Picit más vizekre evezve, leginkább el a politikától, visszatérek a közlekedés témájához, amiről már hosszabb ideje nem írtam. Talán vannak akik emlékeznek, hogy anno a MÁV próbálkozott azzal, hogy egy Ikarus 260-ast szó szerint sínbusszá alakítson, akit ez jobban érdekel annak itt a wikipedia cikk magyarul.
Miközben az ikarusos projektből nem lett sok, mert gondok voltak a “kormányzással”, meg a fékezéssel, illetve pár egyéb dologgal, a britek is megpróbálkoztak a saját sínbuszukkal a 80-as évek legelején, kb hasonló indokból mint a MÁV: a szárnyvonalakra kellett valami olcsó megoldás mert nem voltak fenntarthatóak, de bezárni mégse annyira akarták. A Pacer néven futó vonat az ikarusszal ellentétben nem annyiból állt, hogy vasúti kereket tettek a busz alá, hanem buszalkatrészekből építettek egy vonatot, emiatt nem is jöttek elő ezek a problémák…voltak helyette mások.
Pacer vonatok Exeterben, 2011 (wiki)
A Pacereket 1980-87 gyártották, és mint sokszor a vasútnál, csak ideiglenes megoldásokként gondoltak rájuk, max 20 éves élettartammal….persze még most is futnak, talán jövőre vonják ki őket a forgalomból, bár az RMT (szakszervezet) szerint még 2032 (nem huszonhárom) szerint is menni fognak, ha addig szét nem esnek. (jogilag egyébként 2020-ban ki kéne vonni őket, mert nem felelnek meg a kerekesszékesek igényeinek).
Leyland National
A szerelvény alapja a Leyland National busz volt, és elsősorban onnan jött az igény rá, hogy az első generációs DMU vonatok megérettek a cserére, de a BR (British Rail, kb MÁV) -nek nem volt pénze az elsőhöz hasonlóan jó minőségű szerelvényekkel cserélni a kiöregedő kocsikat. Végül két nagyobb típus tervezésébe fogtak, a Sprinter, valamint a Pacer szerelvényekbe. A Sprinter egy komolyabb, nagyobb, nehezebb DMU volt, miközben a Pacerek a “kici occó” kategória felé mentek inkább, és a vidéki szárnyvonalakra tervezték őket. Az eredeti Class 140 prototípus valóban egy buszra épített vonatvezető kabin volt, meg persze kicserélték az alsó szerkezeteket is, egy tehervonat-vázát használták fel erre. A motorja 200 lóerős volt, ami nagyjából megfelel az otthon gyakori BZMot vonatnak.
Class 141
Az első “normál” széria, a Class 141 már kocsinként két motorral szerelt, 410 LE-s azonban forgóváz nélküli szerelvények voltak, továbbra is Leyland busz alapokon. 14 év használat után pár darabot Iránba exportáltak, ahol további 8 évig működtek. Az országban maradt darabokat pár évvel bevezetésük után felújították, mert nagyon megbízhatatlanok voltak. A forgóváz hiánya egyebek mellett azt is jelenti, hogy ennél az egész szériánál kocsinként csak 4, nem pedig 8 kerék van.
Class 142 belülről
A második generációból 96 darabot rendeltek, és Class 142 néven futottak, és nagyjából a korábbi generációnak megfelelőek voltak, valamivel nagyobb utaskapacitással. Szokásos problémaként merült fel a nagyfokú oldalirányú himbálózás, rázkódás, rossz rugózás, háttérzaj, valamint a kanyarokban a csikorgás. Későbbi felújítások után a szerelvényekbe 2db , egyenként 230LE-s motor került. A C140-141-ekkel ellentétben ezek még ma is forgalomban vannak.
A későbbi Class 143 és 144 típusok már újabb buszokra épültek, és a kettő közti legnagyobb különbség a motor volt, valamint kisebb, a külsőt érintő változások: a 143-asban továbbra is összesen 460LE volt, a 144-esben már 690LE — ez egyébként “csalás”, mert a 144-esek egy részét 3 kocsis összeállításban hozták forgalomba, tehát a kocsinkénti lóerő nem változott.
Akit érdekel a téma nem-szaknyelv angolul, itt talál róluk pár érdekességet.
Amikor megkaptam az állampolgárságot, egyik magyar haverom viccelkedett azon, hogy Viktor most már Brit-is, ami szóvicc, hiszen az angolban a “brit” az “British”, szóval értitek, Gallamiklós-színvonal, hahaha, stb. Persze. Alább egy picit kaotikus, picit céltalan, de talán érdekes gondolatfejtés lesz:
Adott, hogy nem vagyok erdélyi, csak ismerősökön keresztül hallottam, hogy az erdélyi magyarokat mindenki melegebb égtájakra kívánja, a románok azért mert magyarok, a magyarok meg azért, mert határon túliak, ők meg két szék közt a padlón vannak. Na ennek egy lightosabb formája zajlik itt is.
Azt talán már ecseteltem régebben, bár nem biztos, hogy angol ugye csak az lehet aki annak születik, megstb, adott, hogy az egy kulturális dolog, azt törvényileg nem lehet felvenni, ellenben a “britséggel”, hiszen azt lehet. A napokban volt egy sokadik beszélgetésem a témában megint egy olyan emberrel, akit évek óta ismerek, ő 20plusz éve itt él, itt nőtt fel, sőt, az ő esetében még a nagyszülők is britek voltak (ő maga indiai származású/kultúrájú kenyai születésű de brit állampolgár, amit már itt vett fel, írtam róla egyszer korábban más témában), de másokkal is sokat beszéltem erről, fehér emberekkel, nem-fehér emberekkel, mindegy, de mind itt van 1-2 évtizede, mind brit, de nem annak született, a gondolataik és véleményeik mind ugyanazok.
Az ugye megvan mindenkinek, hogy, ha az amerikaiakat megkérdi valaki, hogy mégis mifélék, akkor azt fogják mondani, hogy amerikaiak. Az, hogy olaszok, írek (olvasek), kínaiak, micsodák voltak a felmenőik, azt külön kell kiszedni belőlük ha egyébként nem evidens a dolog külső vagy név alapján, de ők alapvetően amcsiként definiálják magukat. Az amerikaiak mixelődnek, sok a vegyes párkapcsolat, sok a kulturális kereszteződés, ismerősök ismerősei is vegyes társaságok stb. Ilyesmi itt nem igazán fordul elő. Mivel az angolok nem érzik magukat britnek, ezért nem-angol-britnek lenni is olyan dolog amit az itteniek lenéznek. Az angolokban nagyon erős a társadalmi osztályok rendszere, és bár kb minden országban van középosztály, meg felső-középosztály stb, itt ez sokkal erősebben elhatárolódik a társadalomban mint a legtöbb helyen. Az, ha valaki nem fehér angol, az kb egy külön halmazba teszi az embert, akivel aztán a helyiek nem szocializálódnak, mert nem a saját osztályuk.
