

Angliai történetem egy Veszprém megyei községből indult, amit egy hirtelen döntés következményeként hagytam el. Végzettségem szerint informatikus vagyok, de sajnos nem tudtam szakmámban elhelyezkedni. Pár évig dolgoztam minőségellenőrként, később megfordultam az építőiparban. Miután utóbbit nem igazán nevezhetjük kifizetődőnek, úgy döntöttem, hogy csomagolok. Édesanyám korábban érkezett, és ő már addigra berendezett itt egy albérletet, mire megérkeztem azon a 2010. december 16-i napon.

Decemberi érkezésem révén nem találtam munkát elég sokáig, ezért a téli kiutazást senkinek sem ajánlom. Akkori ismereteinket mind kihasználtam, még Londonban is szerencsét próbáltam, de sajnos elegendő tőke hiányában ez kudarcnak bizonyult. Közben a jelentkezések beértek, hívott anyukám, hogy a csirkefeldolgozó-üzemben ahol dolgozik az agency újra vesz fel embereket, és pár nap múlva már meg is kezdtem életem első angliai munkanapját. Borzalmas volt, de ugyanakkor nagyon boldog is voltam, hogy bő két hónap után végre dolgozhatok.

Időközben megismerkedtem egy kávéházi felszolgálóval, akinek jelenlegi jégkrém-árus munkámat köszönhetem. Egyeztetett a főnökével, aki a találkozónkon elmesélte, hogy nagyjából, hogy is néz ki a dolog. Sokkal jobbnak tűnt, mint a gyári munka. Először csak hétvégente, de kezdhettem ott is.

Később a két munkahely fenntarthatatlannak bizonyult, ezért csak a fagyizást csináltam átlag 6 nap egy héten.

Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost, ahol laksz, szerinted miben jobb, miben rosszabb mint az otthoni?

A Birkenhead nevű helység, ahol élünk a Mersey-folyó bal partján, a Wirral-félszigeten, Liverpoollal átellenben helyezkedik el. Területre és népességre körülbelül akkora, mint Székesfehérvár. Eleinte nagyon nem tetszett, de később megszoktam, már-már szeretek is itt lenni. A Wikipedia szerint itt épült Európa első villamosvonala is, mely a Mersey Ferry állomásától a Birkenhead Parkig vezetett. Itt jegyezném meg, hogy a Birkenhead Park volt az első közpénzből épített és tervezett park, melynek kialakításán alapul a new yorki Central Park is, érdemes megnézni.

Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?

A pénzügyi hozzáállásukat például nagyon szeretem bennük, hogy mindig korrektül bánnak a fizetéssel, nem késik, a ledolgozott hét utáni szerdán már fizetnek, annyit amennyi kell, hogy legyen, nem játszadoznak, vonogatnak le vagy tartanak vissza ilyen-olyan okok miatt stb. Szerintem a magyar vállalkozók jelentős része példát vehetne róluk. A heti rendszerességű fizetés például nagyon hiányozna, ha haza kellene mennem. Sokkal jobban beosztható, és nem kell még következő hónap 20-án is az előző havi fizetésért könyörögni.

Milyen az életszínvonalad az itthonihoz viszonyítva? Mennyiben változott mióta kijöttél? Milyen a reális jövőképed az életszínvonal tekintetében? // A jövedelmedből mennyit költesz magadra és mennyit tudsz félretenni? Mire spórolsz, mire gyűjtesz?

Tavaly májusban sikerült úgy intézni a dolgokat, hogy párom is kijöhessen. Így két keresetből augusztusra sikerült kivennünk egy saját lakást. Nem nagyon élünk nagy lábon, de nem is szűkölködünk semmiben, egy elfogadható életszínvonalon élünk, kb. az egyikünk fizetését tudtuk félretenni, amiből sikerült viszonylag hamar berendezni a lakást. Mivel idén már ilyenre nem kell költeni, és remélem annyi „váratlan kiadás” sem jelentkezik, ezért idén már szeretnénk elmenni valami nagyon szép helyre nyaralni, és egy kicsit bebiztosítani az anyagi helyzetünket, mert ugye bármit hozhat a jövő.

