Egyik volt barátnőm utazós képein láttam hónapokkal ezelőtt, hogy még tavaly télen Gibraltárra utazott. Mivel szerettem volna kimozdulni picit az országból, megnéztem mennyi egy jegy, és november közepére találtam olyan áron, amit elfogadhatónak ítéltem – £77.
19 fok, napsütés, pálmafák, természet, ingyenes roaming, mi kell még?
Szombat délelőtt aztán a fotós hátizsákkal, egy váltás ruhával, fogkefével (fogkrém nélkül, mert ugye az 100ml feletti, és nem lehet felvenni a gépre nehogy apokalipszist okozzak vele) és a kínai tankönyvemmel (lassan haladok az anyaggal, ezért gondoltam majd a gépen belenézek) irány volt a reptér. Szokásomhoz híven kb azt is alig néztem meg, hogy a szálloda hol lesz, bár azért wikitravelt egyszer átfutottam, de kb csak a sziklás nemzeti park területe tűnt érdekesnek, meg esetleg a botanikus kert, amiről utóbb kiderült, hogy zárva volt, mert a bejáratnál kábelt fektettek.
A repülőút eseménytelenül telt, leszámítva, hogy a mellettem ülő pasi annyira nagy darab volt, hogy én alig fértem el az ülésben miatta. (Sokkoló módon különben tényleg belenéztem a könyvbe. Ötödik fejezet, “hol laksz?” — 你住哪儿？).
Kb délután háromkor szálltunk le, behajítottam a cuccok egy részét a szállodába, majd elindultam felfedezni. A spanyol oldalon volt a szálloda úgyhogy azon szórakoztató élményben volt részem többször is, hogy a reptér kifutópályáján kellett keresztbe sétáljak, mert a két országot összekötő út bizony ott megy át, és ha jön vagy megy egy gép akkor addig lezárják. Ez egyébként naponta 4-6 alkalommal fordul elő. Talán az első tíz percben láttam egy régi “mi autónk” fajta Suzuki Swift-et, persze magyar rendszámú volt.
Gibraltárról érdemes tudni, hogy mivel jól védhető helyen van, ezért nagyon régi katonai tradíciói vannak, ami azt is eredményezi, hogy a terület majdnem egésze a Védelmi Minisztériumhoz (MOD) tartozik, és ezért erősen az az érzése támad a turistának, hogy a majmok mellett a civil kétlábúak is inkább csak megtűrt lények itt. A város jelentős része el van zárva a köz elől, mert katonai kikötő, bázis, mifene, és természetesen a “Kő” teteje is katonai terület (nem is lehet felmenni), az oda vezető út pedig sok helyen ágyúkkal, és letarolt hegyoldallal van szegélyezve, ahol valaha magasfeszültségű kábelek futottak.
Az első délután felfedeztem a park kb felét, megnéztem a majmokat (sok van belőlük), csináltam pár jó képet, és bejártam a belváros egy részét is. Mivel novemberben már eléggé holt szezon van, a legtöbb hely zárva volt, elég steril érzést kölcsönözve a városnak. Egyébként is nehezen bejárható minden ami nem a belváros, mert egyszerűen nincsenek járdák, úgyhogy sötétben (de nappal is) szuicid minden olyan embernek az útra lépni aki 40 centinél szélesebb, vagy 40 kilónál nehezebb, vagy 40-es IQ alatt van, esetleg 40 alatt dobott a százoldalú kockával a Szerencse dobáson. Emiatt aztán második nap délután ki is maradt a világító torony környéke, mert egyszerűen nem tudtam volna anélkül odajutni, hogy egy jármű ki ne lapítson. Persze lehetett volna busszal is menni de ahhoz kellett volna pénzt váltsak, két fontot meg persze sehol nem váltanának.
Segond, láttam már elég hasonlót máshol. Tornyot mármint. Hasonló okból kihagytam a mindenféle templomokat, barlangokat, és kb mindent ami nem túra jellegű volt, plusz mert a turistákkal tömött barlang nem jó fotó téma.
Mivel elég sietős tempóban akartam felfedezni, ezért az egész napom a szutyok kaja varázsában telt, reggel Costa, ebéd Meki, délután Costa, este Burger King, meg a boltból sör. Valahol 3500 kalória körül mehetett be. A két nap alatt azért a 35km séta könnyen megvolt, ami kb elviszi ezt a mennyiséget. Az esti BK mellé persze sört is dukált, mert 5 font alatt nem lehet sehol kártyával fizetni, a dupla Burger, amit direkt nem menüben kértem (egészséges életmód) meg nem volt annyi, ezért ki kellett egészíteni. (Itt a BK piát is árul). Második nap hasonló okból nem tudtam egy kávét meginni valahol anélkül hogy tripla csokis tortaszeletet meg jégkrémet ne kellett volna venni mellé. Lehet egy újabb sörrel jobban jártam volna. A gyorskajás logikához hozzá tartozik, hogy sajnos helyi ínyencség címszó alatt sehol nem szolgálnak fel majmokat, a fish and chips pedig nem sokkal eredetibb mint a Bigmekk.
Első nap este még körbejártam a spanyol oldal egy részét is, ahol megint csináltam pár képet. A hátizsákot nem vittem ezúttal csak a gépet meg a kisebbik obit, valamint a telefon és a többi dolgom is a szobában maradt, wikin írták, hogy a spanyol oldalon néha kipécézik maguknak a turistákat kisebb csoportok – lehet van benne valami. Kicsit az volt az érzésem hogy hárman követték egy ideig, mert mindegy melyik utcába fordultam, mögöttem voltak de leszakadtak rólam, mondjuk elég nagy tömeg is volt.
A város egyébként az alkoholisták paradicsoma, ugyanis nagyon alacsony az adó a boltban vásárolt pián. Ennek fényében vettem is gyorsan 2 darab egyliteres sört összesen két fontért, majd a nap végén jutott eszembe, hogy fogkrémet persze nem vettem. Mostmár tudom, hogy folyékony szappannal is lehet fogat mosni, de nem meglepő módon szörnyű íze van. Deadpool-t idézve, amikor egy szivargyújtót nyomott ellenlábasa szájába egy autós verekedés során: “ritkán szoktam ilyet mondani, de ne nyeld le.”
Vasárnap reggel kilőttem a sipákoló ébresztőt, és másfél órával később újra keltem, aztán bementem megint a városba, felmentem a hegyre, és bejártam azt a részt ami szombaton kimaradt. Ezzel el is ment a nap nagy része, mert a szálloda és a hegy közt volt egy bő óra gyaloglás, a visszafelé induló gép pedig 5 után ment. Nem mintha két órával előre ki kellett volna érni a reptérre, itt semmi élet nincs.
Visszafelé a repülő 20 perccel korábban indult mert minden utas korán érkezett. Adott hogy a reptér nem éppen forgalmas, senkit nem zavartunk a korai indulással. A mellettem ülő pasival beszélgettem az úton, egy indiai csóka aki konténer hajókat kapitánykodik. A korai indulás miatt kb 25 perccel korábban is érkeztünk, és csodával határos módon sikerült megállás nélkül átjutni az útlevél ellenőrzésen (mármint általában 40 perces sor szokott várni).
Mondjuk nem mondom, hogy a gibraltári 19 fok után nem nőttek jégcsapok a tökömön Londonban, de Japánnal ellentétben legalább még nem havazott.
Hazaérve rég örültem fogkrémnek ennyire.
Képek itt.
[backtotheuk] 