Itt teszek is egy gyors kitérőt, ha valakinek nem egyértelmű, itt nem a tényszerű, számszerűsíthető dolgokról van szó: Wikipedian le van írva hosszasan, de mint a legtöbb európai országban, itt is lebontható a társadalom alsó/közép/felső/A/B/C1-2 stb osztályokra, sőt, 2013-ban volt egy viszonylag nagy felmérés az osztályrendszer modernizálására tett kísérletként, a “Great British Class Survey“, ami szerint olyan osztályok vannak manapság mint:
az elit, a felső 6%, managerek, igazgatók, IT-sok, orvosok, jogászok, stb 2011-es szinten átlag £89k háztartási bevétel mellett (ez egyébként lófasz már bocsánat, de egy 2 fős kereső háztartásban 2×45 ezer az olyan hogy van két szoftverfejlesztő a családban, darabja mondjuk 5-5 év tapasztalattal, szóval nem kell nagyon elitre gondolni itt). Ha most visszamennék a hagyományos munkarendbe, az a fajta fizetés nem lenne irreális, pedig nem vagyok ketten, igaz azóta eltelt 8 év, vszg az átlagfizuk emelkedtek, de beláthatjuk, hogy nem aranycsészéből szopogatom a teát [inkább £1-es SportDirect bögréből], és inasom sincs.) — emellett kiemeli, hogy az elitnek jellemzően a régi felső osztállyal asszociált szórakozási formái vannak, opera, múzeumok, krikett mifene (szóval nem vagyok elit.)
felső középosztály, a lakosság negyede, 47k háztartási fizuval, példaként a szülészeket, rendőröket, mérnököket említette, és kiemelte, hogy sok ismerősük van, érdekli őket a hagyományos kultúra (színház stb)
a “technikai” középosztály, pl említi a tudósokat, a röntgengép-kezelőket, és a pilótákat hozta fel, valamint, hogy az átlagfizu 38k, ami utóbbit nem értek, adott, hogy azok messze többet kapnak ennél, de mindegy. Fontosabb különbség az előzőhöz képest, hogy itt már sokkal kevéssé prominens a hagyományos értékek és szórakozási iránti igény, kb modernebbek, és inkább a technikai vívmányok, mintsem a régi dolgok iránt érdeklődnek.
van még 3-4-5 osztály lejjebb, de most nem írom le mindet, kb van 2 munkásosztály, valamint 1 szolgáltató-szektorban dolgozó, és a legalján a “kisemmizettek” szintje. Akit érdekel nézze meg a linket feljebb.
Na most…egyrészt ez valóban érdekesebb, mint a hagyományos ABC1-2 rendezés, valamint sajnos 6 év alatt valamicskét elhalványodott az értéke, annyira sokat változott a világ a mindennapokban. Másrészt pedig a felmérés eredménye polkorrekt és a valóságtól teljesen elrugaszkodott és a maga módján sikít róla, hogy ezt a BBC csinálta.
Az “alsó” középosztály valódi jellemzője pl a kisvárosiasság, tipikusan nem kétkezi munkások, hanem irodai munkát vállaló emberek, akiknek egyébként különsebb szakképzettsége nincs, és a 60-as évek reformjai előtt nem volt jellemző náluk a felsőoktatásban való részvétel. A “közép” középosztály hagyományos jellemvonásai közé tartozik a magasabb arányú vallásosság, a gyerekek oktatásának fontossága, a magántanárok fogadása (viszont kevéssé jellemző a magánsuli, annyi pénzük ritkán van), a “normálisabb” újságok olvasása, a politikai aktivitás, a tradíciók so-so követése, színházba járás, stb. A “felső” középosztály az a terület, amibe inkább születni szokás (és gyakran a földtulajdonos elit osztály egyik-másik családi ága, azok közül is ahol konkrétan nincs földtulajdon, ezért sem tartoznak az elitbe mint olyan, csak alájuk), “BBC angolt” [RP] beszélnek, fehérek, és az osztály egyik jellemző iskolája a Harrow School, — az ilyen iskolák 2014-es árazáson évi akár 33 ezer font tandíjat számoltak fel. Szintén nem ritka, hogy a felső-középosztálybeli családokban az öltönyöket szabatják. Az alábbi wikipedia cikk szerint felső középosztálybeli példa Boris Johnson vagy pl Jacob Rees-Mogg.
Bővebben az egészről itt, angolul. Mint láthatjuk, az “elit”, a fentiek tudatában nem lehet 6%, és nem hihető, hogy valaki (háztartási szinten) rongyos százezer fontos fizetés mellett az elitbe tartozzon. Lássuk be, nem vagyok egy Johnson/Rees-Mogg kategóriás ember, nem is ismerek senki ilyet, pedig ők sem upper class [elit] (csak upper middle), ellenben biztosan felső 6%. (Itt jegyezném meg a “nem is ismerek senki ilyet” gondolatra, hogy ez is inkább azt mutatja, hogy ezek az osztályok nem átjárhatók. Viszonylag jól tudom az ismerőseimről, hogy ők se ismernek senki hasonlót. Évekkel ezelőtt volt egy itt született lengyel ismerősöm, aki talán közelebb állt ahhoz az osztályhoz mint bárki más akit ismertem, de persze nem voltunk egy hullámhosszon, nem is maradtunk meg ismerősnek sokáig).
Ezzel vissza is kanyarodunk a megfoghatatlanra. Talán a legérdekesebb az “U/nem-U angol használata“, mindenképpen érdemes elolvasni mert ezeket nem említik még kultúrán belül se nagyon. Itt baromi fontos, hogy vegetables vagy greens -e a zöldség amit a tányérra teszel, pudding / sweet amit eszel utána, és mit mondasz, ha valaki meghal, vagy ha megismersz valakit (pl az elit simán “meghal”, a középosztály meg “eltávozik” – ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem mindig az a megfelelő ami posh-nak hangzik). Ez elválaszt egy másik osztálytól, nehezen felvehető beszédszokás. Fontos, hogy a gyereked hova jár, ki tanítja, milyen autód van, stb, de a magyar felsőbb osztállyal szemben itt sokkal komolyabb íratlan szabályok vannak, nem elég venni egy drága autót és ismerni a megfelelő embereket. Adott, hogy otthon az arisztokrácia ki lett gyomlálva, az újgazdagság (“new money”) fogalmához nem társul az “old money” párja, hiszen otthon olyan nincs már. A fiatalabbak között persze ez is változik, olvastam pár éve, hogy valamelyik aukciósház tulajdonosa dörmögött azon, hogy ezek a rohadt mai gazdagok nem akarnak régi festményekbe meg szobrokba fektetni, mert inkább helikopterre, utazásra, környezetvédelemre, sportautóra, gyémánt iPhone-ra költik a millióikat.
Aki szeret olvasgatni papíron, annak javaslom ennek a könyvnek a beszerzését, nekem nagyon érdekes és a maga módján hasznos volt, köznapi jelleggel adja elő, hogyan is működik az osztályrendszer a mindennapokban.
Persze Amerikában is vannak osztályok, de a hagyományok egyáltalán nem ilyen erősek, ott mindenki bevándorló volt, mindenki picit összevisszás. Itt, azt nem lehet. Ha nem fehér vagy, alapban az első kérdés hogy hova valósi vagy, és hiába lehet, hogy itt születtél, nem arra kíváncsiak, hanem hogy indiai, kenyai, mifene vagy. Aztán persze, ha – mint ismerősöm – indiai háttérrel afrikainak érzi magát, az itt felfoghatatlan. Az, hogy esetleg több tízezer fontos ruhákat dizájnol és ad el, háza van Chelsea-ben, attól még nem lesz más, mint egy bevándorló, akinek nincsenek angol barátai, nem is lesznek soha, mert az angoloknak ő koszos. Mi is azok vagyunk, mi, mint európai fehérek. A nem-angol ismerőseimnek nincsenek angol barátai. Persze lehet a munkahelyen vannak angolok, akikkel beszélgetsz, de nem a barátaid. Britek lehetnek, de mint mondtam, az csak egy papír dolga. Az itteni világ egy nagyon zárt társadalom, ahol “belsősként” se lehet átjárni az osztáyokon, külsősként pedig mégannyira lehetetlen. Ofkorsz pl Indiával szemben ez itt mind implicit, mert hát ilyenről beszélni se illik, még hogy kasztrendszer, “nemá'”, meg adott irányban az törvényellenes is lenne. Erre a polkorrektség is rájátszik, talán pontosan szembemenve az eredeti elképzelésekkel. A franciáknál a demográfiai kérdések azt feszegetik, hogy francia vagy-e, vagy sem. Ha nem, akkor kíváncsiak arra, hogy mi vagy, ha meg franciának érzed magad, akkor az vagy (mondjuk persze lehet a fehér franciáknak más véleményük van ezzel kapcsolatban pl az algérokról). Itt mindig van alsó hangon húsz opció, hogy mi vagy, miben különbözöl, mi tesz mássá, stb. Nehogy idetartozónak érezd magad. Persze nem azért csinálják, de nem segít a dolgon.
