Brit is lehetsz, de csak papíron — osztálykultúra a 21. század elején

Amikor megkaptam az állampolgárságot, egyik magyar haverom viccelkedett azon, hogy Viktor most már Brit-is, ami szóvicc, hiszen az angolban a “brit” az “British”, szóval értitek, Gallamiklós-színvonal, hahaha, stb. Persze. Alább egy picit kaotikus, picit céltalan, de talán érdekes gondolatfejtés lesz:

Adott, hogy nem vagyok erdélyi, csak ismerősökön keresztül hallottam, hogy az erdélyi magyarokat mindenki melegebb égtájakra kívánja, a románok azért mert magyarok, a magyarok meg azért, mert határon túliak, ők meg két szék közt a padlón vannak. Na ennek egy lightosabb formája zajlik itt is.

Azt talán már ecseteltem régebben, bár nem biztos, hogy angol ugye csak az lehet aki annak születik, megstb, adott, hogy az egy kulturális dolog, azt törvényileg nem lehet felvenni, ellenben a “britséggel”, hiszen azt lehet. A napokban volt egy sokadik beszélgetésem a témában megint egy olyan emberrel, akit évek óta ismerek, ő 20plusz éve itt él, itt nőtt fel, sőt, az ő esetében még a nagyszülők is britek voltak (ő maga indiai származású/kultúrájú kenyai születésű de brit állampolgár, amit már itt vett fel, írtam róla egyszer korábban más témában), de másokkal is sokat beszéltem erről, fehér emberekkel, nem-fehér emberekkel, mindegy, de mind itt van 1-2 évtizede, mind brit, de nem annak született, a gondolataik és véleményeik mind ugyanazok.

Az ugye megvan mindenkinek, hogy, ha az amerikaiakat megkérdi valaki, hogy mégis mifélék, akkor azt fogják mondani, hogy amerikaiak. Az, hogy olaszok, írek (olvasek), kínaiak, micsodák voltak a felmenőik, azt külön kell kiszedni belőlük ha egyébként nem evidens a dolog külső vagy név alapján, de ők alapvetően amcsiként definiálják magukat. Az amerikaiak mixelődnek, sok a vegyes párkapcsolat, sok a kulturális kereszteződés, ismerősök ismerősei is vegyes társaságok stb. Ilyesmi itt nem igazán fordul elő. Mivel az angolok nem érzik magukat britnek, ezért nem-angol-britnek lenni is olyan dolog amit az itteniek lenéznek. Az angolokban nagyon erős a társadalmi osztályok rendszere, és bár kb minden országban van középosztály, meg felső-középosztály stb, itt ez sokkal erősebben elhatárolódik a társadalomban mint a legtöbb helyen. Az, ha valaki nem fehér angol, az kb egy külön halmazba teszi az embert, akivel aztán a helyiek nem szocializálódnak, mert nem a saját osztályuk.

Itt teszek is egy gyors kitérőt, ha valakinek nem egyértelmű, itt nem a tényszerű, számszerűsíthető dolgokról van szó: Wikipedian le van írva hosszasan, de mint a legtöbb európai országban, itt is lebontható a társadalom alsó/közép/felső/A/B/C1-2 stb osztályokra, sőt, 2013-ban volt egy viszonylag nagy felmérés az osztályrendszer modernizálására tett kísérletként, a “Great British Class Survey“, ami szerint olyan osztályok vannak manapság mint:

• az elit, a felső 6%, managerek, igazgatók, IT-sok, orvosok, jogászok, stb 2011-es szinten átlag £89k háztartási bevétel mellett (ez egyébként lófasz már bocsánat, de egy 2 fős kereső háztartásban 2×45 ezer az olyan hogy van két szoftverfejlesztő a családban, darabja mondjuk 5-5 év tapasztalattal, szóval nem kell nagyon elitre gondolni itt). Ha most visszamennék a hagyományos munkarendbe, az a fajta fizetés nem lenne irreális, pedig nem vagyok ketten, igaz azóta eltelt 8 év, vszg az átlagfizuk emelkedtek, de beláthatjuk, hogy nem aranycsészéből szopogatom a teát [inkább £1-es SportDirect bögréből], és inasom sincs.) — emellett kiemeli, hogy az elitnek jellemzően a régi felső osztállyal asszociált szórakozási formái vannak, opera, múzeumok, krikett mifene (szóval nem vagyok elit.)
• felső középosztály, a lakosság negyede, 47k háztartási fizuval, példaként a szülészeket, rendőröket, mérnököket említette, és kiemelte, hogy sok ismerősük van, érdekli őket a hagyományos kultúra (színház stb)
• a “technikai” középosztály, pl említi a tudósokat, a röntgengép-kezelőket, és a pilótákat hozta fel, valamint, hogy az átlagfizu 38k, ami utóbbit nem értek, adott, hogy azok messze többet kapnak ennél, de mindegy. Fontosabb különbség az előzőhöz képest, hogy itt már sokkal kevéssé prominens a hagyományos értékek és szórakozási iránti igény, kb modernebbek, és inkább a technikai vívmányok, mintsem a régi dolgok iránt érdeklődnek.
• van még 3-4-5 osztály lejjebb, de most nem írom le mindet, kb van 2 munkásosztály, valamint 1 szolgáltató-szektorban dolgozó, és a legalján a “kisemmizettek” szintje. Akit érdekel nézze meg a linket feljebb.

Na most…egyrészt ez valóban érdekesebb, mint a hagyományos ABC1-2 rendezés, valamint sajnos 6 év alatt valamicskét elhalványodott az értéke, annyira sokat változott a világ a mindennapokban. Másrészt pedig a felmérés eredménye polkorrekt és a valóságtól teljesen elrugaszkodott és a maga módján sikít róla, hogy ezt a BBC csinálta.

Az “alsó” középosztály valódi jellemzője pl a kisvárosiasság, tipikusan nem kétkezi munkások, hanem irodai munkát vállaló emberek, akiknek egyébként különsebb szakképzettsége nincs, és a 60-as évek reformjai előtt nem volt jellemző náluk a felsőoktatásban való részvétel.
A “közép” középosztály hagyományos jellemvonásai közé tartozik a magasabb arányú vallásosság, a gyerekek oktatásának fontossága, a magántanárok fogadása (viszont kevéssé jellemző a magánsuli, annyi pénzük ritkán van), a “normálisabb” újságok olvasása, a politikai aktivitás, a tradíciók so-so követése, színházba járás, stb.
A “felső” középosztály az a terület, amibe inkább születni szokás (és gyakran a földtulajdonos elit osztály egyik-másik családi ága, azok közül is ahol konkrétan nincs földtulajdon, ezért sem tartoznak az elitbe mint olyan, csak alájuk), “BBC angolt” [RP] beszélnek, fehérek, és az osztály egyik jellemző iskolája a Harrow School, — az ilyen iskolák 2014-es árazáson évi akár 33 ezer font tandíjat számoltak fel. Szintén nem ritka, hogy a felső-középosztálybeli családokban az öltönyöket szabatják. Az alábbi wikipedia cikk szerint felső középosztálybeli példa Boris Johnson vagy pl Jacob Rees-Mogg.

