„Megmentettük a régi Ikarus-gyár utolsó autóbuszát, amit 15 év szolgálat után most vontak ki a forgalomból Angliában.”– mondta Vitézy Dávid, a Közlekedési Múzeum főigazgatója.
A napokban Budapestre visszaérkezett busz 2001-ben épült és akkoriban a XXI. század Ikarusának szánták. A típusból összesen 11 darabot gyártottak az Egyesült Királyságba, ahol az Arriva üzemeltetésében közlekedtek. A DAF alvázra épített kocsik teljesen új formatervükkel és új műszaki megoldásaikkal jelentős fejlesztésnek számítottak és a brit városokban napjainkig futottak. A 2000-ben bemutatott alacsonypadlós, jobbkormányos városi típus már részben alacsonypadlós volt, beltere a Budapesten máig közlekedő Ikarus 400-as típuscsaládba tartozó kortársainál több részletében kidolgozottabb, továbbfejlesztett: az utastér mentes volt a látható csavaroktól és a balesetveszélyes élektől. Bár finanszírozási okokból a rendkívül ígéretes típusból tizenegy kocsinál több nem épülhetett, a legendás Ikarus gyár tervezői és mérnökei bebizonyíthatták, hogy képesek a nyugat-európai piacok megrendelésére is korszerű autóbuszokat tervezni még a 2000-es évek legelején is.
A 80-as évek második felében a belső kínálat nem tudta kielégíteni a városi buszok iránti igényt, így lehetősége nyílt az Ikarusnak, hogy városi, illetőleg elővárosi kocsival rukkoljon elő a szigetországban. A 400-as család karosszériáját adaptálták a DAF cég alvázára 1989-ben, így megszületett a 480-as típus. A típus pályafutása 1997-ben fejeződött az utolsó kivitelek legyártásával. A 480-ast a 481-es alacsony belépésű típus váltotta fel 1997-ben. Ezt a típus 1999-ig gyártották, és 30 darabot szállítottak Nagy-Britanniába. Az angol partner (Hughes Daf Ltd.) a piaci pozíció megtartása érdekében a formaterv módosítását kérte, így született meg az Ikarus 489 Polaris.
Tizenegy kocsi elkészülte után a típus finanszírozási gondok miatt feledésbe merült, pedig a rajzasztalon már létezett a bal kormányos változata is. Az autóbuszt Fodor Lóránt tervezte.
A 12.000 mm hosszú, 2.500 mm széles, 3.030 mm magas járművbe DAF GS 160M típusú, Euro 2-es, 218 lóerős erőforrás került, ZF Ecomat 4HP 500 4+1 sebességes hidromechanikus sebességváltóval (integrált retarder és kick-down funkció). A járművek belső kialakítása is a 21. századi igényekhez mérten lett kialakítva. Az utastérben a korszerű újítások egy része nem a megrendelő kérésére volt alkalmazva, hanem azért, mert a 489-es volt az új városi típuscsalád előfutára. A belső burkolóelemeket lekerekítették, a rögzítőelemeket elrejtették, így az utastér mentes volt a látható csavaroktól és a balesetveszélyes élektől. A kapaszkodók és az utasülések egy része, egy sínrendszer segítségével eltolható volt. Az autóbuszok alacsonypadlós részében és a hátsó kerékdob mögött szerelt Imag Komárom utasülések rögzítési pontjai az oldalfalban voltak, így azok semmilyen módon sem érintkeztek a padlóval. Minden üléssort elláttak leszállásjelzővel (oldalanként 1-1-el).
A 489-es külső és belső designja, valamint a felhasznált technikai újításai forradalminak számítottak a maguk korában.
Azt talán most már többen olvastátok, hogy június 8-n választások lesznek az országban. Pár ismerősöm akik Londonban élnek most elkezdtek reménykedni, hogy May majd jól kikap a szavazáson, és talán brexit se lesz. Szerintem viszont nem fog ilyen előfordulni.
Valaki azt mondta, hogy May, illetve a kormány figyelmen kívül hagyja a brexit szavazók 48%-ának az akaratát. Ezzel az a baj, hogy az igen/nem szavazások alapvetően bináris eredményűek, nem lehet csak 52%-ban lelépni az EU-ból.