Az egyik beszélgetés érdekes része volt, hogy arról beszéltünk, mi lesz majd, ha 10/20/40/60 stb év múlva majd megint elkezdik ölni egymást az emberek, hiszen a háborúk általában elkerülhetetlenek, köztudottan seggek vagyunk mind. A lakosság 1.-2.-3. generációs bevándorlói aligha fogják szívügyünek érezni a “hazaszeretet” kérdését. Ha az ország tojik ránk, minket miért érdekeljen ha gáz van? Persze jogilag lehet sorozással meg más módszerekkel erőltetni az emberekre a témát, de attól még legtöbben bevándorlóként nem fogják britnek érezni magukat, “amikor kell”.
Egyébként ezzel nem az angolokat szídom, mert teljesen egyértelmű, hogy a magyar hozzáállás is nagyon zárt a bevándorlókhoz, az orbáni baromságoktól függetlenül kb senki nem létezik aki inkább venne fel egy afgánt mint egy magyart munkára, ez OV előtt is így volt, sőt, a korábban említett erdélyi példa sem szorul magyarázatra, legalábbis olyan szempontból biztosan nem, hogy tudjuk, igaz.
Inkább arról van szó, hogy aki ide költözik, ne várja, hogy ha itt marad hosszú távon, akkor idetartozónak fogja érezni magát. Lehet Londonban sok dolgot csinálni, lehet a város jó hely, meg lehetsz brit, de a rendszerbe van kódolva, hogy idevalósi nem igazán lehetsz. A skótok elvileg egy fokkal normálisabbak, az írekről/walesiekről nem tudok sokat. Mások véleményét érdekes lenne kommentekben látni.
Valami megfoghatatlan oknál fogva (oximoron) a korábbi írásom a betonépületekről továbbra is viszonylag népszerű, ezért gondoltam bedobok párat még, hátha van erre érdeklődés. A mostani írás alapja a wikipedia listája, és bár nem mindent írok itt össze, olvasgatni azért érdemes lehet azt is.
ABC sorban haladva….Az első a listán a 102 Petty France szám (korábban 50 Queen Anne’s Gate) alatt található irodaház. 2004ig a Home Office, azóta az Igazságügyi minisztérium “lakik” ott.
Korábban egy, az 1870-es években épült “lakáskomplexum” állt a mostani ház helyén, melyet 1973-ban végül lebontottak, mondván, ronda volt…helyette pedig ez lett, mindenki döntse el magának, hogy ez ronda-e, vagy sem. Érdekesség még, hogy ezt is, valamint a lejjebb említésre kerülő Hyde Park Barracks-t is Sir Basil Spence tervezte, és mivel a 50QAG St James’ Park-ban van, ezért joggal mondhatták a tervező műveit kevéssé kedvelők, hogy a pasi már két parkot is elrondított.
Balfron Tower, ez itt van pár utcára mellettünk, az erkélyről látom, de most fel van állványozva úgyhogy marad a wikipedia kép.
Az első részben írtam a Trellick Tower-ről az első részben írtam, és Goldfinger Ernőről is, ezért abba most nem megyek bele mégegyszer, de a két torony kb testvér, ha van olyasmi a nem-élőlények között. A Balfron tornyot pár éve felújítás okán kiürítették, azóta is zajlik a folyamat. A hivatalos bezárás előtt nyílt napot tartottak, akkori képeimet itt láthatjátok.
A torony a hatvanas években épült, 84 méter magas, és 146 lakás van benne. Eredetileg, mint minden ilyen épület, lakótelepi állami lakásoknak épült, de pár éve eladták az egészet befektetőknek, és a felújítás végeztével a lakásokat meg lehet majd venni. Az épület egyik érdekessége, hogy a lifteket a képen bal oldalon látható külön toronyban helyezték el. Goldfingernek annyira tetszett saját alkotása, hogy a torony elkészülte után két hónapig maga is ott lakott, bulikat csapott, amire a helyieket hívta meg jellemzően, hogy többet megtudjon arról, azoknak mi és mi nem tetszik a toronnyal kapcsolatban.
1996-ban az épületet védettség alá helyezték, hogy ne lehessen elbontani, ami persze sok kritikát is bevonzott, nem utolsó sorban, mert a pár utcányira levő Robin Hood Gardens (erről lejjebb) nem kapott védettséget, és bár a maga módján egy valóban érdekes épületegyüttes az is, felét már elbontották, a másik felének bontása folyamatban van.
A Brunswick Centre a belvárosban található összetett komplexum, a hetvenes években épült, egy akkori “lepratelepet” váltott le. Érdekessége, hogy nem csak lakások, hanem a maga korában újszerű (szerintem azóta is) ötletként bevásárlóközpont is egyben (persze itt valami relative kicsire kell gondolni). Képek alább, kívülről és belülről, vagyis az utóbbi még mindig elég érdekes mert ez a “külső belső” rész, de van egy “belső belső” rész is, érdemes megnézni.
A komplexumban 560 lakás, boltok, kávézók, és egyebek mellett egy mozi is található.
A Grenfell Tower inkább az azt elpusztító tűz okán híres, talán ezért is teszem be ide, viszont ami talán kevéssé ismert, hogy a GT az ottani lakótelep csak egyik tornya (volt), ezért akit érdekel megnézheti a többit is ha arra jár.
A Grenfell a többi helyi toronnyal együtt 1974-ben épült, a Lancaster-telep megépülésével, amit a korábbi elég gettós területek helyére építettek. A terv része volt, hogy irodák és bevásárlóközpont is épült volna a lakóteleppel együtt, de végül erre nem került sor, helyette viszont elég összetett ötleteket valósítottak meg, mint például a mélygarázsokat, és “mély-járdákat”, aminek természetesen az lett a vége, hogy nem látta senki, hogy kik-mik mászkáltak a lakótelepen, és a 80-as évek közepére a Lancaster-telepnek igen rossz híre lett, nem csak a drogosok miatt, hanem pl a fegyveres bűnözés okán is, 1993-ban pl egy járőröző rendőrre is rálőttek.
Bár mint említettem a lakótelepnek több tornya is van, Grenfell korábban is a központi torony volt, és, hogy a kriminális állapotokat javítsák, a területet részint felújították, az eldugott járdákat, és általában a különféle átjárási területeket korszerűbbé tették, a tornyot “panelpluszosították”, majd szépen leégett.
A Guy’s Hospital egy, az 1700-as években épült kórház, de a modern szárnya igazi brutalista monstrum.
A képen a háttérben látható, nem a modernebb épületek része elől (akit érdekel, a pedig a More London Riverside // Scoop // City Hall). A torony a hetvenes évek közepén épült, 148 méter magas, és egyszer volt szerencsém benézni oda amikor varratot kellett kiszedni belőlem mert a háziorvos nővérkéje volt olyan okos, hogy nem látta a kék “csíkot”, aztán valamiért a fogászatra küldtek fel, pedig ahhoz nem sok köze volt a kérdésnek (az meg fent van a huszonvalahányadikon). A torony pár évvel ezelőttig a világ legmagasabb kórház-tornya volt, ez a cím mostmár az amerikai Houston Methodist Hosp-nak jár, ami 8 méterrel magasabb, sőt, ma már a Guy’s csak az ötödik legmagasabb a világon.
