Kínaiul baromi nehéz, ellenben sose volt egyszerűbb.

你好! Vagyis nĭ hăo, vagyis “te jó (?)”, azaz “hogy vagy (?)”. Igaz kínaiul ez nem kérdés, hanem kijelentés, tehát “szia”, hiszen a kérdés a 你好吗?

Pár hete elkezdtem hivatalosan is kínaiul, mandarinul tanulni. Van az a régi vicc, hogy kérdezik a professzort, hogy hány év alatt lehet megtanulni kínaiul, mire mondja hogy 20 év, majd kiderül a vicc végén, hogy holnap vizsga van. Az a helyzet, hogy a mandarin egy baromira kreatív nyelv, amit két-három barátnő és két-három hét tanulás után is egyszerű átlátni. Mármint, hogy kreatív, mert egyébként ember legyen a talpán aki a harmincas évei közepén megtanulja.

ming_charPl. a “mi a neved?” (你叫什么名字?)egyik karaktere abból ered, hogy ha a sötétben kiáltasz valaki után, és a hold fent van és a sötétben nem látnak, csak hallanak téged, és a szádat úgy formálod ahogy, akkor az a végén az lesz, hogy ming (名). Ennél persze vannak sokkal másabb karakterek is, de maga a kreativitás elvitathatatlan. A “holnap” pl kb. “világos nap”. (明天), a “vacsora” pedig az “esti rizs” (晚餐).

Az ilyen véletlenszerű tanulási folyamatot akár csak 10 éve kb lehetetlen lett volna megcsinálni. A fent említettek közül csak a “mi a neved” szerepel a tankönyv első 1-2 fejezetében, ahol most tartunk. Ha fejből kellene lerajzoljam a releváns karaktereket, sünt szarnék. Amellett senkit nem is érdekelne, hiszen akárcsak az európai nyelvekben, ma már nem írunk kézzel semmit felnőttként. Gépelni tudni kell, olvasni is, írni már nem. Amíg képes vagyok felismerni a karaktereket, és eldönteni, hogy a jiu3 sok változata közül azt akarom mondani, hogy kilenc (久), vagy alkohol (就), addig igazából mindegy.

Régen ez úgy ment, hogy az ember vett egy szótárat, beseggelte, hogy melyik karakterhez milyen elöljáró tartozott, azt megkereste a szótárban, aztán megkereste a másik felét is karakternek, aztán remélte, hogy megjegyzi. Ehhez képest, ma van Google Translate, ahova elég megjegyezni a pinyin-t (pl “ni hao”, ékezetek és mi-egyéb nélkül), és a többit kidobja a szoftver a telefonon. A Windows 10 is nagyon jól működik a pinyin bevitellel, a fentieket a sima Windowsos kínai kiosztással írtam, csalás nélkül. Vannak ingyenes appok tonnaszámra, amik napi jelleggel tolják a fejedbe az alapoktól a középfokig kb mindent, elvárják, hogy beszélgess velük minden nap, és leorrolnak, ha nem sikerül elkapni a kiejtést. Ha ez még mindig nem elég, vannak a korábban említett nyelvgyakorlós meetupok, valamint a távolkeleti haverok, akiket néha lehet abuzálni a napi baromságokkal. 我有久. Van kilencesem. Ja nem, 我有酒. Van alkoholom. (mindkettő wo3 you3 jiu3 — Wǒ yǒu jiǔ. Ezt is Google T-n néztem meg, mert nem emlékeztem, hogy a you melyik hanggal van. Pillanatok kérdése.)

chinesefor-us-pronunciation-tone-drills-l1p1-mandarin-chinese-tones-lesson-practice-1024x576

A négy ékezetfajta.

Londonban sokfelé lehet mandarin tanfolyamra járni, a híresebbek a CityLit, illetve a SOAS, én az utóbbin vagyok hétfő esténként, az első 10 hét £300, és az első év 3×10 hét, amit külön-külön kell feljelentkezni és fizetni. Igazából nem drága, és rosszat nem tesz. 再见 (viszlát — persze az ékezeteket megint meg kellene nézzem, de a pinyin tudja helyettem is, én meg idővel remélem megtanulom. Megnéztem. 4-4. zai4 jian4).