Bővebben az egészről itt, angolul. Mint láthatjuk, az “elit”, a fentiek tudatában nem lehet 6%, és nem hihető, hogy valaki (háztartási szinten) rongyos százezer fontos fizetés mellett az elitbe tartozzon. Lássuk be, nem vagyok egy Johnson/Rees-Mogg kategóriás ember, nem is ismerek senki ilyet, pedig ők sem upper class [elit] (csak upper middle), ellenben biztosan felső 6%. (Itt jegyezném meg a “nem is ismerek senki ilyet” gondolatra, hogy ez is inkább azt mutatja, hogy ezek az osztályok nem átjárhatók. Viszonylag jól tudom az ismerőseimről, hogy ők se ismernek senki hasonlót. Évekkel ezelőtt volt egy itt született lengyel ismerősöm, aki talán közelebb állt ahhoz az osztályhoz mint bárki más akit ismertem, de persze nem voltunk egy hullámhosszon, nem is maradtunk meg ismerősnek sokáig).

Ezzel vissza is kanyarodunk a megfoghatatlanra. Talán a legérdekesebb az “U/nem-U angol használata“, mindenképpen érdemes elolvasni mert ezeket nem említik még kultúrán belül se nagyon. Itt baromi fontos, hogy vegetables vagy greens -e a zöldség amit a tányérra teszel, pudding / sweet amit eszel utána, és mit mondasz, ha valaki meghal, vagy ha megismersz valakit (pl az elit simán “meghal”, a középosztály meg “eltávozik” – ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem mindig az a megfelelő ami posh-nak hangzik). Ez elválaszt egy másik osztálytól, nehezen felvehető beszédszokás. Fontos, hogy a gyereked hova jár, ki tanítja, milyen autód van, stb, de a magyar felsőbb osztállyal szemben itt sokkal komolyabb íratlan szabályok vannak, nem elég venni egy drága autót és ismerni a megfelelő embereket. Adott, hogy otthon az arisztokrácia ki lett gyomlálva, az újgazdagság (“new money”) fogalmához nem társul az “old money” párja, hiszen otthon olyan nincs már. A fiatalabbak között persze ez is változik, olvastam pár éve, hogy valamelyik aukciósház tulajdonosa dörmögött azon, hogy ezek a rohadt mai gazdagok nem akarnak régi festményekbe meg szobrokba fektetni, mert inkább helikopterre, utazásra, környezetvédelemre, sportautóra, gyémánt iPhone-ra költik a millióikat.

Aki szeret olvasgatni papíron, annak javaslom ennek a könyvnek a beszerzését, nekem nagyon érdekes és a maga módján hasznos volt, köznapi jelleggel adja elő, hogyan is működik az osztályrendszer a mindennapokban.

Persze Amerikában is vannak osztályok, de a hagyományok egyáltalán nem ilyen erősek, ott mindenki bevándorló volt, mindenki picit összevisszás. Itt, azt nem lehet.
Ha nem fehér vagy, alapban az első kérdés hogy hova valósi vagy, és hiába lehet, hogy itt születtél, nem arra kíváncsiak, hanem hogy indiai, kenyai, mifene vagy. Aztán persze, ha – mint ismerősöm – indiai háttérrel afrikainak érzi magát, az itt felfoghatatlan. Az, hogy esetleg több tízezer fontos ruhákat dizájnol és ad el, háza van Chelsea-ben, attól még nem lesz más, mint egy bevándorló, akinek nincsenek angol barátai, nem is lesznek soha, mert az angoloknak ő koszos. Mi is azok vagyunk, mi, mint európai fehérek. A nem-angol ismerőseimnek nincsenek angol barátai. Persze lehet a munkahelyen vannak angolok, akikkel beszélgetsz, de nem a barátaid. Britek lehetnek, de mint mondtam, az csak egy papír dolga. Az itteni világ egy nagyon zárt társadalom, ahol “belsősként” se lehet átjárni az osztáyokon, külsősként pedig mégannyira lehetetlen. Ofkorsz pl Indiával szemben ez itt mind implicit, mert hát ilyenről beszélni se illik, még hogy kasztrendszer, “nemá'”, meg adott irányban az törvényellenes is lenne. Erre a polkorrektség is rájátszik, talán pontosan szembemenve az eredeti elképzelésekkel. A franciáknál a demográfiai kérdések azt feszegetik, hogy francia vagy-e, vagy sem. Ha nem, akkor kíváncsiak arra, hogy mi vagy, ha meg franciának érzed magad, akkor az vagy (mondjuk persze lehet a fehér franciáknak más véleményük van ezzel kapcsolatban pl az algérokról). Itt mindig van alsó hangon húsz opció, hogy mi vagy, miben különbözöl, mi tesz mássá, stb. Nehogy idetartozónak érezd magad. Persze nem azért csinálják, de nem segít a dolgon.

Az egyik beszélgetés érdekes része volt, hogy arról beszéltünk, mi lesz majd, ha 10/20/40/60 stb év múlva majd megint elkezdik ölni egymást az emberek, hiszen a háborúk általában elkerülhetetlenek, köztudottan seggek vagyunk mind. A lakosság 1.-2.-3. generációs bevándorlói aligha fogják szívügyünek érezni a “hazaszeretet” kérdését. Ha az ország tojik ránk, minket miért érdekeljen ha gáz van? Persze jogilag lehet sorozással meg más módszerekkel erőltetni az emberekre a témát, de attól még legtöbben bevándorlóként nem fogják britnek érezni magukat, “amikor kell”.

Egyébként ezzel nem az angolokat szídom, mert teljesen egyértelmű, hogy a magyar hozzáállás is nagyon zárt a bevándorlókhoz, az orbáni baromságoktól függetlenül kb senki nem létezik aki inkább venne fel egy afgánt mint egy magyart munkára, ez OV előtt is így volt, sőt, a korábban említett erdélyi példa sem szorul magyarázatra, legalábbis olyan szempontból biztosan nem, hogy tudjuk, igaz.

Inkább arról van szó, hogy aki ide költözik, ne várja, hogy ha itt marad hosszú távon, akkor idetartozónak fogja érezni magát. Lehet Londonban sok dolgot csinálni, lehet a város jó hely, meg lehetsz brit, de a rendszerbe van kódolva, hogy idevalósi nem igazán lehetsz. A skótok elvileg egy fokkal normálisabbak, az írekről/walesiekről nem tudok sokat. Mások véleményét érdekes lenne kommentekben látni.

Akinek több mint 9 élete van

Nem szoktam a blogon túl sokat írni az ismerőseimről, vagy csajozási szokásaimról (nem utolsó sorban mert kockafejként azért a sztereotípiák élnek), de néha belefutok arcokba akikről érdemes mesélni.

A közelmúltban volt egy nem-randim (tinderen barátkoztunk össze a nyáron, de a csaj egész ősszel túrázott, még végül összejött valakivel, de azért arra jutottunk, hogy kíváncsiak vagyunk egymásra még így is). Az illető kb velem egy korú (ő 36), és kihagyásokkal 20 éve él Londonban, eredetileg indiai-kenyai kombináció (5. generációs indiai kenyai család, nairobiban született, brit állampolgár), saját divatmárkája van, egy ideig a Bond Street-en volt boltja, mostanság picit visszavonultabban Chelsea-ban él és dolgozik, továbbra is a saját dolgait dizájnolja és adja el.

Az illető sztorija elég hihetetlenül alakult, de vannak közös ismerőseink, és amennyire lecsekkoltam igaznak tűnik. Filmbe illő történet:

Valahol ott kezdődött a beszélgetés, hogy vacsizni mentünk, és a lánynak földimogyoró allergiája van. Ez volt mindig is, viszont gyerek korában volt egy műtétje, ami a gyomrát érintette, részletekbe nem ment bele, nem is volt jelentősége. Korábban tudott enni ilyeneket is, aztán volt egy balesete ami után a vállát kellett vizsgálni, azóta nem eheti. Az összefüggés? A válla annyira szétment, hogy az orvosok úgy határoztak, hogy valamilyen baromi erős sugárterápiával vizsgálják meg mert nem láttak át a sérült szöveteken rendesen. Fel is írták egy lapra, hogy milyen testrészeket kell sugarazni, és milyeneket kell elkerülni.