Feljebb említettem a Hyde Park Barracks komplexumot…ez egy kisebb katonai “bázis” része, ami az 1700-as évek vége óta létezik, és többször lebontották, majd részeit újjáépítették, manapság jórészt, de nem kizárólag ceremóniális jellegű, valamit a Buckingham palotához levő közelsége miatt “vészhelyzet esetén” bevethetőek. A mostani bázis a hetvenes években épült, jórészt katonai irodák, lóparkolók (istállók), valamint lakások, utóbbiak nagy része a toronyban.
Itt nem csak a torony épült betonból, hanem a komplexum nagy része is, de azok inkább csak 1-4 emeletes panelházakra hasonlítanak, valamint katonai jellege miatt relative kevés kép van róla. A tornyot Basil Spence tervezte, akár csak a cikk elején levőt pár parkkal “arrébb”, és a fogadtatása nem volt éppen pozitív, mint valaki akkortájt kommentelte, hogy a tervezőnek sikerült egy “vízszintes bombatalálatból” egy “függőleges bombatalálatot” csinálnia. A kritikusok kritikusai (mármint azok akik a kritikusokat kritizálták, na értitek) ellenben kiemelték, hogy a teljes terület magába foglalja a 500 katona, 270 ló és 120 család ellátásáért felelő teljes infrastruktúrát, valamint egy gyakorló felvonulási teret, ahol ez az egész tud..gyakorolni. A tervező pedig kb annyit regált a dologra, hogy a “nem csicsás épületet akart, ez katonáknak lesz, azoknak meg jó ez”, és különben is egy “torony kevesebb fényt blokkol mint egy középmagas de széles épület, ami a Hyde parkban nem egy utolsó dolog”.
A Robin Hood Gardens itt van nem messze tőlünk, és nem meglepő módon ez is a hetvenes évek egyik kísérleti lakótelepe volt, most épp bontják, teret adva újabb lakásoknak.
A lakótelep egy széles szögű V-alakot formázott, elég sok zöld területtel a közepén. A lakások maguk 2-6 szobás, sima egyemeletes, illetve kétemeletes lakások voltak, a szobák nagy része pedig befelé nézett, el az út zajától.
A RHG egyik érdekessége a “streets in the sky” ötlet volt, amit a képen lehet látni, és leginkább arról szól, hogy minden harmadik emeleten széles, hosszan húzódó erkélyeket építettek, hogy az ott lakók könnyebben tudjanak szocializálódni, de mint oly sokszor, ez nem vált be, és inkább a rosszabb elemek találkozóhelyévé váltak a folyosók, mintsem rendes barátkozásra alkalmas hellyé. A probléma egy fontos része volt az is, hogy a folyosókon direkt hagytak bemélyedéseket, ahol el lehetett bújni, és bár nem ezért találták ki őket, de az arrajárókat jól meg lehetett támadni.
A Sampson House ma már nem létezik, idén elbontották. Számomra érdekessége, hogy amikor a képet találtam wikipedián, meg kellett nézzem, hogy mi is ez az épület, pedig közvetlen mellette dolgoztam csak azóta már a mi régi irodánkat is elbontották, ezért volt ismeretlen a kép szöge.
Eredetileg valamilyen banki funkciót betöltött épület volt, de végül az IBM használta adatközpontnak. Legendák keringenek arról, hogy a kép hátulján levő szürke épület alatt tárolták a hidegháborúban az ország aranykészletének egy részét, meg, hogy alagút visz a nemzeti bankhoz, de ez egyrészt sose fog kiderülni, másrészt az épületet 1979-ben építették, így picit anakronisztikus a hidegháborúhoz.
“Futottak még” jelleggel:
Alton Estate, magyar szóhasználattal lakótelep, az egyik korai paneltelepek egyike, az ötvenes évek végén épült.
Baynard House, irodaépület, a British Telecom tulajdona, van egy érdekes szobor a bejáratnál.
Dunboyne Road Estate, lakótelep, erősen hasonlít az első részben említett Alexandra Road Estate-re, csak kisebb, talán zöldebb.
Finsbury Estate, lakótelep, a legmagasabb épülete 25 emeletes, korábban öngyilkosjelöltek populáris gyakorlóhelye volt, egy ideje ezt azzal próbálják nehezíteni, hogy a magasabban fekvő emeletekre nem lehet már “csak úgy” bejutni. Ez egyébként is probléma volt ebben az országban elég sokszor, hogy a lakótelepek egyes épületeibe szabadon volt a ki és bejárás mindenkinek, ami jó volt a drogterjesztőknek és rablóknak, de a lakosoknak kevéssé.
Pimlico Academy, iskola, korábban egy csatahajóhoz hasonlították külsejét illetően. Pár éve felújították, azóta kevéssé feltűnő lett.
A Lansbury Ward annak a körzetnek a hivatalos neve ahol most lakom – nem tudom ezek pontosan hogyan fordulnak magyarra, de hasonló ahhoz, mint hogy Budapesten van Zugló, és azon belül van pl Rákosfalva, itt is van (London Borough of) Tower Hamlets (LBTH a továbbiakban), és én Lansbury Ward-ban lakom (LW) – lakosságszámot tekintve egyébként Rákosfalva és LW hasonló méretű. LW azért egy “érdekes” hely, mert nemrégiben foglalkoztam azzal, hogy Broadwater Farm mennyire egy szar hely volt a közelmúltig, de érdemes a statisztikákra nézni, és kiderül, hogy LW az abszolút legrosszabb, illetve második legrosszabb hely volt az egész országban (2011-ben), picit attól függően, hogy mit is nézünk. Pl itt nem volt negyedévente 850 betörés, itt meg lehet nézni az aktuális bűnügyi statisztákat, nem csak elenyésző, még ha nem is ugyan azt az időszakot és lakosságszámot fedi le (negyed annyi időt fed le, de négyszer annyi emberrel, úgyhogy az, hogy itt a leggyakoribb bűntény havi 15 testi sértés végülis a 850-hez képest nem rossz) – ellenben itt volt a legrosszabb az egészségügyi helyzet az egész országban.
Kelet-Londonnak az egyik furcsa dolga amit az angol gentrification-nak nevez, ezt a magyar szépen átvette dzsentrifikáció néven, de egyébként a mindenhol előforduló városi megújulást jelenti. Jóval régebben már feszegettem azt a témát, hogy “lehet szeretni-nemszeretni alapon” a franciák annak idején azt gondolták, hogy ha a sok szegény embert egy helyre teszik az jó lesz, az angolok meg, hogy ha a szegényeket összemossák a gazdagabbakkal az lesz a jó (két rossz közül talán itt az angolok voltak közelebb a valósághoz). Ennek eredménye, hogy Londonban sok helyen előfordul, hogy miközben egy utca siralmas, a mellette levő teljesen rendben van. Na a mi környékünk is ilyen.
Érdemes tudni, hogy történelmileg nyugat London mindig is jobb hely volt, nagyobb a magántulajdon aránya (emiatt minden régibb, kisebb), miközben kelet mindig is kötődött a gyárakhoz, dokkokhoz, és általában a fizikai munkához, és mindenhez ami ezzel járt. A háború után, valamint a birodalom szétesése okán aztán a negyvenes évek kezdetével sok helyen megszűntek a munkahelyek, valamint elpusztultak a lakások, dokkok, stb, vagy mert lebombázták őket, vagy mert már nem volt szükség rájuk. Minthogy a keleti területek nagyobb arányban voltak (vannak) önkormányzati tulajdonban, a szegényebb embereket mindig is itt tudták elhelyezni jobban, több a hely, az önkormányzat meg csinál amit akar a tulajdonával. Ennek eredménye az is, hogy ma kelet London megújul, de a polarizáció megmarad egyelőre.
