Olvasóhét – Csernus es Szendi

Amellett, hogy levest kotyvasztok, meg írogatok mindenfele dolgokat mostanában az olvasásra is jut időm. Kaptam otthon egy könyvet (Szendi Gábor – A nő felemelkedése és tündöklése), valamint leszedtem Csernus – A Férfi c. könyvet isohuntrol is. Gondolom csak erre a két szóra egy csomó Google találat fog megint beesni ide, mint ilyenkor mindig, de akkor már tartsunk könyv elemzést, hátha pont arra vágynak.

A két könyv alapvetően ugyan azt a temat vesézgeti de teljesen más megközelítésből. Itt írnám meg, hogy egyik írótól se olvastam meg semmit korábban. Bar a címek a nőkről ill. a férfiakról szolnak, szóval az “ugyan az a téma” igy picit furán hat, de alapvetően mégis a társadalmi/párkapcsolatok magyarázatáról van szó, de mint fel mondattal korábban írtam más megközelítésből.

Szendi, szerintem sokkal érdekesebben a kémiai összefüggések alapján, valamint evolúciós magyarázattal próbálja érzékeltetni, hogy egy ember miért viselkedhet úgy ahogy, a kapcsolatok miért olyanok amilyenek (pl miért hat hormonálisan másképp egy férj meg egy szerető a nőkre, miért a méret a [nem] lényeg, és hogy miért nem is a fáról másztunk le hanem vízi eletet éltünk meg ennek a mai létre vonatkoztatott hozományai). Ez abból a szempontból jó, hogy azon egyének, akiknek van valamennyi ember/önismeretük, és egy alap megértő képességük van a tudományos magyarázattokra, azok sok dolgot megérthetnek a környezetükből/-rol, illetve a saját maguk viselkedésével kapcsolatban. Emellett hasznos bizonyos szituációkban hogyha valamelyest hidegvérrel tud gondolkozni az ember, mert tudja, hogy adott dolgok normálisok biológiai szempontból. Persze az nem derül ki a könyvből, hogy hogyan kell felszedni a másikat (arra ott van Neill Strauss – Játszma c. műve), de legalább az tudatosodhat, hogy ha a másik otthagy valakit, akkor miért érzünk úgy, ahogy. (Ami persze megint sok emberben sehova nem vezet, ha nem tudjak hova tenni magukban az adott információt, de az már más tészta). Az vitathatatlan, hogy aki nem szereti a statisztikákat, az jobb, ha nem olvas bele a könyvbe, mert itt csőstül kapja őket. Viszont sok érdekeset lehet megtudni a hormonális hatásokról az agyi működésre, mindenfele élettani problémák szempontjából, egyedfejlődés stb. Ez érdekes lehet annak, aki nem tudott meg róla (pl nekem). Viszont ebből se fogja megtudni az ember, hogy kicsoda/micsoda is ő valójában, max ötleteket adhat magyarázatként.

Persze az írás nem mindenkinek jön be; olvastam néhány kritikát, akik elolvastak a könyvet és azt írtak, hogy meg most se értik mi az evolúciós pszichológia. Hat nem mindenkinek jön be a romantikától elrugaszkodott társadalmi magyarázat, de aki azt a stílust kedveli annak Csernus fog bejönni. Mondom, ha nem szereti az ember a tények és a számok világát, nem fog tetszeni.

Csernus ezzel szemben példákat hoz a saját életéből, illetve mint pszichoanalízisként a munkájából, hogy kikkel, hogy mit beszelt, ezt, hogy elemezte, és szerinte ennek milyen társadalmi vonásai vannak. Viszont a tényeket nagyon elkeni és csak utal rajuk, ami szerintem nehezen előnyös mert nem könnyen fogjak megérteni azok, akik csak azért olvassak a könyvet mert egy Csernus névű muki írta, és a mögöttes gondolatmenet megint hiányzik az agyukból. De itt is áll, ami Szendinél, hogy ha van valamennyi társadalmi és önismerete valakinek, akkor par dologra rámutathat a könyv, csak nem olyan tényszerűen mint Szendi, hanem más megközelítésből, és sokkal inkább virágnyelven. Többször próbál rámutatni arra, hogy a kommunikáció, meg a dolgok megbeszélése, félelmekkel szembe nézés fontos dolog. Ami viszont picit megtévesztően hathat ezzel kapcsolatban az az, hogy aki eddig meg nem jött rá erre, az ebből se fog rájönni, valamint, hogy valószínűtlen, hogy ha eddig már rájött, akkor ennek a műnek a hatására fogja megváltoztatni az eletet. Kvázi mondani könnyű, és utólag okosnak lenni is kurva könnyű, hiszen akiben van annyi önismeret és akaraterő, hogy képes legyen dolgokra, az úgyis megteszi, akiben meg nincs, az nem ettől fog megváltozni.

Csernus könyvével szerintem azért gond, hogy nem tény és statisztika szerűen ír, mert amire próbál rámutatni a műben az egy baráti beszélgetés során kéné, hogy lefusson, mert ott optimális esetben a “beteg” megbízik a másikban, akinek elmondja a baját, aztán ha a “másik” tanácsot ad, akkor esetleg abból valami lerakodik. Egy pszichiáter aki könyvben leírja az élettapasztalatait nem hiszem hogy hiteles erőként hat az olvasóra [fura, mert Csernus pont az elbaszott apa szerepnél ír hasonlókat, hogy ha a (fiú) gyerek nem képes felnézni az anyjára mert az nem pasi (értelemszerűen), az apjára meg mert az egy kretén, akkor ciki van, mert ami az anyja mond annak direkt szembe megy, amit az apja, az meg nem is számít, aztán jön a személyiségzavar – szóval a felnézni-a-másikra-és-megfogadni-amit-mond problémát jól leírja, de ha beleírná a könyvbe hogy az író/olvasó esete ugyan az lesz, akkor senki nem venne a könyvet.]. Szendi ezzel szemben tényeket ír le, amiket vagy elhiszünk, vagy nem, vagy szeretünk, vagy nem, de legalább érzelmektől mentesebb.

 

Reklámok

Kommenteket kérek!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s