Egyébként arról volt szó, hogy, most figyeljen mindenki, a csajt egyszer egy zebrán elütötte egy autó, akkor szétment a válla. Afrikában aztán pár évre rá lezuhant egy kisebb repülővel, ekkor persze megint szétment a válla is, és a bokája is. Ha ez nem lett volna elég, még egy vonatbalesete is volt, ekkor memóriavesztése is lett a csajnak, plusz kirepült a peronra a vonatból, ezért végül az orvosok úgy döntöttek, hogy rendesen felmérik mi maradt a csajból. Fel is lett írva, hogy a végtagjait vizsgálni kell, a gyomrát kerülni. A két papírt persze összekeverték, ezért szétbarmolták rendesen szegényt.

Azóta elég kevés dolgot ehet. Mikor az itteni kórház rájött, hogy elég nagy hiba történt, elkezdték gyógyszerrel kezelni, ahol elrontották az adagolást, így kb még rosszabbul járt. Végül kísérleti gyógyszert kapott, ami megintcsak nem jött be nála, mondani se kell nem sok maradt belőle a végére, járni nem tudott, tanulmányait abbahagyta (mondván mozogni nem tudott, két évet volt kórházban, és a memóriavesztése miatt nem nagyon tudott volna az eredeti területével [matematikus] foglalkozni).

Jobb felső…

Idővel megunta, és hazament nairobiba, ahol pihenéssel jórészt meggyógyult. Ekkor kezdett a divattal foglalkozni, tervezni, majd visszajött Londonba és megcsinálta a szerencséjét. A csaj többször volt különféle újságokban néha róla, néha a termékeiről volt szó, egyszer valaki könyvet is írt róla, pontosabban a mindenféle baleseteiről, igaz nem itt, hanem otthon.

Ezzel egyébként nem ért véget a sztorija – nagyjábóli felépülése után, tavaly előtt Ugandában volt egy túrán, ahol a kijelölt túraösvényen földcsuszamlás volt, a csaj több métert csúszva egy félig égő faszénhalom közepén akadt meg. Mire kiszedték, a lábszárán és bokáján harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. Ha ez nem lett volna elég, lefelé menetben felzavart egy méh rajt, ami persze rajta élte ki nemtetszését, úgyhogy a csípésektől anafilaxiás sokkot kapott, majdnem megfulladt, miközben még mentették őt a túra társai. Végül kórházba került, de pár hónap után kiengedték, a bokája meg most is be van kötve ha túrázik, de alapvetően jól van, állítása szerint mostanra már az afrikai magánorvosok ingyen foglalkoznak vele, mert a szervezte annyira gyorsan felépült magától, hogy az orvosi irodalom része a csaj. Mindezt bőrátűltetés nélkül. (Innen is az orvosi érdeklődés).

Még az ugandai esetből felépülőben, beköltözve, otthon nairobiban történt vele, hogy egy rendőrségi ellenőrző pontnál az egyik fegyveres megpróbálta kitépni őt az autóból (nem ő vezetett), amit majdnem sikerült is, mert az ajtót sikerült kívülről kinyitni (lehúzott ablaknál). Miközben az autóvezető haverja a gázra lépett, a csak félig kilógva a kocsiból majdnem a kerék alá került. Mehetett vissza a kórházba.

Most Londonban él újra, a régi boltját eladta, Chelsea-ban él és dolgozik, a jobb karját nehezen mozgatja, viszont kirándul sokat, fotózik, kék haja van, élvezi az életet.

Így is lehet.

Wimbledonban jártam, hosszú sorban álltam, sárga labdával játszó embereket láttam…

Mit tehet az ember amikor semmi más dolga nincs a hétvégén, az aktuális Pride menetet már sokszor látta, és az év egyik legmelegebb napja van…? Hát mondjuk sorban áll!

Mint abszolút sport-nemrajongó, Wimbledon annyira nem hatott meg soha, hogy amikor tavaly áprilisban arra jártam egy magyarországi barátommal, akinek a pasija be szeretett volna menni (épp zárva volt azt hiszem), emlékszem beszéltünk róla, hogy nekem mennyire nem az esetem az a hatalmas hype ami az egészet körbeveszi.

Ehhez képest péntek reggel rámírt az egyik ismerősöm, akivel egy esti talit beszéltünk meg, hogy ő már reggel 6 óta sorban áll, előbb csak a bejutásért, majd később a normális jegyekért (erről később), aztán javasolta, hogy ha továbbra is talizni szeretnénk, akkor jobb ha viszek sátrat, mert ő szombaton is be szeretne menni teniszt nézni, úgyhogy munka után befutottam az Argosba, és megvettem a legolcsóbb sátrukat, 2 fogkefét, írtam lakótársamnak, hogy ne várjon rám, és irány volt Wimbledon.

Wimbledonba 4 félképpen lehet jegyet szerezni. Van a sorsolás, amire a játékot megelőző év végéig kell jelentkezni, ezen kívül kisebb mennyiségű jegyet lehet valamilyen befektetési rendszer alapján kapni (nem olvastam végig), valamennyit lehet az adott napon venni baromi pénzekért, és persze sorban is lehet állni.
A “Wimbledoni Sor” (azt hiszem főnév, mindenesetre mindenhol nagy kezdőbetűkkel írják, Wimbledon Queue) talán a rekordtartó sor, az emberek hosszát tekintve, minden nap 5-20 ezer ember áll be. Saját képeket nem készítettem, a fényképezőm se volt nálam, de a neten elég sok kép van arról, hogy milyen az egész. A nagyon hardcore teniszrajongók már előző nap reggel megérkeznek, ugyanis csak az első 500 ember kap olyan jegyet, amivel a Centre Court-ra is beteheti a lábát, további 500 mehet Court 1-re, majd még 500 Court 2-re, az összes többi aki bejut, azokat csak a többi, kisebb pálya mellé engedik be nézőnek, ahol biztosan senki híressel nem fognak találkozni.

Én este 8-as érkezéssel a 2240-es sorszámot kaptam, lesátraztam, megvártam ismerőst, hogy előkerüljön, aztán alvás volt, egészen kb hajnali 5ig, amikor az embereket elkezdték ébreszteni, hogy majd 7-re mindenki pakoljon össze. Ez kellett is, mert a wc-hez fél órát kellett sorban állni, bátrabbaknak és elszántabbaknak a kávéhoz is, mi inkább 6.30ra megittuk az előző napi bor maradékát, kb fél üveget, majd elmentünk a boltba venni még két üveggel. Persze a sort nem lehet csak úgy otthagyni, csak adott időre engednek el, ha nem jössz vissza gyorsan, elbukod a helyedet. Mire a sátrasok felpakoltak, már a 11000 körüli sorszámokat osztották ki éppen. Eddigre mi sorban álltunk, hogy a sátrat leadhassuk a csomagmegőrzőben.