Ahol most lakom, itt pár évvel ezelőttig talán LW legrosszabb blokkja állt, aztán ahogy a kommunista induló mondja, “a múltat végképp eltörölni” jelleggel az egészet beszántották (na jó, csak a felét, a másik fele még éppen folyamatban van). Ma viszont egy új építésű (2015/2016) blokk van, standard lakópark, képen látható, kevés problémával, jó közlekedési kapcsolatokkal, és teljesen biztonságos, legalábbis amíg nem a rossz utcában mászkálsz éjjel (vagy nappal. Poplar pl nappal is nagyon gáz, itt van pár percre.)
A statisztikai adatok a továbbiakban mind 2011-2014-esek, és innen vannak, lehet szörnyülködni.
LW a képen látható terület, Aberfeldy, ahol konkrétan vagyok kb a jobb alsó sarokban van, közel a metró, a DLR és az autópálya is (utóbbi nem biztos, hogy annyira csodás dolog, viszont pontosan a környék “változatos” jellege miatt nem gond, mindig van forgalom, mellette aligha támadnak az emberre. A 2011-es adatok szerint LW-ben 16 éven aluliak aránya majdnem 30% volt. Ez még az egyébként is “szar terület” LBTH-hoz képest is kiemelkedően magas, ott “csak” 20% volt az érték.
Faji hovatartozást tekintve LW-ban 64% BaME (fekete vagy ázsiai), ez mint látható nagyon magas arány, még LBTH-hoz képest is, de Londonhoz képest is általában. Egyébként a PDF-ben le van írva részletesebben de itt az arány elsősorban a bangladesiekből adódik. Ennek megfelelően a keresztények aránya kb 30%, a muszlimoké kb 43%. Londoni átlagban ez a két szám 48% és 12%.
Ami talán mégtöbbet elmond a környékről, az a bérleményben élők aránya, ugyanis itt régen a lakosok több mint fele szociális lakásban lakott, miközben akár csak LBTH-n belül is “csak” 40% volt ez az érték (londoni átlagban pedig 24%). Ennek megfelelően a lakások 18%-ában laktak legalább 5en (ez kerületi átlagban 12%), aminek eredményeképpen a -1 szükséges szobával rendelkező (magyarul túltelített) lakások aránya is magasabb volt az átlagnál, itt 19%, városi szinten 11%.
A szociális helyzet más szempontok alapján is rossz volt errefelé. Miközben erre nincsenek elérhető adatok, LW-ban arányait tekintve mindig is magas volt a életminőséget korlátozó egészségügyi problémák aránya, azonban a konkrét blokk ahol most vagyok országos szinten a legrosszabb volt az összes közül, míg le nem bontották.
Kicsit csirke és tojás esete, talán az előbbiekből kiindulva itt volt a kerületen belül legmagasabb a munkanélküliség is (majdnem 20%), ami a kerületi 12% és a városi 9%-hoz képest kiemelkedő arány. Azok között, akik dolgoztak sem volt sok a magasan fizetett állásban levő. Sőt nem meglepően pont fordítva:
A magasabb fizetési kategóriába majdnem fele annyian tartoztak mint a kerületi vagy városi átlag, miközben a hosszútávú munkanélküliek illetve az alacsonyan fizetettek aránya bőven meghaladott mindenféle átlagot.
Persze a szociális problémák mindig egymást gerjesztik, itt sincs másképp. A legalább NVQ4-es szintű oktatást befejezettek aránya a városiak majdnem fele, a mindenféle oktatás nélküliek aránya pedig másfélszerese volt. NVQ4 egyébként az a szint amikor valahol az érettségi és az első alap diploma közötti szinten vagy – talán szakmai érettségi, vagymi.
Szóval csodás a hely. Manapság sokkal kevésbé rossz, mondom, amíg az ember követi az autópályát, vagy a lakóparkon belül marad – de lássuk be, ennyi pénzért, ilyen központi helyen sem bérelni, sem venni nem lehet másutt. Az egész részleg lassan megújul, csak tegnapelőtt két nyomtatványt dobtak be a postaládába, hogy konzultáció van/lesz további gettók bontásáról, ahol mind új lakóparkok épülnek majd, itt Lansbury-n belül, másfél utcányira. Ha még itt leszek akkor is, kíváncsian fogom várni.
Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy 2-es zónában, ilyen (jó!) közlekedéssel körbevett helyen (++ Crossrail nemsokára), ennyi pénzért (olcsó, London szinten mármint), új építésű helyet találni képtelenség. Stratford még egy opció, de az szerintem egy nagyon meredek hely, nem is mint itt, mert itt koncentráltan vannak szar blokkok de egyébként vállalható, Stratford inkább egyszerűen csak szörnyű, plusz az Olimpiai Park és a Westfield bevásárlóközpont miatt állandóan hatalmas a tömeg olyan emberekkel, akik átlagban 6 gyerekkel közlekednek, és mindegyikük #000000 (ami önmagában nem is lenne baj, de Westfieldben pl állandóan leszúrnak vagy lesavaznak valakit, általában a saját csoportjukat, de akkor is kell a francnak).
Nemrégiben írtam, hogy vannak Londonban olyan házak, amiket az összedőlés veszélye fenyeget, ebből az egyik pár Broadwater Farm Estate-n (BwFE) van, Tottenham negyedében. Bár voltak kisebb-nagyobb balhék ennek az évtizednek is az elején, a nyolcvanas években azért London még sokkal meredekebb hely volt mint mostanában, azonban Tottenham ma is azon környékek közé tartozik, ahova szerintem épelméjű ember nem teszi be a lábát, elég rossz hely – a 2011-es lázongások is ott voltak, ma is kerülendő a hely. Tottenhamről néhány statisztika: a lakók mindössze negyede fehér angol, további negyede fehér “egyéb”, mindenki más színes egyéniség, legtöbbjük afrikai, karib, illetve török. Az ország heroin piacának kb 90 (!!) százaléka innen van irányítva (a macska meg fel van mászva a fára).
A telep
BwFE sosem volt egy szívmelengető környék, a zavargások előtt is már félhivatalosan “az egyik legrosszabb hely ahol csak lakni lehet az országban” volt. A terület a közelben levő folyó gyakori áradásai miatt sokáig beépítetlen maradt, majd a századforduló után a folyót elkezdték szabályozni, a korábbi farm pedig valamiféle lakóövezetté vált. A harmincas években a terület erősen slum jellegű volt, ezért azokat a helyi önkormányzat felszámolta, majd a korábbi irományaimban említett Ronan Point és Grenfell Tower típusú prefab panelházakat építettek. Jelenleg egyébként úgy áll, hogy az egészet elbontják a fenébe, de hogy a 4000 emberrel akik ott laknak mit kezdenek, azt senki nem tudja, hiszen az önkormányzatnak nincs rájuk pénze, másik városok meg, bármilyen PC szöveg is, hogy változatos és színes egyéniségek az ottlakók, nem igazán kellenek.
1970 környékén épült meg a lakótelep, azonban a folyó továbbra is áradásveszélyes volt, ezért a földszinten sem lakások, sem pedig üzletek és/vagy kiszolgálóegységek nem épültek, helyettük parkolók létesültek, az első emeleti szinten pedig magasjárdákat építettek. Ennek az eredménye az lett, hogy nem alakult ki semmilyen közösség, és igazából senki nem látta, hogy mikor mi zajlik az utcán. Az átadás után mindössze 3-4 évvel már egyértelmű volt, hogy a magas járdák nagyon izoláltak voltak, ennek eredményeképp pedig sok volt a rablás, testi sértés, drog dílerek voltak mindenhol, valamint ettől függetlenül az épületek sem voltak karban tartva, sok volt a beázás, csótány problémák voltak, stb. Mivel önkormányzati lakásokról van szó, ezért ott senki nem vett lakásokat, hanem az önkormányzat ajánlotta fel azokat beköltözésre — az emberek kb 50 százalékának inkább nem kellettek ezek a lakások, akik meg már ott voltak, szerettek volna elmenni. 1976-ra az önkormányzat hivatalosan is felvetette az egész lakótelep elbontását, amit viszont nem akartak a lakosok (erre mondja az angol hogy “go figure”, kb “nesze neked”.)