Azzal foglalkozol, amivel mindig is szerettél volna?

Nem mondom, hogy egész életemben erre vágytam, de szeretem csinálni. Ezzel körülbelül £1000-1200-ot tudok keresni egy hónapban, ami ugyan nem túl kimagasló, de hétköznaponként sokszor csak 5-6 órát kell dolgoznom, és jellegéből adódóan ez sem túl megerőltető. Persze nyáron és fesztiválokon húzósabb, nem ritka a 9-11 óra, de olyankor van egy kis extra jutalom is főnökéktől.

Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?

Mivel az év nagy részében minden ismerősömnek van munkája, ezért a hétköznapok vidámabban telnek, kevesebb napi problémán kell gondolkozni, plusz a helybeli ismerőseim hozzáállása is teljesen más, sokkal pozitívabban állnak a dolgokhoz, mint otthon.

Rajtunk kívül hétvégente senki nem dolgozik, ezért általában szombat esténként, egy kis sörözéssel, beszélgetéssel vezetjük le a hét fáradalmait.

Kívánod-e, hogy a gyerekeid ott éljék le az életüket, ahol te most élsz?

Nem pont itt, ezen a környéken, de valahol az Egyesült Királyság területén, itt olyan mentális tapasztalatokat szerezhetnek, amiket otthon sose.

Reklámok

Találó poszterkép: a metrón csak a ló lenne itt meglepve

A közelgő olimpiai játékok okán tettek ki posztereket mostanság amik az adott két hétben várható közlekedési és tömegközlekedési káoszra hívják fel a figyelmet. Vicces, hogy a képen a ló van a legjobban meglepve, az emberek néha fotóznak, vagy le se szarják. A legszebb azonban, hogy ez lehetne egy fotó is, mert tényleg valahogy így nézne ki a dolog élőben!! Angol hidegvér.

“Híres Akarok Lenni” Rovat – Wildufo – Milton Keynes

Új rovatot indítok, a külföldön élők vendég posztolhatnak és mutathatják be magukat, valamint a mindennapjaikat. Ha valaki szeretne szerepelni, írjon. Első áldozat Wildufo, akit az egyik online fórumról ismerek.

Mutasd be magad néhány mondatban.

Wildufo, informatikus. “Nagy” rendszerekkel foglalkozom.

Mióta, hogyan és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott?

Otthon webes szolgáltató cégeknek dolgoztam, programoztam, csináltam weboldalakat, üzemeltettem rendszereket. Később az IBM-nél dolgoztam Fehérváron. Személyes és bonyolult okok miatt felmondtam, erre azok kb. 2 héttel később megoldódtak. Ez felbosszantott, hirtelen kijöttem Angliába 2011 aug 20-án. Először Londonban éltem mint általános kezdő bevándorló, kb. 1 hónap múlva pedig felvettek egy milton keynesi céghez, ezért odaköltöztem. Így tehát most is informatikus vagyok, a cég webes rendszereit ápolom.

Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost, ahol laksz, szerinted miben jobb, miben rosszabb mint az otthoni?

Milton Keynesről sokat lehet olvasni, mert olyan Dunaújváros-féle, hogy egyszer csak építettek a pusztába egy menő irodavárost. Tervezett, autóra méretezve. Több “kerületből” áll, és ezek tényleg tök különbözőek. Vannak jobb-rosszabb környékek, most az egyik legrosszabb hírű kerületben lakom, de soha semmilyen problémám nem volt. Van sok lengyel, sok arabféle, de az angolok többségben vannak. Jövő héten költözök saját lakásba (eddig lengyelekkel laktam), egy jobb hírű környélre. Az egész városban szanaszét hagytak meg erdőket. Nem park, rendes erdő, nagyon zöld minden és végtelen számú nyulak vannak. Nekem Fehérvárral sem volt semmi problémám, nagyon szerettem ott lakni. Otthon a helyi tömegközlekedés nagyságrendekkel jobb.

Mi hiányzik Magyarországról?