Sátorbontás reggel 6-7 körül. Addigra a K1-K10 sorok teljesen megtelnek sátrakkal, úgyhogy ez a kép csak nagyon kis területet mutat. A reggel érkezők nincsenek is rajra. (Kép: CNN)

A sorszámozásra természetesen azért van szükség, hogy ne mondhassa valaki később, hogy ő sokkal előbb volt a sorban mint ahol. Látszik egyébként, hogy az angolok erősen tökéletesítették ezt a sorban állás témát… nagyjából, ugyanis a rendszer aztán vagy működik, vagy nem, mert pl mivel ismerősöm akivel voltam utánam érkezett, ő már csak a 25xx-as számot kapta, de végül együtt tudtunk bemenni, attól is függ, hogy ki nézi meg a sorszámkártyát. Amellett 200 ember beengedése elég gyorsan zajlik.
Végül fél 11 előtt kicsivel bejutottunk, ami pont jó is volt, mert hivatalosan 10 perccel azután nyílt meg a hely, és lehetett rohanni a következő sorbanállásért (a rohanást most úgy kell érteni, hogy mint amit a hírekben látni Amerikában, amikor leárazás van és tapossák egymást az emberek, na olyat. Rendőrnek is bele kellett szólnia a végén, mert kisebb balhé volt, és másodszor is neki kellett futni a sorba rendeződésnek, amivel nem mindenki járt jól. Ismerős végül 16., én a 37. lettem a sorban, aki nem rohant, az már csak három számjegyű számot kaphatott.). Ennek a sornak az oka a jegyeladási rendszerből ered: mint feljebb írtam, aki nincs benne az első 500-ban a kempingben, azt nem engedik be a központi pályára nézőnek, kivéve, ha egy már jegytulajdonos valami ok folytán hazamegy, és leadja a jegyét – ebből minden nap akad néhány, de a Centre Court max 15000 nézőjéből max talán ha 50-100 ilyen van, az nem rossz. Ez azt is jelenti, hogy aki előrébb van a sorban, az nagyobb eséllyel kap jegyet, de nem kötelezően jobbat. A jegyiroda délután 3 előtt nem nyit ki, és reálisan 5 előtt nem kap az ember semmit ha nem az első tízben áll. Addig csak kb pisilni lehet elhagyni a sort, felírják, hogy ki mikor hova megy, aki lelép, az megintcsak bukta a helyét.

Sokak a sorban csak ezért utaztak külföldről idáig, volt egy csomó japán, indiai, stb akik másnap vagy hétfőn már utaztak haza.

Ha a sorban állás órabérben számolódik, akkor drága. Ha nincs jobb dolga az embernek, olcsó.

Nekem szerencsém volt, kb a második “emeletre” kaptam jegyet, ismerős meg az ötödikre, ahonnan semmit nem lehetett látni – igaz az előző nap a pálya mellé a negyedik sorba kapott jegyet, úgyhogy nem igazán panaszkodhat.

Federer sárga labdát ütöget

Amíg előbb Djokovic majd később Federer játszott arra jutottam, hogy semmit nem tudok a teniszről ezért néhány unalmasabb pillanatban a Wikipédia tenisz pontozási részletező cikkjét olvastam, mit ne mondjak, hasznos volt.

Végül kb 2 és fél óra teniszt láttam, mínusz a kajaszünetet (mert addig alig ettem), mindenki döntse el magának, hogy ez mennyire normális a sorban állás és kempingezés élményekhez viszonyítva. Nekem egyszer érdekes élmény volt, jövőre aligha megyek. Hazafelé még sorban álltunk egy bő fél órát, hogy a reggel leadott cuccokat felvegyük a csomagmegörzőből, az angolosság kedvéért.

Hazaérve a 20 perces zuhi határozottan kellemes volt. Ismerős hétfőn is sorba tervez állni.

London félig külső személőként, 2 hét után

Eltelt két hét, lassan három, gondoltam ideje megírni az eddigi tapasztalataimat.

Talán ami leginkább meglepett, az az, hogy olyan mintha el se mentem volna. Ez sok szempontból is igaz, egyrészt néha nézem, hogy “jé még mindig ugyan azok a régi vonatok járnak”, aztán rájövök, hogy ha harminc év nem volt elég lecserélni őket akkor fél se lesz az, másrészt teljesen otthonosan mozgok, tudom mi merre van, stb.

Ami sokkal feltűnőbb, ami(t) korábban ecsetelgettem, hogy nagyon leegyszerűsítve a helyzetet, London 30-50x akkora mint Wellington, mert ugye ott 200e lakos van, itt meg a jó ég tudja mennyi, de valahol 6 és 10m között. Ennek megfelelően itt minden sokkal intenzívebben hat: sokkal több dolog zajlik, az utcán mindenhol a pofájába tolják az embernek, hogy “vedd, vedd”, “csináld, csináld” (ezt valamelyik exem is sokat mondta az ágyban), “költs, költs, stb, stb.” – az impulzusok aránya amit itt az ember tapasztal biztos, hogy legalább ötvenszeres, ha ezt valahogy számszerűsíteni lehet. NZ-on azért nem nehéz elkölteni a pénzt, mert bár mindenből kevés a választék, de drága a hely. London más szempontból drága, lehet olcsóbban is találni dolgokat itt, viszont nehéz megállni, hogy ne vegyen valami kacatot az ember. Hopp egy új bakancs, egy új telefon, egy új mindegymi, és már el is ment egy ezres.

A mindennapokat tekintve, mivel nem dolgozom ezért nem szembesülök emberek beszélgetéseivel arról, hogy mi megy a tv-ben, hol milyen szemét van, stb. Ez utóbbi nem is hiányzik. Emlékszem évekkel ezelőtt volt egy időszak amikor valami barom napi jelleggel telefonálgatott be bombariadóval a ferihegyi reptérre, majd mikor az otthoni média közösen elhatározta, hogy nem fogja hírként kezelni a dolgot, és nem is jelentek meg ezek a hírekben a továbbiakban, alábbhagyott a telefonálgatás. Picit úgy érzem, hogy az itteni médiából túl sokat folyik, hogy ki mit és kit hol ölt meg, hajtott a tömegbe, stb. Nem érdekel. Az arabokat nem fogják se integrálni ebben az országban (másutt sem, de az nem ide tartozik), se kitiltani őket, nem fog semmi változni, a britek mindig is túl polkorrektek voltak és lesznek ahhoz, hogy bármi is történjen. Nem kell az emberek képébe nyomni állandóan, hogy szar van a palacsintában, leginkább ha a Nutella már elfogyott, színre meg ugyan az.

Nem pont nutella, de vizuális érdeklődésre tehet szert, pár képem a leégett toronyházról (annak utóéletéről), itt található. Majd valamikor később lehet írok a témáról hosszabban, ha már lesz több elérhető információ.

Munka szempontjából sikerült előrelépni, az egy darab interjúból amit két hét alatt generáltam lett is egy három hónaposnak ígérkező projekt (szerintem nem fog addig tartani, de legyen) – jövő hét elején kezdek.

A munkakeresés bonyolultságát leginkább a lakcímigazolás kérdése nehezíti: a hivatalosan elfogadott módok között szerepel a bank által kiadott igazolás, számlák, és a jogsi, aminek itt a hátulján szerepel a cím is. Régen a jogsin bemondás alapján lehetett címet változtatni, most már ez nem így van, kb Ügyfélkapus igazolás kell hozzá, ami hetekig tart. A szavazásra jogosító regisztrációt nem fogadják el mint lakcímigazolást, ezért mindenre heteket kell várni – ha van ismerős aki segít. Ha nincs, akkor teljes cumi az egész folyamat.)

Szociális életem egyelőre rendben érzi magát, az ismerősök jó részével sikerült találkozni, és egy meetupra is elmentem már, egy új csoporttal. Eddig kb rendben vagyok.

Mi történik, amikor II. Erzsébet királynő vagy Fülöp herceg meghal?

Az elmúlt napokban történt, hogy Fülöp herceg bejelentette visszavonulását. Ezzel kapcsolatban, amikor először tájékoztatót tartottak a témában, sokan gondolhatták, hogy a királyi családban valami nagyobb dolog történhetett, adott, hogy sem Erzsébet, sem Fülöp nem mai csirke.