A brexit banzáj egyik tipikus megnyilvánulása annak a problémának, hogy az egyik eredményt akarók körében sokkal nagyobb arányban maradnak otthon, és maradnak csendben, mint a másik oldalon. Érdemes megnézni pl a BBC cikkei alatti kommenteket, majdnem mind pro-brexit. Ez nem azért van mert a 48% megcsappant, hanem mert az 52% sokkal hangosabb és tudatosabb mint a 48.
Hivatalosan mindenesetre azért kell újra választani, mert így a következő kormány felhatalmazást kap a folyamat rendezésére. Kevéssé hivatalosan pedig mert most van értelme:
A konzervatív kormány pillanyilag kb 20% előnyben van majdnem mindegyik közvélemény kutatás szerint a munkáspárttal szemben.
Corbyn (munkáspárti elnök) nagyon megosztó figura, sokan nem szeretik. A töredezett ellenzék pedig jó a kormánynak.
A munkáspárt sem fog a brexit ellen szavazni, ezért nem vesznek el konzervatív szavazókat.
A LibDem-ek szétestek az előző választás után.
A UKIP fő üzenete a brexit volt, mivel mást nem tudnak adni, vagy mondani, plusz az elnökség jó része lemondott vagy szétesett, velük sem lesz gond.
A skót nemzeti párt nem tud hova tovább erősödni, csak gyengülhet – az 59 lehetséges helyből 56 az övék már.
Alapvetően, még ha mondjuk a LibDem-ek a zászlajukra is tűznék a pro-EU üzenetet, mivel a brit választási rendszer First Past the Post, azaz a kerületi nyertes mindent visz, nem elég több vagy sok embernek May ellen szavazni, hanem nagyon sok embernek kellene egy helyre szavazni. Ez már kevéssé valószínű helyzet.
A brexit-tárgyalások egyáltalán nem állnak jól; az EU-kilépés dátuma nagyon közel esne a 2020-as eredeti választási évhez, illetve az azt megelőző kampányidőszakhoz, és valósziníű, hogy addigra a Toryk már kicsit sem állnának a politikai helyzet csúcsán. Most jobb nekik.
Az időközi választások kiírásához a parlament kétharmados többsége kell. Az meg, hogy Corbyn ebbe az egészbe miért megy bele…egyrészt mert önfejű, és azt képzeli, hogy megnyerheti a választásokat, másrészt mert ha nem menne bele, akkor ráhúznák a vizes lepedőt, hogy a brexit folyamatot lassítja.
A kriptikus jelek között szeretnék elrejteni és megemlíteni egy olyan dolgot, amire egyrészt korábban nem gondoltam, másrészt ennek megfelelően nemrég jöttem rá, valamit a hovatartozásról, az idegenségről, stb.
Aki olvassa a különféle irományaimat, az tudja, hogy most éppen Wellingtonban vagyok, 2016 november óta, tehát kb fél éve. Ez elég idő ahhoz, hogy az ember adott szintű ismeretségre tegyen szert a kultúra és helyismeret alapjait tekintve.
Itt a blogon írtam 2011-ben, hogy az akkori népszámlálás adatai szerint a londoni lakosság 48%-a külföldön született, gondolom azóta ez az arány nem csökkent. Miközben nyíltan vállalom azon nézetemet, hogy a kontrollálatlan multikulti hosszú távon nem életképes berendezkedés, nem tudok elmenni amellett a megállapításom mellett, hogy Londonban kevéssé érzem idegennek magam, mint itt. Ennek biztosan nem elvetendő oka az is, hogy ott 9 évet voltam, itt meg felet, de aki végigsétál London majdnem bármely utcáján, az sokféle nyelvet hall, leginkább csak angolt nem. Itt pont fordítva van. Akad pár Maori, pár szamoai, az egyetemisták közt kínaiak, de itt majdnem mindenki kiwi, leginkább azok, akik nem csak angolt tanulni jönnek pár hónapra. Londonban kvázi mindegy, hogy magyar vagy, vagy lengyel, vagy fenetudjami, mert majdnem mindenki más is az. Az idegenek közt otthon érzi magát az ember egy adott szinten, ha nem is az elején, de idővel. Ott senki sem helyibb, jobb, stb. Itt ilyen érzés nem alakul ki. A kiwik nagyon barátságosak, de kulturálisan sokban hasonlítanak az angolokra, felületesek a szociális kapcsolataikat tekintve, és bár nem éreztetik soha, h az idegen nem ide való, de azért nem lehet elmenni amellett, hogy itt majdnem soha nem hallani az angolon kívül mást az utcán.
