Micsoda nap, szokás mondani…a hét második felében dolgozom egy konferencián mint ’hostess’ (pasi kiszerelésben persze) amit az Oxfordi Egyetem szervez, témája pedig a társadalmi vállalkozás, magyarul olyan befektetések, amelyek bár üzleti alapon szerveződnek, de elsődleges céljuk a társadalmi jólét megteremtése, pl egészségügy, oktatás, természetvédelem stb. elterjesztése olyan országokban/területeken, ahol meg ezek erősen hiányosak. (Nem, nem Magyarországra gondolok kivételesen…:)). Nem utolsósorban a filantróp (nem keverendő a mizantróppal) életvitelt is propagálja a gazdagabbak közt…A konferenciát egyébként a Skoll Foundation (Alapítvány) jegyzi, Skoll bácsi pedig az az ember, aki kitalálta az ebay-t annak idejen, úgyhogy elég sok jeles egyéniséget lehet látni. Holnap (ami igazából mire ez a post felkerül mar jelen-múlt idő lesz, tehát pénteken) Al Gore amerikai volt alelnök látogat, ma pedig Carter adta át a díjakat. Carter bácsi a hetvenes években volt az USA elnöke, azóta 83 éves kora ellenére is komoly társadalmi szerep vállalása van elsősorban a harmadik világban.
Na mindegy, azt tudtam, hogy ő ma lesz szereplő, de nem vittem a nagyobbik fényképezőmet ennek ellenére, úgyhogy csak az IXUS65 volt nálam, ami egy zseb gép. Emellett nem sikerült bejutnom se az auditóriumba mert mivel elvileg dolgoztam ugyebár ezért csak későn szabadultam a bejárati ajtó mellől, ezért addigra megtelt a belső helyszín, ahol az előadok is voltak. Végül felkerültem az alsó erkélyre, ahol elég nagy meglepetésben volt részem. A nap folyamán összehaverkodtam az egyik hivatásos fotóssal, egy fiatal lengyel sráccal, akivel nem volt nehéz közös témát találni. A srácnak egyébként egy Nikon D80-asa van és azt hiszem egy 28-105-os Tamron obija, 2.8-4 vagy fix 4-es nem néztem. Na ez a srác épp ott volt, ahol én kilukadtam a színházban, a beszélő pult felett, de elfogadható szögben. Rövid beszélgetés után jutott eszembe, hogy a Nikon DSLR-ek a Canonokkal ellentétben nem CF hanem SD foglalatosak, az én IXUS-om pedig szinten SD kártyás, így sikerült elkérjem a srác gépét egy tíz percre, és a saját memória kártyámat használni benne, tehát van pár képem egész elviselhető minőségben. Majd felteszek egyet, mar kiválasztottam, de az eredeti színek nem túl jok, és a kép is zajos, igy meg dolgoznom kell velük picit, de nem ma. Holnap ez a srác nem lesz, de majd viszem a 20D-t és próbálok pár képet csinálni Al Gore-rol ha úgy alakul, aztán megígértem neki, hogy elküldöm őket, ha lesznek. Különben azért megjegyezném, hogy Carter nagyon jó beszédet mondott.
A rendezvény egyébként szerintem elég hiányosan lett megszervezve. Egyik részről, ami inkább csak a delegáltaknak problémás az az, hogy nincsenek normális jelzések arra vonatkozóan, hogy milyen program hol van, merre kell menni és egyáltalán ők maguk hol vannak. Ezt ma meg az is tetézte hogy kb. fél óráig nem működtek a rádiók technikai hiba miatt, úgyhogy nem tudtunk egymással effektív kapcsolatot tartani, úgyhogy mindenkinek háromszoros adagot kellett rohangásznia a kedves delegáltak jó kis kéréseivel, plusz persze a főnökök véletlenszerűen vannak mikor-hol, ezért mindig meg kellett keresni/találni őket… Másik részről nagyon kettősnek érzem azt, hogy bár a konferencia jó része azzal törődik hogy hangoztassa, mennyire fontos az energiapazarlás megszüntetése, ennek ellenére két embert fizetnek naponta csak azért, hogy a folyosókon kinyissa az ajtót a delegáltaknak. (kb. ennyi a feladatuk, semmi más. Nem tudom látjátok-e, hogy nekem ebben mi a kettős, elvégre lehet, hogy font milliárdosokkal van tele a konferencia, de azért jórészt mindegyiknek két keze van, szóval hogyan gazdaságos ajtónyitokat fizetni?)