A nyolcvanas évek legelejére a Thatcher kormányzat nyomás alá helyzete a helyi önkormányzatot, hogy csináljon valamit a témában (ez egyébként egy nagyszabású kutatás után publikált erősen kritikus hangvitelű könyv hatására történt). A lakosok akkori aránya kb fele fele arányban volt fehér és fekete, és az egymásban teljesen meg nem bízó csoportok szépen létrehoztak 1-1 “gondnoki tanácsot”, mindkettő a saját nézőpontjuk szerint reprezentálta az emberek igényeit, amik legtöbbször ütköztek. Ez nem igazán segített a helyzet jobbá tételén.
1985-re végül, bár voltak apróbb javulások, kezdett elszakadni a cérna. A lakosság körében a munkanélküliség 42% körül volt, és semmit nem javult a helyzet a faji csoportok egymáshoz való hozzáállásán.
A lázongások
A BwFR (…riots –> lázongások) felé vezető események a bánat tudja pontosan mikor kezdődtek, de a wikipedia említi, hogy pár nappal BwFR előtt voltak lázongások Brixtonban (másik “azóta is díjnyertes hely” terület, pár napja voltam ott, hát, szar hely az biztos…). A 85-ös (mert volt 81-es is) brixtoni balhé onnan eredt, hogy egy feka srác összeveszett a barátnőjével, a lakásban a levegőbe lőtt, majd amikor egy darab rendőr megjelent utánajárni a dolgoknak, a srác pisztolyt dugott a rendőr szájába, mire az persze elmenekült. A srác végül szintén menekülőre fogta és az anyjához, majd a húgához költözött be, és miközben a rendőrség az anyjánál kereste (mikorra ő már nem volt ott), kisebb balhé tört ki, és a rendőrség meglőtte a srác anyját. A brixtoni lázongás ezután tört ki, ez 1985 szeptember végén volt.
Október elején aztán BwFE környékén a rendőrök (mind fehérek) megállítottak egy feka srácot, aki a gyanú szerint hamis “tax disc”-et használt. Ezt a TD dolgot (mosthoz képest) 2-3 éve szüntették meg, és egy papír volt amit a szélvédőn kellett tartani, ami igazolta, hogy valami autós adót minden évben rendesen fizettél. A srácot végül lecsukták, de később elengedték, viszont az elfogást követő házkutatás során a srác anyja (hivatalosan) szívrohamot kapott és meghalt. A gyanú szerint lehet, hogy a kiérkező rendőrök fellökték a nőt (itt az angol nem túl pontosan fogalmaz, azt írja hogy “she may have been pushed”.)
Másnap a helyi rendőrség előtt tiltakozások kezdődtek, amik a nap folyamán eszkalálódtak, majd amikor a rohamrendőrség megpróbálta feloszlatni a tömeget, azok molotov koktélokkal válaszoltak. Az esti tv híradások szerint két rendőrt valamint három újságírót lőtt sebekkel kellett ellátni. A zavargások jó része BwF Estate-n történt, ahol több autót és épületet is felgyújtottak. A második napon aztán a központi balhétól picit távolabb eső helyen, ahol kevesebb, és kevéssé felszerelt, tömegoszlatásban nem annyira tapasztalt rendőr és volt csak, tüzet jelentettek az egyik épületből, majd a kivonuló tűzoltókat, és a segítségükre érkező rendőröket a tömeg megtámadta. Az ilyen jellegű eseményekre fel nem készített hatósági csoportok menekülőre fogták, azonban az egyik rendőr elesett, és a machetékkel felfegyverkezett tömeg szabályosan kivégezte (majdnem lefejezték, egy 15 centis tövig nyomott késsel a nyakában találtak rá.) A zavargások végül az időjárás rosszabbra fordultával, és a rendőrök nagyobb jelenléte miatt alábbhagytak.
A gyilkosság után 400 embert tartóztattak le, majd erősen megkérdőjelezhető bizonyítékok alapján 6 embert gyanúsítottak meg. (a “gond” az volt, emberek nagyját ügyvédek nélkül hallgatták ki, nem egyszer pucéran (!), és a kihallgatásokról elmentett hanganyag nem készült.) – végül három embert tartóztattak le a gyilkosságért, de előbb-utóbb mindhárom esetben utólag felmentették őket. Azóta sem került senki börtönbe az ügy okán.
BwFE utóélete
A balhék után végül az önkormányzat is rászánta magát, hogy valamit kezdjen a területtel, és mondván, hogy a napalm már akkor sem volt túl legális, elbontották a magasjárdákat, és megoldották, hogy az utcaszinten több közösségi tér és szolgáltatóegység legyen. A két (fekete/fehér) gondnoki tanácsot összevonták, és valahogy megoldották, hogy tudjanak is együtt dolgozni az emberek benne.
Mostanra ott tartanak, hogy várni kell, hogy lakáshoz juthasson az ember arrafelé, ami azt jelenti, hogy bármennyire is szar a környék, ma kevéssé rossz mint negyven éve volt. 2005 első negyedében 0 azaz nulla darab rablás valamint szintén nulla darab személyi sértéses bűncselekmény volt a lakótelepen, és csak 1 betörés, ott is megtalálták az embert is és az elvitt cuccokat is. A zavargásokat megelőző közvetlen negyedévben ehhez képest 875 betörés, valamint 50-50 rablás és testi sértés volt jelentve. 2005 után a rendőrség felszámolta a helyi irodájukat, mondván nem volt már rá szükség.
A zavargásokat követően sokan elköltöztek, helyüket újabb bevándorlók vették át. A 2005-ös adatok szerint a lakosság 70%-a volt kisebbségi, 2011-ben ez az érték 80% körül volt.
Nemrégiben írtam a Grenfell torony tavalyi leégéséről, ahol felmerült, hogy Grenfell talán azért nem omlott össze, mert a hatvanas években volt egy kisebb toronyház-omlás amiből azért sikerült pár hasznos következtetést levonni építészetileg. Most írok egy picit arról, hogy mi is volt a Ronan Point. Az RP egy azóta elbontott toronyház volt. Az angoloknál mindig is volt elnevezni minden egyes épületet, ahol tömegek laktak. Pl ugye Grenfell is egy panelház volt, Ronan Point is egy sima panelház volt (másik típusú de az a névadás szempontjából mindegy.) – Ehhez képest azért Magyarországon is sok 10-15 emeletes épület épült, néhány nagyobb is, de nem nagyon volt nevük soha.
RP tehát egy Magyarországon elterjedt jellegű panelház volt, hasonló építési megoldásokkal, csak picit magasabb, 22 emeletes. 1968. május 16.-n hajnalban a 18. emeleti sarki lakásban a lakó teát akart főzni, de a gázrezsó hibás kötése miatt gázrobbanást idézett elő. Ennek eredményeképpen összeomlott a 18. emeleti tartó fal, majd annak hiányában a felette levő pár emelet is leomlott. Ezt az összesített leomló súlyt viszont már az alsó 17 emelet se tudta tartani, ezért az egész épület oldala ahogy volt leomlott. Mivel az épület csak 3 hónappal korábban készült el, a lakások egy része még üres volt, valamint mivel a konyhai rész hajnalban pont üres volt jórészt, mindössze 4 ember halt meg, 17 pedig megsérült, pedig 260-n voltak az épületben. Talán szórakoztató módon de a balesetet előidéző lakó, valamint a konkrét gázrezsó is túlélte a balesetet, és a rezsót a lakó évekkel később tovább is vitte a következő lakhelyére.