Az alábbi nem a saját véleményem, ellenben egy nagyon jól összegyűjtött gondolatcsokor, amit szeretnék összegezve, és természetesen magyarra fordítva megosztani veletek. Az eredetit itt találhatjátok, arra pedig előre felhívnám a figyelmet, hogy az írásban található linkek mindegyike “külföldi” (angol, német…) nyelvű oldalra vezet, és egyes linkeken paywall van.
A cikkszerző arra kérdez rá sokszor az írásában, hogy dühösek-e, felháborodottak-e a kilépésre (leave) szavazók már végre, hiszen az írás végére látni fogják, hogy szépen át lettek verve. Lássuk miért is kellene felháborodottnak lenniük:
Szuverenitás
Az egyik központi kérdése az volt a szavazásnak, hogy akárcsak Magyarországon, az Egyesült Királyságban (továbbiakban EK) sokak csőrét zavarja, hogy Brüsszel beleavatkozik a mindennapokba. A szlogen maga kb a “vegyük vissza az irányítást” volt. A leave kampány tehát azon lovagolt az egyik legtöbbet, hogy az EU elhagyásával visszakaphatjuk az önállóságunkat. (ismerős szöveg?). A kampány konkrét üzenetei között volt a 2009-ben visszavont görbe uborka szabályzat, vagy a porszívók energiafelhasználásának szabályzása (amit az EK annak idején teljes erőbedobással támogatott). Ha ez nem lett volna elég, a hivatalos kormányzati kommunikáció is elismerte, hogy a szuverenitással nem voltak soha igazi gondok.
Az irányítással gondok ha nem is igazán voltak, de úgy látszik lesznek, mégpedig a szétválás után, nem csak az országon belül, hanem azon kívül is. Az országon kívüli rész nem meglepő, hiszen azzal, hogy minden megállapodást újra kell tárgyalni, az EK pozíciója biztosan változni, leginkább gyengülni fog.
A belső változások között azonban érdemes megemlíteni, hogy a jelenleg kb 19.000 EU-s törvényt a briteknek át kell emelniük az angol törvénykezésbe (igaz ezek egy része irreleváns, mert nem érinti közvetlenül az országot). Ez természetesen nem a szokásos többfordulós parlamenti megtárgyalással fog zajlani, hiszen abban a tempóban kb. soha nem végezne a parlament az átültetéssel. A normális menetrend az országban ugyanis az, hogy egy törvényjavaslatot a parlament több olvasatban tárgyal, és az olvasatok közt bizottságok, valamint a (köz)emberek is megjegyzéseket fűzhetnek a t. javaslatokhoz. Itt most ilyesmi nem lesz, ezért a kormány maga intézi a folyamatot, a parlament és a köznép megkérdezése nélkül.
Az eredeti cikk hosszasabban magyarázza ezt a részt, de mindenki számára egyértelmű, hogy akár a magyar példákból is kiindulva, minimum megkérdőjelezhető, hogy mennyire fog a kormány keze saját maga felé hajlani, hiszen a miniszterelnök már korábban kijelentette, hogy ha ő, vagy a kormány úgy látja szükségesnek, akkor “javítanak” itt-ott a törvényeken, nem pedig egyszerűen átemelik azokat.
Az egész helyzet iróniája, hogy sokan azt hitték, hogy a kilépéssel egyszerűen majd szépen megszabadulunk az európai törvényektől, miközben nem, hogy erről szó nem lesz, de még a törvények átvételének átláthatósága is erős csorbát szenved.
Bevándorlás
A másik leave célpont a bevándorlás volt, miszerint túl sokan jönnek az országba és elveszik a munkánkat, stb.
Függetlenül attól, hogy ez igaz vagy sem, és a verseny általában jó-e vagy sem, maga a brexit ezen nem fog sokat javítani: egyrészt a “brexit-ügyi miniszter” (ilyen is van…) megmondta, hogy nem fogják megtiltani a bevándorlást az EU-s polgároknak, másrészt nem fognak senkit kidobni az országból. (naná, hülyék lennének a kettő közül bármelyiket meglépni, hiszen azért él pár millió brit a kontinensen, akik jó eséllyel szembesülnének egy kölcsönösen kellemetlen pofonnal.)