Fülöp halála egyébként egy egyszerűbb protokollt követ majd, ugyanis az öreg többször említette, hogy nem akar nagy hajcihőt a temetése kapcsán, ezért bár járna neki a teljes pompás állami temetés (ami pl Thatcher vagy Diana esetében is volt), erre nem fog sor kerülni. Az állami temetés része lenne, hogy a Westminster apátságban kerülne kiállításra a koporsó, ahol a köznép is megtekinthetné, de ehelyett a St James palotában lesz egy fogadás, ahol a különféle államfők és politikusok jelennek meg. Maga a temetés a Windsori kastély kápolnájában lesz, majd a kastély erre a célra fenntartott kertjében helyezik a földbe a koporsót (Frogmore Gardens).

A temetést követően a királyi család kb 8 napig tartó gyászt tart majd, ami idő alatt a királynő nem végez semmilyen közfeladatot, nem hitelesít törvényeket, stb. A közintézményeken félárbócra engedik a zászlókat, kivéve a Royal Standard-ot (ennek nem tudom mi a magyar neve, de kb királyi zászló, nem ugyan az mint a brit vagy angol zászló), hiszen az országnak mindig van uralkodója, még ha az egyik meg is hal (akkor a trónörökös lesz a következő). A közintézmények gyászidőszaka 30 napig tart, majd kb minden megy tovább a régiben.

Erzsébet halála értelemszerűen összetettebb kérdés. Az uralkodó halálát annak személyes titkára jelenti be, először a mindenkori miniszterelnöknek –  a régi időszakban erre kódokat használtak, nem pedig tényszerűen jelentették be hogy pl György meghalt, hanem csak annyit adtak át, hogy Hyde Park Corner, valamint a mostani kód London Bridge is Down lenne, viszont ennek manapság kevesebb haszna van. Régen, amikor a telefonvonalakat még központokban kezelték, fontos volt, hogy ne az ottaniak tudják meg először a halálhírt.

A miniszterelnök informálása után következik az a 15 ország, ahol a brit uralkodó szintén uralkodik (pl Kanada, NZ, AUS, stb.), majd ezután a 36 Commonwealth ország jön. Ha ez mind megvan, akkor jöhet a sajtó – az internetes közösségi média időszakában a hírek terjedése teljesen más mint György halála esetén volt, ezért manapság már nem a BBC lesz a kizárólagos hírterjesztő.

A rádióállomások stúdióit úgy szerelték fel az országban, hogy mindenhol legyenek “gyászlámpák”, amik a DJ-ket és műsorvezetőket hivatottak emlékeztetni arra, hogy a hírek előtt nyugisabb zenét adjanak. Az egész folyamat lezajlása után a Buckingham palota kerítésére hivatalos hirdetményt tesznek ki, és a honlapját is sötétre színezik.

A királynő halála után a trónörökös lép trónra, tehát Károly hercegből király lesz, az ország pedig 12 napos hivatalos gyászba borul, aminek a végén lesz a temetés.

BBC: A polkorrektség netovábbja, és a tudatküszöb alatti befolyásolás

Ha a legrosszabb dolog a cenzúrával kapcsolatban a █████████, akkor az öncenzúra legnagyobb baja a ▒▒▒▒▒▒▒▒▒. Na a polkorrektség alsó hangon is öncenzúra.

A brit polkorrektségi törekvésekről akartam már régen is írni, aztán mint oly sok más, az is kimaradt a blogról. Hiánypótló példa következik.

Ha valaki olvassa a BBC weblapját, és annak is leginkább a belpolitikai, vmint a tudományos jellegű rovatait, azoknak talán feltűnt, hogy a BBC-nél valami hihetetlen erőfeszítést képesek tenni a szerkesztők, hogy minden esetben pártatlanul tűnjenek fel az adott témában. Ez magyarul annyit tesz, hogy ha a téma az, hogy mondjuk a naperőművek kevéssé rosszak, mint a széntüzelésű erőművek, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a BBC megszólaltat majd egy szakértőt, aki szerint a naperőművek elveszik a zöld területet a kéklábujjú algáktól, ami negatívan fog kihatni az őssumér társadalmakra. Mindezt persze csak azért, hogy nehogy valaki megvádolhassa őket azzal, hogy nem szólaltatták meg a “másik oldalt”.

A fenti példa, bár picit elvont, de nem teljesen baromság, tényleg ilyen a bííb [BBC]. Sajnos nem mentettem el, és most nem találom, de előző héten volt egy cikk arról, hogy valamelyik NGO (civil szervezet, de azokat most a magyar köznép nem szereti, mióta Párhuzamos György sajtótéma lett.) tette szóvá, hogy a Cambridge-i egyetem kiadott egy sajtónyilatkozatot, ami esetleg megbánthatta a fene tudja színvakok, vagy mélynövésűek, vagy küklopszok lelki-világát-ha-éppen-paprikás-hangulatban-voltak-már-egyébként-is, mire az egyetem gyorsan elnézést is kért, nehogy megbántsa a törpe színvak küklopszokat. Nyasgem.

A mindennapokban vannak érdekesebb helyzetek is, amikor a sajtó megpróbálja körülírni az adott helyzetet, anélkül, hogy megneveznék miről is van szó. Itt jön be a tudatküszöb alatti befolyásolás, ami alatt

olyan kommunikációs jelenséget értünk, amely során az üzenet a befogadó észlelésének vagyis biológiailag adott csatornáinak megkerülésével ér célba. [wiki]

Példának okáért a napokban került a bíróság elé annak a srácnak az esete, aki tavaly év vége felé egy csapágyakkal teli bombát helyezett el a metrón, ami igen nagy pusztítást vitt volna végbe, ha felrobban. A BBC ezt szépen meg is írta. Az elkövetőről alaphelyzetben annyit érdemes tudni, hogy fehér, 20 éves, autista, nem vallásos (vagy mégis?), bár van véleménye a témában, fegyvereket tart otthon, és úgy általában nincs ki mind a négy kereke. Persze a BBC ezt nem egészen így hozta le.

A cikk az illetőt úgy jellemzi, mint egy tanuló [hallgató] (student) – mivel nem volt se muszlim, se fekete, se semmi, azt nem írhatják le, hogy fehér, vagy angol (mert nem brit származású muszlim vagy brit fekete, hanem egy teljesen hagyományos unalmas fehér gyerek), ezért kerestek valamit, ami nem zavar senkit, hát hallgató lett. Az egy “biztonságos” szó. Itt már az is érdekes, hogy ez inkább a fiatalokat hivatott rossz képbe helyezni, vagy a srácról alkotott véleményt puhítja inkább, talán mindkettő. Mindenesetre a szóhasználat elejét veszi annak, hogy az olvasó szemében a srác “más” legyen. A következő dolog, hogy az illető autista (pontosabban annak is a PC verzióját használja a cikk, tehát nem autist, hanem autistic spectrum disorder), de azt is úgy rakja egy mondatba a cikk, hogy összepárosítja az autizmust, a fegyverekkel kapcsolatos érdeklődéssel:

“The Old Bailey was told Smith had an autistic spectrum disorder and a keen interest in guns, bombs and other weapons, which may have been a function of the condition.”