Pár kaja, meg néha a közvetlenség. Az angol emberek szeretnek hosszasan kerülgetni valamit, az tök uncsi.

Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?

Rend, fizetés, pár kaja, pénz, az általánosan normálisabb emberek, jövedelem

Milyen az életszínvonalad az itthonihoz viszonyítva? Mennyiben változott mióta kijöttél? Milyen a reális jövőképed az életszínvonal tekintetében?

Most ugyanott tartok, mint amit otthagytam, csak ezt fél év munkával értem el, otthon meg 4 évnyivel. Van kocsim, saját lakásban lakom, meg tudom venni a drágábbik szalámit. Jövőképem nincs, normálisan meg tudok élni, ha kapok pl. fizuemelést, akkor meg jobban.

A jövedelmedből mennyit költesz magadra és mennyit tudsz félretenni? Mire spórolsz, mire gyűjtesz?

Havi 800 fontot tudok ilyen saving számlára utalni. Talán firstbuyos lakásra gyűjtök, de nincs konkrét cél.

Azzal foglalkozol, amivel mindig is szerettél volna?

Igen. Bár a mostani rendszer lehetne komolyabb, az IBM-nél szééééép nagy rendszerek voltak.

Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?

Vidámabb. Sokkal.

Mitől tartasz, és mi az, amiben reménykedsz?

Ha kirúgnak, itt nem hiszem, hogy gyorsan találok munkát, és be kéne járni Londonba vagy ilyesmi, mert a lakásbérlet 1 évre szól. Remélem, nem rúgnak ki. Remélem, sikerül beindítani azt a kis mellékcéget az egyik kollégámmal, amit tervezünk.

Mi most a legfőbb hétköznapi beszédtéma nálatok?

Mindjárt gyön a Forma1. Ki mit evett. Az EU szar. Az EU jó. Skócia mondjon le. A skótoknak joguk van hogy.
Ezek.

Hányféle szórakozási lehetőséged van szombat este?

Lech, Fosters, Friends, Family guy. (4)
Egyébként én nem járok el, zenei koncertre mennék, de itt csak nemzenei koncertek vannak néha. Pedig MK a The Bowl-ról híres, ahol VOLT a Green Day szuperkoncert (az zenei koncert), de most nyáron majd valami svéd dárembéz izé jön. Párszor a lengyelekkel partyzunk, berugunk, és elmegyünk valami bárba ahol nagyon meleg van. Néha Monopolyzunk, lengyel Monopoly. Tudom hogy átvernek, de vicces.

Kívánod-e, hogy a gyerekeid ott éljék le az életüket, ahol te most élsz?

A wannabe feleségem 2 hét múlva érkezik, megbeszélem vele. Amúgy félek a túl kicsi gyerekektől.

Szocioszótár britekhez

Kisszótár a brit gondolkodásmódhoz és kifejezésekhez. Ez amennyire szórakoztatónak hangzik annyira komoly egyébként. Az eredetije több helyen fent van a neten, úgyhogy nem jelölök meg forrást.