Reklámok

Akinek több mint 9 élete van

Nem szoktam a blogon túl sokat írni az ismerőseimről, vagy csajozási szokásaimról (nem utolsó sorban mert kockafejként azért a sztereotípiák élnek), de néha belefutok arcokba akikről érdemes mesélni.

A közelmúltban volt egy nem-randim (tinderen barátkoztunk össze a nyáron, de a csaj egész ősszel túrázott, még végül összejött valakivel, de azért arra jutottunk, hogy kíváncsiak vagyunk egymásra még így is). Az illető kb velem egy korú (ő 36), és kihagyásokkal 20 éve él Londonban, eredetileg indiai-kenyai kombináció (5. generációs indiai kenyai család, nairobiban született, brit állampolgár), saját divatmárkája van, egy ideig a Bond Street-en volt boltja, mostanság picit visszavonultabban Chelsea-ban él és dolgozik, továbbra is a saját dolgait dizájnolja és adja el.

Az illető sztorija elég hihetetlenül alakult, de vannak közös ismerőseink, és amennyire lecsekkoltam igaznak tűnik. Filmbe illő történet:

Valahol ott kezdődött a beszélgetés, hogy vacsizni mentünk, és a lánynak földimogyoró allergiája van. Ez volt mindig is, viszont gyerek korában volt egy műtétje, ami a gyomrát érintette, részletekbe nem ment bele, nem is volt jelentősége. Korábban tudott enni ilyeneket is, aztán volt egy balesete ami után a vállát kellett vizsgálni, azóta nem eheti. Az összefüggés? A válla annyira szétment, hogy az orvosok úgy határoztak, hogy valamilyen baromi erős sugárterápiával vizsgálják meg mert nem láttak át a sérült szöveteken rendesen. Fel is írták egy lapra, hogy milyen testrészeket kell sugarazni, és milyeneket kell elkerülni.

Egyébként arról volt szó, hogy, most figyeljen mindenki, a csajt egyszer egy zebrán elütötte egy autó, akkor szétment a válla. Afrikában aztán pár évre rá lezuhant egy kisebb repülővel, ekkor persze megint szétment a válla is, és a bokája is. Ha ez nem lett volna elég, még egy vonatbalesete is volt, ekkor memóriavesztése is lett a csajnak, plusz kirepült a peronra a vonatból, ezért végül az orvosok úgy döntöttek, hogy rendesen felmérik mi maradt a csajból. Fel is lett írva, hogy a végtagjait vizsgálni kell, a gyomrát kerülni. A két papírt persze összekeverték, ezért szétbarmolták rendesen szegényt.

Azóta elég kevés dolgot ehet. Mikor az itteni kórház rájött, hogy elég nagy hiba történt, elkezdték gyógyszerrel kezelni, ahol elrontották az adagolást, így kb még rosszabbul járt. Végül kísérleti gyógyszert kapott, ami megintcsak nem jött be nála, mondani se kell nem sok maradt belőle a végére, járni nem tudott, tanulmányait abbahagyta (mondván mozogni nem tudott, két évet volt kórházban, és a memóriavesztése miatt nem nagyon tudott volna az eredeti területével [matematikus] foglalkozni).

2017-10-11-11.46

Jobb felső…

Idővel megunta, és hazament nairobiba, ahol pihenéssel jórészt meggyógyult. Ekkor kezdett a divattal foglalkozni, tervezni, majd visszajött Londonba és megcsinálta a szerencséjét. A csaj többször volt különféle újságokban néha róla, néha a termékeiről volt szó, egyszer valaki könyvet is írt róla, pontosabban a mindenféle baleseteiről, igaz nem itt, hanem otthon.