Harmadik, ami szerintem elég komoly hiba a szervezésben az a biztonság kérdése. Leszámítva a közel hétszáz db milliomos-milliárdos emberkét, aki jelen van ugyebár itt van a két amerikai politikus is. Egyáltalán nincs biztonsági ellenőrzés, alig nézik, hogy ki jön be-ki, az meg hogy mi van a táskájukban, senkit nem érdekel, se a színházban, ahol a díjátadó volt, sem a suliban, ahol a napi programok zajlanak. Van két fő biztonsági egy egész iskolányi területű helyre. (Hogy ki kit támad meg az meg csak a szerencse kérdése innen.) A színház, ahol a díjátadó volt egy nagyon picike hely, mert az 1600-as években építették, ezért minden folyosója nagyon szűk, két embernél több nem fér el egymás mellett. Cartert végül is csak kb. tíz titkosszolgálatos kísérte, mert majdnem ugyanaz a vedelem jár neki, mint az aktuális elnöknek, nade…ehhez képest ott vagyunk mi, a diákok, akik végül is hostess munkát csinálnak, és az összes azonosítónk egy szimpla narancs színű póló, és egy egyszerűen nyomtatható névkártya. És senki semmit nem tud rólunk. Marmint az én névjegyemen azért van Németh Viktor mert az email címem azt mondja, hogy igy hívnak. De ha Kis Béla lenne az emailem akkor a névjegyem is ez volna, mert sose néztek, hogy kik mik vagyunk. Emellett nem is ismerjük saját magunkat. Vagyunk a csapatban kb. tizenöten, de egy-egy ember max 4-5 másikat ismer, a többit meg látásból sem, igy bárki bejöhet egy ilyen kiszerelésben azonosító meghamisításával az utcáról, anélkül, hogy akár a főnököknek feltűnne, hogy ez az illető nem is idevaló. Carter bácsi szó szerint mellettünk ment el, kartávolságnyira. Végül is nem áll semmiből egyszerűen besétálni egy bombával vagy egy kisebb fegyverrel egy hamisított jelvénnyel és narancs szerkóban, és direktben leteríteni – most erre többen azt fogjak mondani, hogy ah amíg nem láttuk addig megnéztek minket, hogy mi van nálunk – ez se igaz. Rajtam például két nagy zsebes pulóver és kabát volt, a narancssárga, amit kaptunk. Bármi lehetett volna nálam, nem latszik ki. A titkosszolgalatiak alig utánunk érkeztek, de csak átrobogtak a bejáratnál, nem néztek azok semmit. Egyébként meg távolról ki lehet szúrni őket, mert van egy jelvényük. Az egyik pasast sikerült elkapjam pár percre úgyhogy tudtam vele beszélgetni egy picit bár persze nem az előbb vázolt biztonsági hiányosságokról. Mondta, hogy valóban elég sokan vannak, ok a kirendelt személyes testőrség, és hogy egy megbízást általában 3-4 év hosszra kapnak, aztán rotáljak őket máshová. A kis piros csillag-kitűző meg azért kell magukra, hogy felismerjék ki tartozik a csapatukba és ki nem, mármint akkor amikor több csapat van egy helyen. Emellett tipikus Kovács ügynök mind (Mátrix), log a fülükben az átlátszó rádió füles. Aki már látott otthon kormány őrt vagy miniszterelnöki testőrt közelről egyébként azok is igy néznek ki, csak nincs csillaguk.
Egyébként megjött a jogsim is, mármint a brit. A magyar jogsit természetesen nem kaptam vissza, ami viszont sokkal jobban zavar az az, hogy a magyar személyimet se kaptam vissza, úgyhogy majd rájuk telefonálok valószínűleg nemsokára hogy mi történt, mert arra azért meg szükségem lenne…mindenesetre nem csak autót hanem háromkerekű motort és quad-ot is vezethetek, legalábbis a jogsi szerint…
[backtotheuk] 