A gond leginkább ott van, hogy nem teljesen alapos meglátás, hogy az EU-s bevándorlók elveszik a britek munkáját, mert a britek jó része, aki nem dolgozik, az inkább lusta, és segélyen él, mintsem valóban dolgozni akar. Erről régebben írtam, de viszonylag köztudott az országban. Azon EU-s dolgozók tehát akik elmennek, azok munkaerő-hiányt generálnak, mert nincs aki pótolja őket. Az NHS-ben pl nagyon magas az EU-s orvosok és nővérek aránya, és most, hogy elkezdték a külföldieket kipécézni, sokan el is indultak. A valósághoz hozzá tartozik, hogy az EU-s munkavállalók már egy jó ideje csak úgy juthatnak segélyhez, ha előtte legalább 3 hónapot az országban dolgoztak, plusz több egyéb dolgoknak is meg kell feleljünk mielőtt “megfejhetjük” a rendszert, ezért most már kevesebben csinálják. Nem mintha eddig is a leginkább fejősök nem a sötétebb árnyalatú emberek lettek volna, de erre rámutatni rasszizmus, még ha többszörös statisztikákkal is van bizonyítva.
EU-s pénzbefizetések
Az egyik központi mantra az volt a leave oldalon, hogy az a pénz, amit az ország hetente átlagban az EU-nak fizet (350 millió font — nem forint), igazán mehetne inkább az NHS kasszájába.
A legszebb, hogy bár ez volt az egyik fő indoka a győzelemnek, a szavazás másnapján gyakorlatilag kihátráltak a leave fő arcai az üzenet mögül. Ha nem lenne elég, hogy az üzenet egy ordas kamu volt, jó eséllyel a kilépés során és után, heti rendszerességgel a fenti összegnél jóval többet is kénytelen lehet fizetni az ország.
Ez utóbbi egy többszereplős indoklás:
A szavazás után a font árfolyama harminc éves mélypontra esett (kb 25%-ot csökkent, ennek a heti “ára” önmagában majdnem a fenti összeg fele), és senki nem tudja előre, hogy ahol most van, ott meg fog-e állni.
Az ország erősen import-függő, közvetve minden drágul, amit jórészt a végfelhasználóknak kell megfizetnie.
A mezőgazdaságban dolgozók bevétele kb 60%-ban az EU-s támogatásoktól függ, ezen kívül a m.gazdaságban a legtöbb projekt, kicsi és nagy szintén EU-s pénzből fut. Cornwall például évi 60m fontot kap a helyi fejlesztési alapba az EU-tól, a brit kormány ebből 6m fontra, azaz az összeg 10%-ára vállalt garanciát a jövőben, de csak három évre.
Van egy 50 milliárd fontos számla amit be kéne fizetnie az országnak az EU felé (azon kötelezettségek, amiket az EK vállalt, de csak a kilépés után járnának le)
Ezen kívül esélyes egy recesszió, ami jót megint csak nem fog tenni.
A helyzet az, hogy bár a befizetett összeg valóban kb 350m/hét, azt már elfelejtették megemlíteni, hogy ez nem a kifizetések után maradó összeg, hanem a kifizetések ebben egyáltalán nincsenek benne.
Az európai bíróságok
Akárcsak a magyar kormány, a brit kormány is nagyon szeretne megszabadulni az EU-s bíróságok állandó “beszólásaitól”. A hivatalos indoklás az, hogy a fent említett szervek beleugatnak a terroristák kitelepítési eljárásaiba (ami egyébként igaz), leginkább emberi jogi alapon (pl. hogy ha valakit otthon halálra ítélnének akkor nem lehet kiutasítani azokat), emiatt rajtunk ragadnak a közveszélyes alakok (megintcsak igaz.).
Itt a gond abból ered, hogy nem lehet szelektíven felmondani a létező megállapodások közül azokat amik a kormányoknak nem tetszenek: vagy elfogadják az EU-s jogrendet, és azzal együtt alárendelik magukat a bíróságok hatalmának, vagy nem. Utóbbi esetében azonban megszűnnek a például:
az EU-ban élő, vagy oda utazó britek egészségügyi ellátását biztosító megállapodások (valamint ez fordítva is igaz természetesen)
a kontinensre utazáskori vízummentesség (szintén kettős)
a szabványügyi törvények
a házassági és válásjogi törvények (ha azok EU-s részt is érintenek, beleértve pl. azt is, hogy mi van akkor ha az egyik félnek bármilyen tulajdona van az EU-ban)
a fogyasztóvédelmi és környezetvédelmi megállapodások
Theresa May egyelőre hivatalosan nem akarja elfogadni az EU-s jogrendszert és a bíróságokat, szóval ez biztosan egy érdekes kör lesz.