Ezzel egyébként nem ért véget a sztorija – nagyjábóli felépülése után, tavaly előtt Ugandában volt egy túrán, ahol a kijelölt túraösvényen földcsuszamlás volt, a csaj több métert csúszva egy félig égő faszénhalom közepén akadt meg. Mire kiszedték, a lábszárán és bokáján harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. Ha ez nem lett volna elég, lefelé menetben felzavart egy méh rajt, ami persze rajta élte ki nemtetszését, úgyhogy a csípésektől anafilaxiás sokkot kapott, majdnem megfulladt, miközben még mentették őt a túra társai. Végül kórházba került, de pár hónap után kiengedték, a bokája meg most is be van kötve ha túrázik, de alapvetően jól van, állítása szerint mostanra már az afrikai magánorvosok ingyen foglalkoznak vele, mert a szervezte annyira gyorsan felépült magától, hogy az orvosi irodalom része a csaj. Mindezt bőrátűltetés nélkül. (Innen is az orvosi érdeklődés).

Még az ugandai esetből felépülőben, beköltözve, otthon nairobiban történt vele, hogy egy rendőrségi ellenőrző pontnál az egyik fegyveres megpróbálta kitépni őt az autóból (nem ő vezetett), amit majdnem sikerült is, mert az ajtót sikerült kívülről kinyitni (lehúzott ablaknál). Miközben az autóvezető haverja a gázra lépett, a csak félig kilógva a kocsiból majdnem a kerék alá került. Mehetett vissza a kórházba.

Most Londonban él újra, a régi boltját eladta, Chelsea-ban él és dolgozik, a jobb karját nehezen mozgatja, viszont kirándul sokat, fotózik, kék haja van, élvezi az életet.

Így is lehet.

Egy év, tíz év, sok év. 2007-2017 szeptember

Most hétvégén van tíz éve, hogy Angliába jöttem. Próbáltam “összegondolni”, hogy miről is akarok írni ezzel kapcsolatban, de végül arra jöttem rá, hogy mivel nem voltak konkrét terveim akkor, amikor kijöttem, ezért nehéz összevetést csinálni a sikerekről vagy csak élményekről is mint olyan.

wizz_w6_201

Ez volt a repjegy-foglalási email. A beszállókártya is megvan még valahol de most elő nem keresem.

Az első napról nagyjából annyi rémlik, hogy a lutoni reptérről egyszerű út vezetett Oxfordba, majd amikor letettem a cuccaimat a kb 3 négyzetméteres szobában, kb azon kezdtem gondolkozni hogy mi a f…t is csinálok én ott úgy általában. Aztán még talán aznap este kiderült, hogy volt egy másik magyar srác is az épületben, akivel elég gyorsan összebarátkoztam, és utólag elég jól ment a beilleszkedés – szokás mondani az idő megszépít dolgokat.

Miközben nem hiszem, hogy megtaláltam volna a helyemet a világban (lásd Új-Zéland és vissza), azért összességében eddig elég jól elvoltam itt, lehetőségek szempontjából mindenképpen legalábbis. Bár az általános politizálást szeretem kerülni (plusz a Brexit-szarkeverés itt sem dob a helyzeten), úgy érzem, itt több lehetőségem volt mint Pesten lett volna. Amellett, ha egy éve valaki azt mondja, hogy ahhoz képest 12 hónap múlva megint itt leszek, magam se tudom, hogy elhiszem-e nekik (mint ahogy több ismerősöm is mondta akkor, hogy szerintük nem maradok távol sokáig), de talán valahol reméltem, hogy tévednek.

Végül a mai Open House Weekend okán gondolkodtam el azon, hogy lassan kifogyok az olyan infrastruktúra-típusokból, ahol még nem jártam —  e gondolat kapcsán arra jutottam, hogy ha már célokat sose fogalmaztam meg, akkor megpróbálom leírni, hova jutottam el az elmúlt 10 évben, nem is csak országilag, hanem érdekes helyek szempontjából:

 

Baszki Nyuszika, de sok helyen voltál!

— medve.

 

Wimbledonban jártam, hosszú sorban álltam, sárga labdával játszó embereket láttam…

Mit tehet az ember amikor semmi más dolga nincs a hétvégén, az aktuális Pride menetet már sokszor látta, és az év egyik legmelegebb napja van…? Hát mondjuk sorban áll!