Magyarul a bíróságon elhangzott, hogy a fegyverek és bombák utáni erős érdeklődés összefüggésben lehetett az illető autizmusával. Mivel a gyerek fehér, ezért ez az egész csak egy hiba a mátrixban. Egyszerűbb ugyanis azt mondani, hogy aki fehér, az veszélytelen, aki nem, az pedig veszélyes, mint mondjuk megemlíteni, hogy az NHS-ben a legnagyobb elvonások mondjuk a mentálisan sérültek kezelése környékén voltak, nehogy valaki megkérdezze, miért nem tűnt fel egyetlen orvosnak sem, hogy a srácnak szociopata agresszív hajlamai vannak.

A cikket tovább vesézve kiderül, hogy a vád nem terrorizmus, mert nem volt elég bizonyíték arra, hogy a srác politikailag motivált volt – az illetőt majdnem veszélytelenkét írja le. Igaz a házkutatás során találtak néhány fegyvert, a bombát azután kezdte építeni, hogy olvasott az al-Qaeda-ról az interneten, és bár Smith keresztény vallású ministráns (altarboy), azért az iszlámot picit igazabbnak érzi, mint a kereszténységet (ezek a cikkben vannak, nem én találom ki őket). De ez nem fontos, mert viccnek szánta a dolgokat (halloween prank).

Ha az illető nem fehér angol lett volna, valószínűleg a sajtó minimum azt hozta volna le, hogy a netről tájékozódott a terrorista anyagokkal kapcsolatban, de így csak egy megtévelyedett autista spektrumzavaros hallgató, aki időnként olvasta a Koránt, és imádkozott is, de csak ennyi.

A fentiekkel igazából érzékeltetni szeretném, hogy a briteknél sincs teljesen minden rendben a köznép hivatalos tájékoztatásával. Az angol sajtóban nem egyszerű feladat egy könnyen értelmezhető, pártatlan-de-nem-töketlen, egyenes írással találkozni fontosabb témákban, mert a szerzők mindig attól tartanak, hogy jajjvalakinehogy rájuk süsse, hogy általában nem 100% pártatlanok, vagy még rosszabb, rasszisták, esetleg valami kisebbség problémáját nem vették figyelembe. A gond ezzel az egésszel pedig az, hogy ráneveljük a társadalmat szépen arra, hogy a saját véleményüket ne fejezzék ki, mert valakit megbánthatnak vele, miközben egyértelmű, hogy egy kb. 63 millió lakosú országban biztosan lesz 1-2 csoport, akinek belegázolunk a lelki világába. Inkább a maradék 62.99 milliót hülyítjük el.

Személyes véleményem szerint  █████████ a ▒▒▒▒▒▒▒▒▒.

Rövid: Máshogyan idegen.

A kriptikus jelek között szeretnék elrejteni és megemlíteni egy olyan dolgot, amire egyrészt korábban nem gondoltam, másrészt ennek megfelelően nemrég jöttem rá, valamit a hovatartozásról, az idegenségről, stb.

Aki olvassa a különféle irományaimat, az tudja, hogy most éppen Wellingtonban vagyok, 2016 november óta, tehát kb fél éve. Ez elég idő ahhoz, hogy az ember adott szintű ismeretségre tegyen szert a kultúra és helyismeret alapjait tekintve.

Itt a blogon írtam 2011-ben, hogy az akkori népszámlálás adatai szerint a londoni lakosság 48%-a külföldön született, gondolom azóta ez az arány nem csökkent. Miközben nyíltan vállalom azon nézetemet, hogy a kontrollálatlan multikulti hosszú távon nem életképes berendezkedés, nem tudok elmenni amellett a megállapításom mellett, hogy Londonban kevéssé érzem idegennek magam, mint itt. Ennek biztosan nem elvetendő oka az is, hogy ott 9 évet voltam, itt meg felet, de aki végigsétál London majdnem bármely utcáján, az sokféle nyelvet hall, leginkább csak angolt nem. Itt pont fordítva van. Akad pár Maori, pár szamoai, az egyetemisták közt kínaiak, de itt majdnem mindenki kiwi, leginkább azok, akik nem csak angolt tanulni jönnek pár hónapra. Londonban kvázi mindegy, hogy magyar vagy, vagy lengyel, vagy fenetudjami, mert majdnem mindenki más is az. Az idegenek közt otthon érzi magát az ember egy adott szinten, ha nem is az elején, de idővel. Ott senki sem helyibb, jobb, stb. Itt ilyen érzés nem alakul ki. A kiwik nagyon barátságosak, de kulturálisan sokban hasonlítanak az angolokra, felületesek a szociális kapcsolataikat tekintve, és bár nem éreztetik soha, h az idegen nem ide való, de azért nem lehet elmenni amellett, hogy itt majdnem soha nem hallani az angolon kívül mást az utcán.

Itt máshogyan vagyok idegen. Fura érzés.

Hello Index – a többi hol marad? Moszatízű marha, jéghideg nők…

Az indexen megjelent két cikkel kapcsolatban gondoltam kifejtem a véleményem (első, második), nem utolsó sorban mert megint úgy érzem, h az otthoni médiának sikerült nem egészen rátenyerelnie a releváns dolgokra, másrészt az nekik szánt emailemből sikerült kivenniük a “how are you?” részt, aminek a legkisebb jelentősége sem nagyon vanogat…

[az alábbit írtam nekik, reméltem relevánsabb blokkok is megjelennek, az első cikkre reagálva…]

Kicsit reagálva arra, amit a srác írt, mert sok helyen kimaradt a magyarázat…

• Igen, a bankszámla vicces dolog, kell valami háttértörténet hozzá, magyarul lakcímigazolás, és néha munkáltatói igazolás is, ami akkor nem egyszerű, ha most jött az ember. Sokat segít, ha valaki ismerőse hajlandó adni egy papírt, hogy ott lakik a delikvens, ezt van, ahol elfogadják, van, ahol nem. Az itteni jogrendszerek egy részét nem frissítették a bánat tudja mióta, amikor a bevándorlás máshonnan és máshogyan zajlott. Az akkori viszonyokat az ilyen elvárások kiszolgálták, mert az alja népnek nem kellett akkor még bank. Voltak csekkek helyette.
• Csekkeket ma már nem nagyon használnak kb. sehol, max a fizikai munkások kifizetéséhez. Ellenben az USA-ban még divatos.
• A tejes tea és az ecetes sült krumpli megszokható, 7 év után már normális.
• A krikett lényege, hogy ütések közben lehet inni. Mármint a nézőknek. Elég lassan folyik ugyanis az a játék, és régen a birodalmi időkben így tolták el a fehérek a napjukat. Sportosan ittak és közben beszélgettek. Egy 5 napos test match széria után mindenki atom részeg (volt), az asszonyt meg nem vitték.
• “Egyszemélyes rendezett sor” – ez a Watching the English c. remekműből van, olvastam, jó könyv, egyébként igaz, én is rászoktam. Ennek egy része abból ered, hogy a buszokra elől kell felszállni a jegy/oyster bemutatásával, a busz meg, Budapesttel ellentétben a buszmegálló táblánál fog megállni, így mindenki tudja, hogy hova álljon, ha jön a busz. A többit össze lehet logikázni.
• A csapok valóban idegesítőek. Ha már a fürdőszobánál tartunk, másik személyes kedvencem a konnektorok hiánya a fürdőszobában (ennek jogi háttere van a 1960-as évek környékéről, ami cserében az akkori biztonsági standardokból adódott, csak azóta nem sokat változott a jogrendszer, viszont ma már nem ráz meg a kapcsoló/dugó, ha picit párásabb a levegő)
• Vonatok: drága mert nem az adófizetők pénzéből tartják fenn, hanem az utazókéból. Csak ezt sokan elfelejtik. Másutt az állam nagyon sok pénzzel tolja a vasúti költségek kiegyenlítését, itt kevéssé. (persze attól függetlenül íneffektív az egész rendszer)

A többi nyafira nem reagálok, mert szerintem tejfolt is talál, aki akar, és tejfolt kb. az eszik, aki magyar kajára vágyik egy olyan városban, ahol kengurutól krokodilig mindent megkapni és nem is kerül kisebb vagyonba (konkrétan: Borough Market, Archipelago étterem stb.)