Az Egységes Piac
Az eredeti cikk kitér rá, hogy az emberek, sőt a brit politikusok jó része nem tudta a szavazás előtt, mi is az Egységes Piac (nagy betűvel, mert tulajdonnév), annak ellenére sem, hogy eredetileg brit találmány volt. Az EP elsősorban az üzletmenet megkönnyítését szolgálja: ha egy termék egy országban legális, akkor a piacon belül a többiben is az, ez a jogharmonizáció velejárója. Emellett az EP-ben nincsenek belső vámok, és annak tagjai nem köthetnek harmadik féllel különmegállapodásokat, aminek a hatása, hogy egy nagyon nagy, “egységes »kritikus« tömeg” alakult ki Európában, aminek az érdekérvényesítő ereje is sokkal nagyobb, mint az egyes elemeké külön-külön.
Az előbbieken felül az EP, a korábban említett bíróságokkal együtt lehetővé teszi a szabad munkaerő-áramlást, bizonyos fokú jogi védelmet a kihasználás ellen, stb.
Látható, hogy ha egy ország nem része az EP-nek, akkor minden beérkező terméket be kell vizsgáltatni, engedélyeztetni kell, megszűnik a vámmentesség, és összességében leegyszerűsítve annak, aki kimarad, ez egy nagyon drága mulatság lesz. A másik oldalon természetesen ott van az is, hogy a nem-tag által exportált termékeket az EP-nek is el kell fogadnia, ami vagy megtörténik, vagy nem, de ez hátrányos helyzetbe hozná pl a brit exporttermékeket, leginkább a gyógyszereket, és általában a gyógyszeripart.
A jövőbeli tárgyalások egyik sarkalatos pontja az lesz, hogy az ország az EP részese marad-e, vagy sem. A brit politikusok szeretnék, ha tagok maradnánk, hiszen a jóból nem akarnak kimaradni. Természetesen az EU szerint nem eszik ennyire forrón a kását, és az EP tagja csak akkor maradhatna az EK, ha minden szabálynak megfelelne, beleértve a jogharmonizációt (bíróságok), valamint a szabad munkaerő-áramlást is.
Az eredeti cikk felhozza a leave kampányban elhangzott állításokat, miszerint ránk majd ezek a kötöttségek, hogy “mindent vagy semmit” alapon kell tagnak lenni, nem fognak vonatkozni, azonban belátható, hogy itt azért erősen az “erősebb kutya baszik” elve érvényesül. Leegyszerűsítve, focinyelven (mert az divatos a mai magyar médiában), nem lehet úgy egy focibajnokság tagjának lenni, hogy közben tojunk a szabályokra is, és a bíróra is.
A brit politikusok is kezdik érezni, hogy picit forrósodik a talaj a lábuk alatt: miközben a szavazás előtt azt mondta a leave, hogy a mostaninál csak jobb lehet, utána először még teljes elérésről (access) beszéltek, később ez a “mostanihoz lehető leginkább hasonló” lett, majd mostanság már kezdik komolyan mondogatni a brit médiában is az elkerülhetetlen pofára esést, és a kilépést. Persze majd annak is a rohadt Soros imperialista kutyák lesznek az okai, nem a brit politikusok félrevezető kampánya.
A megállapodás nélküli kilépés (hard brexit)
Még mindig EP témában, az előző gondolatoktól tovább vezetve, mi történne, ha nem sikerülne megállapodni, és az Egységes Piacról (-ból) egyszerűen kilépne az ország?
A World Trade Organisation, WTO tagjaként továbbra is léteznének bizonyos keretek az EU-val történő kereskedelemre, azonban ezek nagyon távol állnak attól, amit az EP-tagság nyújt, nem beszélve arról, hogy a WTO szabályai nagyon szigorú keretek közé szorítják a tárgyalási lehetőségeket, tehát nem elég, hogy az EU-s piachoz nem férnénk hozzá ahogy eddig, az WTO határozottan nem-flexibilis opciókat adna a tárgyalásokhoz.