Mint abszolút sport-nemrajongó, Wimbledon annyira nem hatott meg soha, hogy amikor tavaly áprilisban arra jártam egy magyarországi barátommal, akinek a pasija be szeretett volna menni (épp zárva volt azt hiszem), emlékszem beszéltünk róla, hogy nekem mennyire nem az esetem az a hatalmas hype ami az egészet körbeveszi.

Ehhez képest péntek reggel rámírt az egyik ismerősöm, akivel egy esti talit beszéltünk meg, hogy ő már reggel 6 óta sorban áll, előbb csak a bejutásért, majd később a normális jegyekért (erről később), aztán javasolta, hogy ha továbbra is talizni szeretnénk, akkor jobb ha viszek sátrat, mert ő szombaton is be szeretne menni teniszt nézni, úgyhogy munka után befutottam az Argosba, és megvettem a legolcsóbb sátrukat, 2 fogkefét, írtam lakótársamnak, hogy ne várjon rám, és irány volt Wimbledon.

Wimbledonba 4 félképpen lehet jegyet szerezni. Van a sorsolás, amire a játékot megelőző év végéig kell jelentkezni, ezen kívül kisebb mennyiségű jegyet lehet valamilyen befektetési rendszer alapján kapni (nem olvastam végig), valamennyit lehet az adott napon venni baromi pénzekért, és persze sorban is lehet állni.
A “Wimbledoni Sor” (azt hiszem főnév, mindenesetre mindenhol nagy kezdőbetűkkel írják, Wimbledon Queue) talán a rekordtartó sor, az emberek hosszát tekintve, minden nap 5-20 ezer ember áll be. Saját képeket nem készítettem, a fényképezőm se volt nálam, de a neten elég sok kép van arról, hogy milyen az egész. A nagyon hardcore teniszrajongók már előző nap reggel megérkeznek, ugyanis csak az első 500 ember kap olyan jegyet, amivel a Centre Court-ra is beteheti a lábát, további 500 mehet Court 1-re, majd még 500 Court 2-re, az összes többi aki bejut, azokat csak a többi, kisebb pálya mellé engedik be nézőnek, ahol biztosan senki híressel nem fognak találkozni.

Én este 8-as érkezéssel a 2240-es sorszámot kaptam, lesátraztam, megvártam ismerőst, hogy előkerüljön, aztán alvás volt, egészen kb hajnali 5ig, amikor az embereket elkezdték ébreszteni, hogy majd 7-re mindenki pakoljon össze. Ez kellett is, mert a wc-hez fél órát kellett sorban állni, bátrabbaknak és elszántabbaknak a kávéhoz is, mi inkább 6.30ra megittuk az előző napi bor maradékát, kb fél üveget, majd elmentünk a boltba venni még két üveggel. Persze a sort nem lehet csak úgy otthagyni, csak adott időre engednek el, ha nem jössz vissza gyorsan, elbukod a helyedet. Mire a sátrasok felpakoltak, már a 11000 körüli sorszámokat osztották ki éppen. Eddigre mi sorban álltunk, hogy a sátrat leadhassuk a csomagmegőrzőben.

170704165704-wimbledon-queue-tease-image-full-169

Sátorbontás reggel 6-7 körül. Addigra a K1-K10 sorok teljesen megtelnek sátrakkal, úgyhogy ez a kép csak nagyon kis területet mutat. A reggel érkezők nincsenek is rajra. (Kép: CNN)