Amit
a britek mondanak
Amit
a britek gondolnak
Ahogy
mindenki más értelmezi
Értem
amit mondasz
Nem
értek egyet és nem is akarok a továbbiakban beszélni róla
Elfogadja
a véleményem
A
legnagyobb tisztelettel
Szerintem
idióta vagy
Figyel
rám
Nem
rossz
Ez
Ez
béna
Igen
bátor ötlet
Bolond
vagy
Bátornak
tart
Egész
Kicsit
gyengus
Egész
Javaslom… Csináld
ahogy mondom, vagy baj lesz
Gondolt
át aztán csinálj amit akarsz
Ha
már itt tartunk…
Igazából
a legfontosabb pontja a beszélgetésnek
Nem
fontos
Kicsit
csalódtam mert…
Baromira
zavart, hogy…
Nem
fontos
Nagyon
érdekes
Mekkora
baromság
Tetszik
nekik
Fejben
tartom
Már
el is felejtettem
Valószínűleg
úgy lesz
Biztos
az én hibám
A
te hibád
Miért
hiszi hogy az o hibája?
Muszáj
elgyere vacsorára
Ez
nem egy meghívás, csak illedelmeskedek
Meg
vagyok hívva vacsorára
Majdnem
egyetértek
Kicsit
sem értek egyet
Közel
vagyunk a megállapodáshoz
Csak
pár kisebb hozzáfűznivalóm van
Szar
az egész, át kell írni
Lehet
talált pár elírást
Megvitathatnánk
egyéb opciókat is
Nem
tetszik az ötlet
Még
nem döntöttek el
Javítson
ki ha tévedek
Igazam
van, ne vitatkozz
Lehet
tévedek, javítson ki
Egy
bizonyos fokig
Kicsit
sem
Valamelyest
What
the British say
What
the British mean
What
others understand
I
hear what you say
I
disagree and do not want to discuss it further
He
accepts my point of view
With
the greatest respect…
I
think you are an idiot
He
is listening to me
That’s
not bad
That’s
good
That’s
poor
That
is a very brave proposal
You
are insane
He
thinks I have courage
Quite
good
A
bit disappointing
Quite
good
I
would suggest…
Do
it or be prepared to justify yourself
Think
about the idea, but do what you like
Oh,
incidentally/ by the way
The
primary purpose of our discussion is…
That
is not very important
I
was a bit disappointed that
I
am annoyed that
It
really doesn’t matter
Very
interesting
That
is clearly nonsense
They
are impressed
I’ll
bear it in mind
I’ve
forgotten it already
They
will probably do it
I’m
sure it’s my fault
It’s
your fault
Why
do they think it was their fault?
You
must come for dinner
It’s
not an invitation, I’m just being polite
I
will get an invitation soon
I
almost agree
I
don’t agree at all
He’s
not far from agreement
I
only have a few minor comments
Please
re-write completely
He
has found a few typos
Could
we consider some other options
I
don’t like your idea
They
have not yet decided
Correct
me if I’m wrong
I’m
right, don’t contradict me
I
may be wrong, please let me know
Up
to a point
Not
in the slightest
Partially

(A picit szétcsúszott táblázatért elnézést, 645 pixelbe nehéz belenyomni.)

Kultúrelvont gyerekek

Megint csak egy BBC-n megjelent hírt gondoltam prezentálni. A cikk azt ecsetelgeti, hogy az angliai gyerekek mekkora nagy része éli le a gyerekkorát úgy, hogy elkerüli a kultúréletet. Sok számadat következik. Konkrétan a gyerekek [5-12 éves korosztály] 40%-a sosem járt művészeti galériában. 25%-a sosem volt színházban. A szülők negyede úgy gondolja, hogy nem érdekelné a csemetét a dolog. Amellett csendben megjegyzem, hogy azt a negyednyi szülőt meg tudom érteni. Amikor jóval kisebb voltam anyámék párszor elvittek egy jazz fesztiválra ami egy hosszhétvégés banzáj volt, sokáig tartó hangos koncertekkel, olyan zenei témában ami egyrészt akkor nagyon távol állt tőlem, másrészt sokszor egy kb tíz éves gyerek számára későig tartó zenebona volt, amikor én már aludni akartam. Gondolom mindenkinek elég tökéletlenül sült el a dolog.

A gyerekek 17%-a sosem volt múzeumban, és kb a tizedük sosem tette ki a lábát a szúlóvarosából. Ez utóbbi azért gáz szerintem. A múzeumok azért jobbak a korábban említett jazz-fesztiváltól, nincsenek sokáig nyitva, nem hangosak, és elég nagy a felhozatal. Csak épp drágák, és ez az amit a cikk nem említ túl bőven. Bár az angol lakosság 90%-a urbanizált, tehát városban lakik, azért ebbe a nagyon kis varosok is beletartoznak, ahol sokszor nincs múzeum, de leginkább nincs galéria, koncertterem, stb. Egy 50km-es vonatozás fejenként (oda-vissza) kb £25. Egy kétgyerekes család esetében gyerekkedvezménnyel ez kb £75. A múzeumi belepök nagyon attól függenek hogy ki hova megy, de mondjuk a gyerekeket esetleg érdeklő tömegkozlekedési múzeum belépője felnőtteknek £10/fő, gyerekeknek ingyenes. A TfL napijegy kb £7/fo. Ez eddig £123 és meg senki nem evett semmit. Ez sokaknak drága mulatság családi szinten. A szülök negyede egyébként azt mondta, hogy nem tudjak megengedni maguknak az ilyesmi szórakozást. Nem lep meg. Érdekesebb, hogy 18% szerint a gyerek “túl fiatal a kultúrához”. Azért a közlekedési múzeum majdnem minden fiút leköt. :)