A probléma egyébként abból eredt, hogy a külső falakra terhelték a súly megtartását, viszont azokat egyáltalán nem készítették fel arra, hogy erőhatásoknak legyenek kitéve, vagy annak, hogy általában elmozduljanak, táguljanak, ilyesmik. A BBC-n illusztrálták a problémát nemrégiben, mégpedig a bal oldalon látható képpel. A gond ugye az volt, hogy a falak vékonyak voltak, és a függőleges falakat nem tartotta igazán semmi. Amikor a gázrobbanás miatt megtört az egyik fal, a súlyt nem tudta megtartani, de elvezetni, elosztani sem, a rendszer összeomlott. Ezt a problémát már az építés időszakában is felismerték, mert egy korabeli, 68-as dokumentumban már le volt fektetve, hogy mennyire fontos a kapcsolódási pontok helyes építése. Ehhez képest sűrűn fordult elő, hogy az illesztéseknél hiányoztak a csavarok, valamint olyan lyukak, melyeket betonnal kellett volna megtölteni, papírral, vagy inkább semmivel nem voltak kitömve. Ennek oka egyszerű volt: idénymunkásokkal dolgoztattak, akiket a mennyiség után fizettek, magyarul és nőiesen szartak ők arra, hogy mi lesz a megépült blokkok sorsa.
A másik nagy veszélyforrás a tűz volt. Persze az ritkán jó, ha ég a toronyház, de most nem a Grenfell jellegű tűzre kell gondolni, hanem picit egyszerűbbekre, és azon belül is, a hőtágulásra. A Ronan Point-ot végül a helyi önkormányzat rendbe szedette, de kb 15 évvel később mégis lebontásra került, ennek oka pedig megint csak a rossz szerkezetben volt keresendő – a falak repedezni kezdtek. Azonban az akkorra már kiürített épülettel a hivatal kísérletezni kezdett, ugyanis felgyújtották, hivatalból, pár percre. Aztán inkább eloltották, mert attól féltek, hogy idejének előtt az egész mifene összeomlik. A hőtágulás pedig nagy rohadék ezeknek az épületeknek: ha a lakásban bárhol tűz keletkezik, a felemelkedő hő tágítja a betont, ami értelemszerűen a szélek felé tágul, elmozdul, ezáltal lehetőséget adva a súlymegtartó falak elmozdulására (lásd jóval feljebb) – ennek eredménye pedig az összeomlás lehet.
Jelenleg, 2018-ban, az országban legalább 1600 olyan toronyház áll amit ezzel a technológiával építettek, ebből több mint 200 legalább 20 emelet magas. Érdekes módon a gázt majdnem minden egyes épületben lecserélték villanyra, bevinni sem szabad semmilyen éghető forrást.
Ami kellemetlen apropót ad ennek a témának, az egy ma megjelent cikk a BBC-n, pedig már a Grenfell-es írásom óta tervezgettem összeírni ezt a post-ot. A Broadwater Farm Estate (arról is írok majd talán egyszer, megér egy misét ami ott történt 1985-ben) területén meglevő 14 toronyházból kettőt bontani, 9-et megerősíteni kell a közeljövőben: a két magas épületet egy egyszerű jármű (autó) célzott becsapódásával össze lehetne dönteni. De mondjuk egy sima gázrobbanás is hasonlóan hatékony lenne. Egy esetleges ilyen “baleset” kb 200 családot fenyegetne. Az előbb feljebb írtam, hogy majdnem minden toronyházban lecserélték a gázt – na ezekben pont nem. De az ígéret, hogy októberig elzárják. Hogy fűteni mivel fognak télen, az más kérdés. Meg az is, hogy hova tesz az egyik legcsóróbb önkormányzat 200 családot.
Nagyjából egy éve történt London egyik (vagy talán “a”) legkomolyabb modern kori tűzesete – 2017. június 14-n, éjfél után nem sokkal tüzet fogott egy 23 emeletes ház negyedik emeletén a hűtő – legalábbis pillanatnyilag ez a feltételezés. A tűzoltók 4-5 perc alatt kiértek, és a lakásban levő tüzet ezután kb tíz perccel el is oltották. Kifelé menetben azonban azt látták, hogy az ablak előtt égő parázs és nagyobb darabok hullanak lefelé. Nem sokkal később 72 ember halott volt – a tűz még 3 napon át égett. Saját képeim másfél nappal későbbről itt találhatók – akkor még sok volt a “missing” (eltűnt) felirat az utcákon – viszont aki nem került elő tizennegyedikén hajnalra, az nem került elő egyben soha. Youtubeon elég sok kamu videó terjeng, de itt egy valódi és érdekes amit a kiérkező tűzoltók videóztak, persze angolul de attól még érdemes nézni. Kb minden harmadik szó úgyis a fuck benne.
Grenfell egy 23 emeletes toronyház volt, eredetileg a 4. emelettől felfelé volt lakóház, de az idők során a lentebbi emeleteket is átalakították. A hetvenes évek elején épült, az akkori biztonsági előírásoknak megfelelően, amiket pont egy, a hatvanas években bekövetkezett gázrobbanás miatt erősítettek meg. Utólagos beszámolók szerint valószínűleg az akkori szigorításoknak köszönhető, hogy az épület nem omlott össze tavaly, illetve azóta. A különféle rajzokon látható, hogy az egyes emeletek mindegyike azonos volt, és mindegyik emeleten 6-6 lakás található, melyek egy, illetve kétszobás lakások voltak, és az egész épületnek összesen egyetlen lépcsőháza volt.
Ez utóbbi szerintem elég általános dolog volt akkoriban, hiszen egy ilyen toronyház esetében nem volt nagyon hely még egy lépcsőház berakására, plusz régebben sok biztonsági dologról máshogyan vélekedtek, mint ma. Ez persze nem meglepő, igaz a wikipedia szerint más országokkal összevetve az itteni jogi rendszer (vagyis, hogy nem kell második lépcsőház) elég megengedő.
Maga a tűz az épület északkeleti oldalán kezdődött, de mint a mellékelt ábra mutatja, nagyjából háromnegyed óra alatt körbeért az egész toronyházon a déli irányba és előbb-utóbb szépen megkerülte az épületet. Eddigre azonban már sok emelet magasan égett a toronyház, a feljebb beszúrt videón ez teljesen jól látszik, sőt, a BBC-n található időrendi kép azt is szépen bemutatja, hogy negyed-fél óra alatt gyakorlatilag leégett az épület egyik oldala, majd röviddel később a többi is. Emlékeztetőül a tűz hajnali 1 előtt pár perccel keletkezett, a negyedik emeleten:
A felújítás (2016)
Grenfell a lenti képen levő toronyházak egyike volt, és eredetileg úgy nézett ki mint a többi megmaradt épület – vagyis nem teljesen, mert a többi épülettel ellentétben ezt pár éve felújították, ez lett a veszte.
Kép a BBC weboldalán. Kb hajnal 4 körül készülhetett, három órával a tűz keletkezése után. Eddigre aki nem jutott ki az épületből már halott volt.