A sorszámozásra természetesen azért van szükség, hogy ne mondhassa valaki később, hogy ő sokkal előbb volt a sorban mint ahol. Látszik egyébként, hogy az angolok erősen tökéletesítették ezt a sorban állás témát… nagyjából, ugyanis a rendszer aztán vagy működik, vagy nem, mert pl mivel ismerősöm akivel voltam utánam érkezett, ő már csak a 25xx-as számot kapta, de végül együtt tudtunk bemenni, attól is függ, hogy ki nézi meg a sorszámkártyát. Amellett 200 ember beengedése elég gyorsan zajlik.
Végül fél 11 előtt kicsivel bejutottunk, ami pont jó is volt, mert hivatalosan 10 perccel azután nyílt meg a hely, és lehetett rohanni a következő sorbanállásért (a rohanást most úgy kell érteni, hogy mint amit a hírekben látni Amerikában, amikor leárazás van és tapossák egymást az emberek, na olyat. Rendőrnek is bele kellett szólnia a végén, mert kisebb balhé volt, és másodszor is neki kellett futni a sorba rendeződésnek, amivel nem mindenki járt jól. Ismerős végül 16., én a 37. lettem a sorban, aki nem rohant, az már csak három számjegyű számot kaphatott.). Ennek a sornak az oka a jegyeladási rendszerből ered: mint feljebb írtam, aki nincs benne az első 500-ban a kempingben, azt nem engedik be a központi pályára nézőnek, kivéve, ha egy már jegytulajdonos valami ok folytán hazamegy, és leadja a jegyét – ebből minden nap akad néhány, de a Centre Court max 15000 nézőjéből max talán ha 50-100 ilyen van, az nem rossz. Ez azt is jelenti, hogy aki előrébb van a sorban, az nagyobb eséllyel kap jegyet, de nem kötelezően jobbat. A jegyiroda délután 3 előtt nem nyit ki, és reálisan 5 előtt nem kap az ember semmit ha nem az első tízben áll. Addig csak kb pisilni lehet elhagyni a sort, felírják, hogy ki mikor hova megy, aki lelép, az megintcsak bukta a helyét.

Sokak a sorban csak ezért utaztak külföldről idáig, volt egy csomó japán, indiai, stb akik másnap vagy hétfőn már utaztak haza.

Ha a sorban állás órabérben számolódik, akkor drága. Ha nincs jobb dolga az embernek, olcsó.

Nekem szerencsém volt, kb a második “emeletre” kaptam jegyet, ismerős meg az ötödikre, ahonnan semmit nem lehetett látni – igaz az előző nap a pálya mellé a negyedik sorba kapott jegyet, úgyhogy nem igazán panaszkodhat.

Federer sárga labdát ütöget

Amíg előbb Djokovic majd később Federer játszott arra jutottam, hogy semmit nem tudok a teniszről ezért néhány unalmasabb pillanatban a Wikipédia tenisz pontozási részletező cikkjét olvastam, mit ne mondjak, hasznos volt.

Végül kb 2 és fél óra teniszt láttam, mínusz a kajaszünetet (mert addig alig ettem), mindenki döntse el magának, hogy ez mennyire normális a sorban állás és kempingezés élményekhez viszonyítva. Nekem egyszer érdekes élmény volt, jövőre aligha megyek. Hazafelé még sorban álltunk egy bő fél órát, hogy a reggel leadott cuccokat felvegyük a csomagmegörzőből, az angolosság kedvéért.

Hazaérve a 20 perces zuhi határozottan kellemes volt. Ismerős hétfőn is sorba tervez állni.

Mi történik, amikor II. Erzsébet királynő vagy Fülöp herceg meghal?

Az elmúlt napokban történt, hogy Fülöp herceg bejelentette visszavonulását. Ezzel kapcsolatban, amikor először tájékoztatót tartottak a témában, sokan gondolhatták, hogy a királyi családban valami nagyobb dolog történhetett, adott, hogy sem Erzsébet, sem Fülöp nem mai csirke.

Fülöp halála egyébként egy egyszerűbb protokollt követ majd, ugyanis az öreg többször említette, hogy nem akar nagy hajcihőt a temetése kapcsán, ezért bár járna neki a teljes pompás állami temetés (ami pl Thatcher vagy Diana esetében is volt), erre nem fog sor kerülni. Az állami temetés része lenne, hogy a Westminster apátságban kerülne kiállításra a koporsó, ahol a köznép is megtekinthetné, de ehelyett a St James palotában lesz egy fogadás, ahol a különféle államfők és politikusok jelennek meg. Maga a temetés a Windsori kastély kápolnájában lesz, majd a kastély erre a célra fenntartott kertjében helyezik a földbe a koporsót (Frogmore Gardens).