Amit egyebek mellett érdekesnek tálaltam, az az, hogy a “milyen kulturális dolgokban vett reszt a gyerek?” kérdésre a top 4 mind olyasmi volt mint hangszeren játszani tanulni, balettezni tanulni (egyik sem olcsó mulatság), stb. Érdekes lett volna többet megtudni arról, hogy milyen demográfiai hátterű embereket kérdeztek meg, mert a hangszer/balett/festés/éneklés mind kb 20-25%-os gyakorisággal fordult elő, ami feltételezi hogy vannak átfedésék, és így elég sok a gazdag ember a megkérdezettek közt. Szerintem.

Havi keresési találatok (2011. december / 2012. január)

Újabb havi keresési találatok. Azokat amik nagyon el voltak tévedve, nem tettem a listára. A wikis cikkek angolok. Ha valaki valamiről nagyon szeretne hallani, írjon egy emailt, fent a jobb oldalon a “kiez/miez” részben fent van a címem.

Anglia politika: mindegyik cikkem itt.
Londonban etnikai megosztás: itt (wiki)
Anglia banburyitt (külső)

londoni buszrendszer, London buszvonalai, 1933-as londoni buszok: itt vagy itt (wiki) – ha valakit nagyon maga a hálózat érdekel akkor a TfL weblapján érdemes keresni, fent van.
London metró, London metróhálózat, London underground, 2009 típusú szerelvény (londoni metró) itt és itt (wiki – a 2009-es típushoz)
londoni buszok miért 2 szintesek – ez egy határozottan jó kérdés! tetszik :) A válasz pedig az, hogy régebben egyszerűbb volt emeletes buszt gyártani mint csuklóst, manapság pedig mert a busz rövidebb, ezert könnyebb vele manőverezni mint a csuklós buszokkal, egyetlen felszálló-ajtaja van, ezért nehéz rajta bliccelni, és mert megbízhatóbbak.
hol futnak össze a metró vonalai: Pesten a deák térnél.

Oxford mennyire drága, lakásbérlés Angliában, lakásbérlés Londonban, lakhatási költség Angliában, élet Angliában, élet Londonban, Anglia élet, Anglia érdekességek munka, angliai szobák bérlése kepekel (ezt inkább gumtree/findaproperty) angliai témák: gyűjtőcikk itt.
minimálbér Londonban – most epp £6.08 bruttó/óra. mindenkori infó itt (külső)
London vizei, Anglia vizei térkép: itt (külső)

cornwall környéke természeti látnivalók: esetleg itt vagy itt (wiki)

évi 40000 Angliában jó? – kérdés mire és hány embernek. itt volt egy írás a témában.
London magyar font havi fizetés – ezt nem emelném ki külön de az előbbi cikket érdemes olvasgatni.

gépjármű fenntartási költségek Angliában – erősen autó és személyfüggő. A biztosítás határozottan attól függ h mekkora a kocsi, hol lakik az illető, és h külföldi-e. Emellett Road Tax és a szokásos költségek.

Kalifornia beszámoló utazás – a sajátom itt.

Londonból birminghamba – ez mar volt többször, esetleg itt (autó), itt (vonat), itt (busz)

mennyibe kerül banbury kiskutyának repülőjegy Pestről? – esetleg itt (külső)

osztrák magyar étterem queensway london – Tiroler Hut a neve itt és itt.

populista definíciója: itt
prostituált fizetése – “halló vasedény?” [gyk http://www.youtube.com/watch?v=rQN9YohnZ2E , gyk eltévedtél…]