Dolgok, amik szerintem jók:

• Szarkazmus/angol humor: pár év alatt meg lehet érteni, és nagyon szórakoztató tud lenni. Aki nem érti, persze szenved ezerrel.
• A multikultinak vannak jó vonásai, csajozás szemszögéből sem utolsó, amellett változatosak az emberek, és ha megfelelő munkakörökben dolgozik az ember, az alja néppel nem találkozik annyit.
• Pénz: London drága, de ha valaki jókor van jó helyen akkor nagyon sok pénzt lehet szakítani, és ehhez nem kell kokainfüggővé válni vagy politikus fiának születni [igaz az utóbbi itt sem gond].
• Világváros: ha valaki itt unatkozik, azt magának köszönheti. (ezt úgy, hogy rühellek partyzni, úgyhogy pont nem oda megyek)

Ami semlegesen érdekes:

• Health & Safety — kicsit urban legend, de egy ismerős mesélte h egyszer volt egy irodában, ahol tilos volt kulcsokat tárolni a szekrényben, mondván, ha valaki megbotlik, és beleesik a szekrénybe akkor megsérülhet. Egyébként jellemző az itteni munkahelyi rendszerre.
• Az angoloknak mindig másodrendű emberek leszünk, mindegy, hogy £20k vagy £200k a fizu. Ez persze rendben van, otthon is igy néz mindenki a bevándorlókra. Csak nem kell álmokat kergetni, hogy kizárólag törvényi előírás miatt majd tényleg másképp gondolkodnak az emberek.
• A munkahelyen mellettem ülő itt született indiai csaj (kb. 25) masszívan rasszista, rosszabb véleménye van az indiaiakról, mint nekem.
• Houseshares. A magyar kultúrában felnövőknek azt tanítják, h onnantól, hogy van lakásod leszel valaki. Itt az angoloknál ez nem ennyire jellemző, így elég sokan vannak, akik relatíve idősek (mondjuk 30+), van pénzük, es haverokkal laknak. Nekik nem prioritás.
• Ki szereti, ki nem, de a bicajosok mostanában nagyon teret nyernek az utakon. Ezt mindenki döntse el magának, h jó-e.
• Munkakeresés: itt mindenki hazudik egy picit. De csak egy picit. Aki nem hazudik egy picit sem, az nehezen talál munkát, mert mások mindig jobbnak tűnnek majd.

Ami kevéssé jó:

• Tömegközlekedés: sikeres ember buszon nem utazik, mert gettó, helyette inkább a metrón a 40 fokban rohad a heringjáraton (lásd szarkazmus, de egyébként sokan tényleg így érzik az egészet [én is])
• Túlzott liberalizmus/multikulti: ez most picit más tészta, de azt az első sokkhatás után megtanulja mindenki, hogy Londonban fehér angolok nincsenek, úgyhogy aki angolt tanulni jön ide, az rossz helyen keresgél. Viszont Kelet-Londonban konkrétan leszállsz Whitechapel-nél, és ordít a müezzin, éjjel meg súrlódások vannak abból, h egyesek nem a sáriának megfelelően viselkednek, a rendőrök meg nem tesznek semmit, mert az elkövetők britek, és szavazóbázis. Kb., mint otthon a cigányok, csak hatványozottan rosszabb.
• ‘How are you?’ A felületesség idegesítő. Ezt egyébként ki lehet védeni, én mindig rávágom, hogy ‘still alive‘, szerintük vicces, én meg elmosolygok rajtuk. Ennek egy része persze h otthon megszoktuk, hogy ha nem érdekel mi van valakivel, akkor rá se nagyon hederítünk.

(….)

Egyébként attól függően h milyen jellegű tapasztalatokra van igény, ha komolyabb témákra is akad….

Egy dolog, ami elég zavaró, de sajnos nem egyedi, az a politikai indíttatású népbutítás – most nem a tv-ben es sajtóban fellelhető celebhirekre gondolok mert aki nem vágyik arra az nem néz tv-t es nem olvas ingyenes napilapot a metróban.

Inkább arról van szó, hogy huzamosabb ideje fekete bárányként állítja be a mindenkori kormány a K-Európaiakat, mondván kihasználjuk a szociális rendszert, és csak a szoc támogatások miatt vagyunk itt. Persze biztosan vannak olyanok, akikre ez igaz, és támogatandónak tartom azokat az intézkedéseket, hogy érkezés után 3 vagy 6 hónapig ne lehessen semmit igényelni, azonban az igazi gond azokkal az észak afrikaiakkal és arabokkal van, akik munka- és iskolaidőben 4-5-6 gyerekkel pongyolával a fejükön mászkálnak az utcákon.

Értelemszerűen azok a purdék sem tanulnak sokat, és a család sem munkából él. Tőlük persze elvenni a segélyt dupla politikai öngyilkosság: ők, illetve sok társuk többedik generációs, brit, szavazó, velünk ellentétben.

Persze sötét bőrűekkel negatívan kivételezni azonnali rasszizmusvádat eredményez, de mi fehérek vagyunk, tehát szabad.

Az más kérdés h egyszerű Darwinizmus, hogy akinek hosszú tavon sok gyereke van, az veszi át a hatalmat (“erősebb kutya baszik”), és pillanatnyilag az itteni kormányzatok sokat tesznek azért, h sikeres szavazat vásárlással vágják az európai kultúrák alatt a fát. Ja de ilyet mondani is rasszizmus. Pedig csak statisztika.

Nem a segélyek hiányával van a bajom, sosem kértem, sosem kellett, egyébként sem szorult belém sok baloldaliság, inkább az zavar, hogy egy ideig reméltem h az emberek ilyen fokú populista hülyítése csak otthon divat, de ebből a szempontból itt sem sokkal jobb a helyzet.

Pályakezdő fizuk Londonban

A HVG-n volt egy cikk nemrégiben arról, hogy a magyarországi középiskolás fiatalok mennyire “el vannak tévedve” arra vonatkozólag, hogy mik otthon a pályakezdő fizetések. Amit a HVG írt azt most nem fogom végigrágni túlságosan, olvassa el aki szeretné, tömören arról szol, hogy a középiskolások minimum 200-300e nettó fizetést szeretnének maguknak helyből az elején és sokan különböző vezetői pozíciókban óhajtják látni magukat záros határidőn belül.

Szerintem egyébként ezzel majdnem mindenki így van abban a korban, de nem lenne rossz, ha a szülők és az iskola ilyen jellegű felvilágosítást tartana néha. Az igaz, h a szülők jó része nem ismeri a mai rendszereket, azonban az iskolának elvileg a feladata a (felnőtt) életre félkészítést, tehát az, hogy a tanárok nem ismerik a dolgokat, az nem kifogás. Ha szexológust be tudnak hívni tizenegyedikben h a szexről beszeljen akkor be lehetne hívni valamilyen karrier-tanácsadót, vagy bárkit, akinek van valami releváns ismeretanyaga, ha mást nem, akkor Pistike 24 éves nővérét vagy kit. Talán motiválna egyeseket a vállalkozások beindításara vagy arra h tényleg tanuljanak nyelveket és külföldön tanuljanak tovább. Aztán ha akar még utána is hazamehet. Középben én is úgy éreztem, hogy az otthoni pályakezdő fizetések a béka segge alatt vannak. Azt, hogy most mekkorák, nem tudom, de feltételezem, hogy nem lehet belőlük túl jól megélni. Az indexen ma megjelent írás szerint a nettó átlagfizu 153 ezer forint (igaz ez nem csak a pályakezdőkre vonatkozik).