A temetést követően a királyi család kb 8 napig tartó gyászt tart majd, ami idő alatt a királynő nem végez semmilyen közfeladatot, nem hitelesít törvényeket, stb. A közintézményeken félárbócra engedik a zászlókat, kivéve a Royal Standard-ot (ennek nem tudom mi a magyar neve, de kb királyi zászló, nem ugyan az mint a brit vagy angol zászló), hiszen az országnak mindig van uralkodója, még ha az egyik meg is hal (akkor a trónörökös lesz a következő). A közintézmények gyászidőszaka 30 napig tart, majd kb minden megy tovább a régiben.

Erzsébet halála értelemszerűen összetettebb kérdés. Az uralkodó halálát annak személyes titkára jelenti be, először a mindenkori miniszterelnöknek –  a régi időszakban erre kódokat használtak, nem pedig tényszerűen jelentették be hogy pl György meghalt, hanem csak annyit adtak át, hogy Hyde Park Corner, valamint a mostani kód London Bridge is Down lenne, viszont ennek manapság kevesebb haszna van. Régen, amikor a telefonvonalakat még központokban kezelték, fontos volt, hogy ne az ottaniak tudják meg először a halálhírt.

A miniszterelnök informálása után következik az a 15 ország, ahol a brit uralkodó szintén uralkodik (pl Kanada, NZ, AUS, stb.), majd ezután a 36 Commonwealth ország jön. Ha ez mind megvan, akkor jöhet a sajtó – az internetes közösségi média időszakában a hírek terjedése teljesen más mint György halála esetén volt, ezért manapság már nem a BBC lesz a kizárólagos hírterjesztő.

A rádióállomások stúdióit úgy szerelték fel az országban, hogy mindenhol legyenek “gyászlámpák”, amik a DJ-ket és műsorvezetőket hivatottak emlékeztetni arra, hogy a hírek előtt nyugisabb zenét adjanak. Az egész folyamat lezajlása után a Buckingham palota kerítésére hivatalos hirdetményt tesznek ki, és a honlapját is sötétre színezik.

A királynő halála után a trónörökös lép trónra, tehát Károly hercegből király lesz, az ország pedig 12 napos hivatalos gyászba borul, aminek a végén lesz a temetés.

Nem szeretik a vegások az új £5-s bankjegyet

A tavaly szeptemberi bevezetése után most péntektől kizárólagos fizetőeszközzé válik az új £5-s bankjegy – mármint a régi ötfontost bevonják, és nem is lehet velük fizetni.

94653553_fiverwalletgetty

Az új bankjegy már nem papír, hanem polimer, magyarabbul műanyag-alapú, amivel a hamisítást szeretnék megnehezíteni, valamint általában a pénz elhasználódását lassítani (a papír alapú ötfontosok élettartama kb 2 év, az újaké várhatóan 5 év lesz). Az átállással egy időben természetesen előkerültek a britek első világ beli problémái is, hiszen:

  1. A régi bankjegyen Elizabeth Fry portréja volt, aki az 1800-as években élt korai reformer, filantróp, és értelemszerűen nő (volt). Az új bankjegyen ezzel szemben Churchill feje virít (a királynővel egyetemben, de ő mindenhol ott van, úgyhogy az nem számít). Emiatt sokaknak tiltatkozhatnékuk támadt, mert ezzel is kevesebb nő lesz-van a bankjegyeken. (az már senkit nem zavart, hogy a régi tízfontoson Darwin volt, az újon pedig Jane Austen lesz)
  2. Az új bankjegy alapjául szolgáló műanyaghoz kis mennyiségű állati zsírt is felhasználtak. Emiatt kiborultak a vegák, a hinduk, a szikh-ek, és még legalább 136 ezer ember, sőt, egyesek azt is javasolták (a pénz bezúzásán túl), hogy a keleti vallások templomaiból tiltsák ki ezeket a pénzeket, hiszen azok szent állatokból lettek előállítva.