A romló hangulatban megszólaltak a különféle hatóságok és szervezetek (angolul itt, itt, és itt), de még a Leave HQ (a kilépésért kampányolók egyik nagyobb weblapja) szerint “nem élné túl az EK, ha WTO szintű megállapodást kellene kötni”, egyes amerikaiak szerint pedig a WTO szint “egyszerűen a brit üzleti tevékenység halálához vezetne”. Az eredeti cikk szerint, azoknak, akik a brit mezőgazdaságban, gyártásban, mérnöki tervezésben, járműiparban, légügyben, gyógyszeriparban, ruházati iparban (boltokat beleszámítva), pénzügyi szektorban, biztosítási szektorban, elektronikai termékekkel, vagy az előbbiekkel bármilyen kapcsolatban álló területen dolgoznak, azoknak ideje aggódniuk (gyk.: mindenkinek).
Konkrétabb példák az előző bekezdés végéhez, nem kötelezően sorban:
Járműipar
A brit járműipar kb 800 ezer embert foglalkoztat, és évi kb. 1.6 millió autót gyárt, 3/4 részben exportra, évente kb 70 mrd font forgalmat generálva. Mivel a járműipar ellátási lánca nagyban függ az EU-tól, hiszen több helyszínen fejlesztik és gyártják az alkatrészeket, az EP-elérés nélkül ezeknek a cégeknek nem lesz a továbbiakban megfelelő táptalaja az országban. A Ford például már most leépítéseket eszközölt, és miután a GM eladta az Opel-Vauxhall márkákat a franciáknak, a PSA könnyen lehet, hogy a brit gyárakat fogja először konszolidálni, ahol aztán mindenki sztrájkolhat amíg csak akar, mert az EU-s jogok nem fogják védeni az ott dolgozókat, a britek lobbi-ereje pedig nem éppen erős az aktuális helyzetben. A BMW könnyen elképzelhetően elköltözteti az oxfordi gyárát külföldre, a szintén Oxfordba tervezett következő gyárat pedig aligha fogják az EK-ban építeni.
Légiforgalom
A légiforgalom duplán pofára fog esni. Egyrészt a 300 ezer főt foglalkoztató és évi 50mrd fontot termelő ágazatnak ugyan azok lesznek a problémái az ellátási láncot tekintve mint a járműiparnak, a terület ráadásul erősen szabályozott is: a légitársaságok egy EU-szintű megállapodás nyomán kapnak hozzáférést a nem-EU-s repülőterekhez, amit a kilépés után újra kell majd tárgyalni, megállapodás híján pedig egyszerűen nem szállhatnának le külföldön a brit gépek. A kialakult helyzet eredményeképp több légitársaság belengette a költözését.
Általános üzleti káosz
Miközben előre nehéz belátni, hogy mi fog megvalósulni a költözési ígéretekből, már nem csak a légitársaságok, hanem a pénzügyi szektor, a gyógyszergyártás, sőt még a nukleáris biztonsági szektor egyes tagjai is költözésüket fontolgatják (igaz ezek egy része azért, mert jogi kötelezettségük az EU-ban üzemelni, bár végülis mindegy miért mennek, ha mennek). A gyártásban tevékenykedő cégek harmada készül kisebb-nagyobb költözésre, a EK-ban jelen levő amerikai cégek 40%-a mondta ugyan ezt. A többi ország persze tárt karokkal várja azokat, akiknek nincs kedvük maradni. Az íreknél például már több mint 100 ezer “holding” céget jegyeztek be a szavazás óta brit vállalatok, Párizsban 7 felhőkarcoló épül nem utolsó sorban abban a reményben, hogy a beköltözők nagy része ex-brit cég lesz. Frankfurtban is helyezkednek már, a németek a spejzban vannak, az amerikaiak pedig egy “isteni áldásnak” tekintik a kialakuló helyzetet, a businessinsider szerint akár 1.7 millió munkahely, és fél trillió font értékű (500 mrd) befektetés valósulhat meg Amerikában az EK helyett hosszú távon.
A határok és függetlenségek
A hard brexitnek, vagyis az EP-ből megállapodás nélküli kilépésnek egyenes következménye lenne a “kemény” határ visszaállítása Írországgal, ezért az ír kormány befenyegette a briteket, hogy megvétóznának mindenféle határokat kreáló kilépési próbálkozást, bár kedvenc miniszterelnökünk egyelőre ügyet sem vet a nyafikra.