Itt gondoltam megemlíteni, hogy nálunk milyenek a pályakezdő fizetések, vagy legalábbis azok egy részei. Ahol tudok, megpróbálok havi nettót írni, de fontos lenne fejben tartani, hogy ami itt mondjuk £1000 nettó az nem igazán annyi, mint otthon a 380 ezer forint, hiszen itt a lakhatási költségek igen mások. Akinek tehát eddig kimaradt, javaslom elolvasni a mit-merre-meddig-miért írásomat.

A nem-diplomások fizetésével kapcsolatban teljes a káosz, nem nagyon van megbízható elérhető információ, de ha a minimálbér bruttójával számolunk, ami £6.31/ó akkor, ha egy 40 órás héttel számolunk (ami nincs mindig meg ezekben a szektorokban), akkor az 6.3*40*4.3*12 = £13,000 éves fizu. Ez havi kb £1,000 nettó.

A diplomás pályakezdő fizetésekről elég sok vegyes információ van, de összességében úgy tűnik, hogy éves szinten £18-28,000 körüli összegről beszelünk, félévvel a munkába állás után. Ez kb havi £1,200-1,800 nettó. Diplomától függően, az alábbiakkal érdemes számolni [forrás]:

Degree Subject	Average Graduate Starting Salary
Accounting and Finance	£21,551
Anthropology	£20,223
Archaelogy	£17,675
Architecture	£17,873
Art and Design	£17,300
Biology	£19,204
Business Studies	£21,007
Chemical Engineering	£27,151
Chemistry	£19,948
Civil Engineering	£23,720
Classics and Ancient History	£20,869
Computer and Science	£21,712
Dentistry	£30,143
Drama	£17,446
Economics	£25,673
Engineering	£24,937
English	£18,338
French	£20,034
Geography	£19,844
Geology	£21,182
German	£20,675
History	£19,909
Hospitality	£17,664
Italian	£18,745
Law	£18,911
Linguistics	£18,074
Maths	£23,160
Mechanical Engineering	£24,337
Media Studies	£17,358
Medicine	£29,146
Music Studies	£16,925
Nursing	£21,910
Pharmacology	£20,059
Philosophy	£20,097
Physics	£22,964
Politics	£20,831
Psychology	£18,173
Religious Studies	£21,794
Social Work	£24,630
Sociology	£20,774
Vetinary	£25,807

Londonban az átlagfizetések kb 10-20%-kal magasabbak, mint vidéken, de ez csak egy átlag, amit sokban befolyásol az is, hogy itt több a bankszektorbeli munka, mint másutt, így az összesített átlagot felhúzza.

Szocializálódás Londonban – a Meetup

Amikor kijöttem kedvenc szeles országunkba, és kb egy év után Londonba költöztem, nagyon sokáig rühelltem itt lenni. Fizum és munkám volt, de a szabadidőm jó részében vagy otthon ültem és a szőrszálaimat számolgattam, vagy valami hasonlóan lovagias elfoglaltságom volt. Nagyon kevés dolog van, amire azt mondom, hogy merőben megváltoztatta az itteni életemet, és talán egyetlen sem annyira, mint a meetup. Nem igazán akarok litániát írni (anyám is mindig így kezdte, aztán sosem szabadultam) arról, hogy mi is ez, de szeretném megemlíteni, mindazoknak akik olvasnak, és ide készülnek, vagy már itt vannak, vagy csak érdekel.

Ennek fényében, aki hangyákon ül, az látogassa meg a meetup.com-ot, és lőn boldottá – a többit mindenki összerakja magának.

Annak pedig, aki még olvassa…szvsz a szocializálódás ebben a városban egy szemét dolog. Van egy régi kedvenc számom, Baker Street,  ami picit szentimentális, de a szövege jól összefoglalja, h milyen is tud lenni ez a hely. Got so many people but got no soul. A szöveg következő két-három mondata is nagyon igaz, de nem akarom betolni az egészet ide. Persze ez személy(ség)függő, de alapvetően nehéz az angolokkal barátkozni, mert bár hivatalosan baromira polkorrektek, de a gyakorlatban nem szeretik azt aki nem fehér és brit, és sajnos az utóbbihoz az itt töltött 6 év után járó útlevél sem elég. Ez persze van akit nem érdekel, és megmondom őszintén, ennyi idő után én is nagyon jól latom, hogy az angolok maguk közt is mocsok felületesek (how are you? fine thanks…de ez ennél mélyebben szánt, valóban szarnak mindenre és majdnem mindenkire).

Persze barátkozni magyar bulikon és/vagy pubszerdán is lehet, viszont ez egyrészt engem sosem nagyon kötött le (sok a paraszt), másrészt sosem nőttem bele [sosem érdekelt], de ezt leszámítva is kinőttem az állandó bulizásból, vagy abból, hogy abban mérjem a micsodám méretét, hogy szerdánként elmondom, hogy Bank-tól hány yard-ra dolgozom (jelenleg kb 200 [@ 25 Walbrook] nyertem?. Szóval általánosságban emberekkel haverkodni nem annyira egyszerű errefelé. Itt jön be a meetup.

Az oldal nagyon egyszerűen arról szól, hogy vannak dolgok amiket az ember szeretne csinálni, de nem egyedül, ilyenkor meghirdeti, hogy csinálhatnéka van, és mások jönnek veled, és hirtelen többesben vagytok. Bár a valóság ennél picit összetettebb, az alap ötlet működik. Kirándulás, pubozas, yoga, leszbikus mopszlikutya-sétáltatók (volt ilyen is [régebben, mostanság nem láttam]…sosem derült ki [nem mentem], hogy a kutyának vagy a sétáltatónak kell leszbinek lennie]), nyelvcsere, partik, sport, futás, vallás, ami eszedbe jut és tovább…van minden. Ez persze fordítva is működik, hiszen csatlakozhatunk a meghirdetett eseményekhez, ahol jellemzően 15 és 150 ember közti létszám jelenik meg. Minden egyes eseményen előre látni, h hány emberre számíthatunk, ennek megfelelően el tudjuk dönteni, hogy megfelel-e nekünk a létszám, vagy netán túl kevés/sok ember van és kihagyjuk.

Hogyan tette az én itteni életemet elviselhetőbbé ez az oldal? Sokféleképpen. Egyrészt nagyon sok ismerőst/barátot/barátnőt/stb-t ismertem meg ezen keresztül. Másrészt pedig az elmúlt kb 5 ev során nagyjából 200 (!) alkalommal vettem részt egynapos, vagy hétvégés kirándulásokon, pubozásokon, bulikon, múzeumokon, illetve újabban pl német nyelvű beszélgetéseken (miután rájöttem, hogy a “sima” language exchange meetup-okra nem járnak elegen németesek), és ezen kívül a bánat tudja milyen egyéb elfoglalástagokon, és sosem bántam meg, hogy ezekre elmentem. Nyáron megyek egy hétre Izlandra egy csapattal, ahol senkit nem ismerek. A bizalom kb teljes, az eddigi több ezer emberből akit megismertem, sosem voltak rossz tapasztalataim.

Javaslom mindenkinek kipróbálni, aki nagyon unatkozik. A programok kb határtalanok, és vesztenivaló nem nagyon van.