Az ilyen jellegű dolgok emlékeztetnek az alábbi viccre:

Tanárnő kérdi az iskolában:
– Gyerek kinek mi hiányzik otthon?
– Nekünk még nincs autónk! – mondja Ferike.
– Nekünk még nincs videónk! – kontráz Józsika.
– Nekünk már van mindenünk! – böki ki büszkén Móricka.
– Tényleg?
– Persze! Múltkor hazajött a fater, belehányt a szekrénybe, anyám meg azt kiabálta: “Na, már csak ez hiányzott!”

Angliában jólét van, nah. No komment…

Megmenekült az utolsó Ikarus

„Megmentettük a régi Ikarus-gyár utolsó autóbuszát, amit 15 év szolgálat után most vontak ki a forgalomból Angliában.”– mondta Vitézy Dávid, a Közlekedési Múzeum főigazgatója.

A napokban Budapestre visszaérkezett busz 2001-ben épült és akkoriban a XXI. század Ikarusának szánták. A típusból összesen 11 darabot gyártottak az Egyesült Királyságba, ahol az Arriva üzemeltetésében közlekedtek. A DAF alvázra épített kocsik teljesen új formatervükkel és új műszaki megoldásaikkal jelentős fejlesztésnek számítottak és a brit városokban napjainkig futottak. A 2000-ben bemutatott alacsonypadlós, jobbkormányos városi típus már részben alacsonypadlós volt, beltere a Budapesten máig közlekedő Ikarus 400-as típuscsaládba tartozó kortársainál több részletében kidolgozottabb, továbbfejlesztett: az utastér mentes volt a látható csavaroktól és a balesetveszélyes élektől. Bár finanszírozási okokból a rendkívül ígéretes típusból tizenegy kocsinál több nem épülhetett, a legendás Ikarus gyár tervezői és mérnökei bebizonyíthatták, hogy képesek a nyugat-európai piacok megrendelésére is korszerű autóbuszokat tervezni még a 2000-es évek legelején is.

A 80-as évek második felében a belső kínálat nem tudta kielégíteni a városi buszok iránti igényt, így lehetősége nyílt az Ikarusnak, hogy városi, illetőleg elővárosi kocsival rukkoljon elő a szigetországban. A 400-as család karosszériáját adaptálták a DAF cég alvázára 1989-ben, így megszületett a 480-as típus. A típus pályafutása 1997-ben fejeződött az utolsó kivitelek legyártásával. A 480-ast a 481-es alacsony belépésű típus váltotta fel 1997-ben. Ezt a típus 1999-ig gyártották, és 30 darabot szállítottak Nagy-Britanniába. Az angol partner (Hughes Daf Ltd.) a piaci pozíció megtartása érdekében a formaterv módosítását kérte, így született meg az Ikarus 489 Polaris.

Tizenegy kocsi elkészülte után a típus finanszírozási gondok miatt feledésbe merült, pedig a rajzasztalon már létezett a bal kormányos változata is. Az autóbuszt Fodor Lóránt tervezte.

A 12.000 mm hosszú, 2.500 mm széles, 3.030 mm magas járművbe DAF GS 160M típusú, Euro 2-es, 218 lóerős erőforrás került, ZF Ecomat 4HP 500 4+1 sebességes hidromechanikus sebességváltóval (integrált retarder és kick-down funkció).
A járművek belső kialakítása is a 21. századi igényekhez mérten lett kialakítva. Az utastérben a korszerű újítások egy része nem a megrendelő kérésére volt alkalmazva, hanem azért, mert a 489-es volt az új városi típuscsalád előfutára. A belső burkolóelemeket lekerekítették, a rögzítőelemeket elrejtették, így az utastér mentes volt a látható csavaroktól és a balesetveszélyes élektől. A kapaszkodók és az utasülések egy része, egy sínrendszer segítségével eltolható volt. Az autóbuszok alacsonypadlós részében és a hátsó kerékdob mögött szerelt Imag Komárom utasülések rögzítési pontjai az oldalfalban voltak, így azok semmilyen módon sem érintkeztek a padlóval. Minden üléssort elláttak leszállásjelzővel (oldalanként 1-1-el).

A 489-es külső és belső designja, valamint a felhasznált technikai újításai forradalminak számítottak a maguk korában.

[Képek: BKM, szöveg BKM és Ikarus-EAG Facebook]