A dolog pikantériája, hogy az ír/észak ír közösségek az elmúlt időszakban viszonylag megfértek egymással, és egymás mellett, de a brexit miatt újra fellángolni kezd az függetlenedési, és egyesítési vita.
Az íreken kívül természetesen ott vannak skótok is, akik most egy második szavazást szeretnének kiharcolni maguknak. May eddig ezt azzal hessegette el, hogy “most nincs itt az alkalom erre”, de azért hozzátette még azt is, hogy szerinte értelmetlen lenne a skótoknak konkrét tervek nélkül faképnél hagyniuk a legnagyobb kereskedelmi partnerüket. A gond csak az ezzel, hogy az angolok épp ezt tervezik tenni az EU-val.
Tudományok, oktatás, stb
Az EK egyik közismert tulajdonsága, hogy sikeresen tudja bevonzani a legjobb szintű kutatókat és általában a kutatás-fejlesztés az országban magas fokon művelődik. A szavazás óta határozottan visszaesett az külföldről a brit egyetemekre jelentkezők száma, és mivel sok kutatási terület EU-s támogatással működik, ezen pénzcsapok elzárásával az ágazatok is hátrányos helyzetbe kerülnek.
A cikk megemlíti, hogy a 2016-os amerikai Nobel-díjasok mindegyike bevándorló volt, akik azért hagyták el az országukat, mert a kutatási lehetőségek korlátozottak voltak ott ahol korábban éltek. Azzal, hogy az EK-nak csökken a vonzereje, maga alatt vágja a fát.
Egyes egyetemek jelenleg azon töprengenek, hogy az EU-n belüli kampuszokat hoznának létre, ami által továbbra is hozzáférhetnének az EU kutatási támogatásainak egy részéhez, azonban az EK szemszögéből ez csak további izolációhoz vezetne.
Az orvosi kutatások is megszenvedik majd a távozást: ezeknek a kutatásoknak a jó része nemzetközi összefogásban zajlik, egyrészt a jogharmonizáció miatt, másrészt mert így olcsóbb, harmadrészt pedig mert egyszerűbb kellő mennyiségű vállalkozó szellemű beteg embert találni a gyógyszerkísérletekhez egy EU-nyi területen, mint mondjuk Angliában. És ha már orvosok: egyes kutatások szerint az EK-ban dolgozó EU-s orvosok 40%-a tervezi elhagyni az országot. (Itt azért megjegyezném, hogy az aktuális kutatások szerint a magyar fiatalok harmada akarja elhagyni Magyarországot, azt’ mégse mennek, szóval nem kell teljesen komolyan venni ezeket a számokat.)
Tovább is van…
Akit érdekel olvassa el az eredeti cikket, én csak kb a felét fordítottam le/összegeztem, a magyar írás kb 2500 szó, az eredeti majdnem 9000, de azokat a részeket amiket kihagytam picit populistának érzem, ettől függetlenül, akinek van kedve és ideje, javaslom mert érdemes.
Sajnos a bal oldali képen egyetlen darab ékezet sincs, de nem találtam semmi olyan képet a neten amiben gonosznak látszó ékezetes betű formájú kardos ninják támadnak a monitort bámuló felhasználóra, úgyhogy ezt teszem inkább be. Az elmúlt pár hét során végigmentem az eddigi kb kétszáz írásomon, és amennyire tudtam, kijavítottam a helyesírási hibákat, leginkább az ékezetek hiányát. Mindamellett biztos, hogy maradt még épp elég hiba, mert a Chrome nem jelzi mindegyiket, de azért így sok év után ez is haladás.
Az ékezeteken kívül picit kitakarítottam a halott linkeket, a régi picasa oldalakra mutatókat, képeket amik már nem léteznek, stb. Picit olvashatóbb lett a blog talán.
A másik dolog, hogy a régi anyagok nagyon ömlesztve és követhetetlenül lettek írva, ezért, bár valószínűleg senkit nem érdekelnek már, de a napokban át fogom rendezni picit, aminek az lesz az eredménye, hogy aki RSS-ben vagy emailben követi a blogot, az lehet, kap néhány értesítőt 2008 körüli “új” írásokról.
[backtotheuk] 