Ma már tudjuk, hogy a tűz azért terjedt annyira gyorsan, mert a felújítás során olyan védőburkolattal vonták be az épületet, ami nem hogy megakadályozta volna egy esetleges tűz terjedését, hanem határozottan elősegítette azt. Utólag kiderült, hogy a helyi önkormányzat (RBKC) a felújítás idején meglehetősen jó pénzügyi helyzetben volt, ennek ellenére a legolcsóbb ajánlatot fogadta el mind a kivitelezést, mind az alapanyagokat tekintve, annak ellenére, hogy az egyébként nem sokkal drágább (viszont az eredeti költségvetési tervet meghaladó) másik pályázó épületbevonata határozottan jobban megfelelt a tűzvédelmi előírásoknak. Az mondjuk igaz, hogy csak az utólagos vizsgálat során derült ki, hogy a jogi szabályzás hiányosságai miatt a végül felhasznált alapanyagok is megfeleltek az előírásoknak, de leginkább csak azért, mert az előírások annyira hézagosak voltak: ez a valóságban annyit tett, hogy az alapanyagokat egyszerűen nem kellett tesztelni adott szituációkban, ezért a “semminek” tökéletesen megfeleltek. A BBC-n van egy rövidke videó arról, hogy mi is történik, amikor a Grenfell toronynál használt szigetelőanyag lángra kap, majd megolvadva meggyújtja a védőburkolatot. Nem sok jó – nem volt elég rossz önmagában, hogy a védőburkolat olyan gyúlékony műanyagból épült, ami megolvadt és elfolyósodott, erre még rájött az is, hogy a felszerelés és összeillesztés során a különféle rétegek közt gyakorlatilag egy légpárna keletkezett, ami tökéletesen elvezette felfelé a forró levegőt, meggyújtva mindent pillanatok alatt.
Sok vita volt azzal kapcsolatban is, hogy miért nem építettek ki automatikus tűzoltórendszert a felújítás során, aminek költsége lakásonként kb ezer font lett volna – gyakorlatilag egyébként azért nem tették meg, mert így is elég strapa volt a lakóknak négy évig elviselni a felújítás folyamatát, nem kellett tovább erőltetni a kérdést akkortájt. Voltak ezen kívül problémák a lépcsőházban szabadon hagyott gázcsövekkel is, melyekre már a tűz előtt is felhívták többen a figyelmet.
A hiányosságok
Az egyik legnagyobb probléma az eset során az volt, hogy a tűzoltóság sokáig azt mondta a lakóknak, hogy ne hagyják el a lakásukat. Ezt személy szerintem nem értem miért tették de biztos megvan az oka – elvileg ez egy olyan megoldás, ami jól működik akkor, amikor csak egy lakás ég, gondolom a francnak kell, hogy az egyetlen darab lépcsőházban tébláboljanak a fölöslegesen távozó lakók meg a dolgozni próbáló tűzoltók/mentők/stb. A gond csak az volt, hogy annyira gyorsan történtek az események, hogy aki volt olyan bolond (szerencsétlen leginkább), hogy hallgatott a szakértőkre, az nem jött ki élve az épületből. Egyrészt a mellékelt ábra mutatja, hogy sokan felfelé indultak el, hiszen mire rájöttek, hogy a lakásukban maradni őrültség volt, vagy pedig a tűzoltók is eljutottak arra a pontra, hogy hivatalosan is azt mondták, “hajót elhagyni”, addigra az alsó szinteken annyira nagy volt a füst és a sötét, hogy majdnem mindenki jobbnak látta ha felfelé próbálkoznak. A fekete pöttyök azt mutatják, hogy hányadik emeleten éltek az áldozatok, a kékek pedig, hogy hol haltak meg. Hajnal 1.18-ig összesen 34 ember hagyta el az épületet. A fenti fotókon látszott, hogy addigra már elérte a tetőt a tűz. A következő 20 percben további 110 ember távozott – aki 1.40 körülig nem jutott ki az épületből, saját maga erejéből már biztosan nem tudott kimenni. Egy ideig a rendőrök ajtótörő kosokkal mentek végig a lakásokon, valamint rohamrendőrök tartottak pajzsokat a tűzoltók feje fölé, hogy segítsenek nekik az oltásban és menekítésben, azonban röviddel 2 óra előttre már annyira sűrű volt a füst, hogy azok közül, akik 2-kor még bent voltak, valamivel rosszabb mint fele-fele arányban sikerült már csak kimentek embereket élve. A tűzoltók például nem jutottak a 20. emeletnél feljebb, a felső két emeletről összesen ketten kerültek ki egyben. Voltak, akik kiugrottak és ezért haltak meg, de olyan is volt, aki lepedőkön próbált leereszkedni.
A fenti képen látható, hogy 2.47-ig volt érvényben a “mindenki maradjon a lakásban” stratégia. Nem részletezem harmadszor is, hogy ez utólag mennyire rossz ötlet volt. A későbbi vizsgálatokból kiderült. hogy egyebek mellett olyan problémák is voltak az oltás során, mint az elégtelen víznyomás a tűzoltórendszerben (az utcaiban mármint), valamint pl hogy fél óránál is többet kellett várni egy megfelelően magas tűzoltólétra megérkezésére – Igaz, ez a magaslétra sem volt túl magas, ugyanis a 67 méteres toronyhoz Surrey-ből kellett végül kölcsönkérni egy “megfelelően magas” létrát (ami kb 40 méteres volt), az azonban csak délutánra ért oda. Grenfell óta megváltoztatták azt a szabályt, hogy toronytüzekhez az alaphelyzetben kivonuló erők mennyisége 4 kocsi helyett 5 kocsi plusz 1 magaslétra lett. Gond volt a rádiókkal is, mert a vastag vasbeton nem engedte át megfelelően a rádióforgalmat a védelmi egységek közt – már, ha egyáltalán oda tudtak férkőzni, ugyanis 2013-ban az önkormányzat elbontott egy parkolóházat a környéken, aminek az lett a vége, hogy a szűk utcákban mindenhol járművek parkoltak, a nem éppen balerina-méretű és -flexibilitású tűzoltóautóknak nem kevés gondot okozva.
Az áldozatok és túlélők
A BBC oldalán részletesen fent van a téma, de tömören listázva:
Volt:
egy olasz pár akik a szülőkkel tartották telefonon a kapcsolatot amíg tudtak, de végül meghaltak – mire eljutottak odáig, hogy le akartak menni, már égett a lépcsőház.
az egyik lakásban 5-6 ember maradványait találták meg
a 203-as lakásban a család jó része meghalt – az apa dolgozott aznap éjjel
volt egy nehezen mozgó cukorbeteg, aki hajnal 3-kor még élt
valaki kiugrott az ablakon
négyen tipikusan rosszkor rossz helyen voltak – ismerőst látogattak meg az épületben aznap, ráadásul ezek az emberek nem is egy konkrét valakit látogattak meg – itt több társaságról van szó
egy kissrác akinek a szülei nem voltak otthon – nem jutott le, bár elvileg próbált
egy hat fős család akik a lakásban maradtak
egy idősebb pasi aki fél 4kor még élt
egy a kórházban halt meg – itt az egész családból egy gyerek maradt csak élve
egy kissrác aki a 18.-n lakott, végül a 13. emeleten találták meg – a szülők kijutottak
egy gyerek terhes anyától halva született
több egyéb halott különféle indoklás nélkül
A túlélőkről természetesen nincs ennyire összegyűjtött lista, de a BBC-n van egy “long read” amit ha van időtök érdemes elolvasni, persze angol.
Egyik volt barátnőm utazós képein láttam hónapokkal ezelőtt, hogy még tavaly télen Gibraltárra utazott. Mivel szerettem volna kimozdulni picit az országból, megnéztem mennyi egy jegy, és november közepére találtam olyan áron, amit elfogadhatónak ítéltem – £77.
19 fok, napsütés, pálmafák, természet, ingyenes roaming, mi kell még?
Szombat délelőtt aztán a fotós hátizsákkal, egy váltás ruhával, fogkefével (fogkrém nélkül, mert ugye az 100ml feletti, és nem lehet felvenni a gépre nehogy apokalipszist okozzak vele) és a kínai tankönyvemmel (lassan haladok az anyaggal, ezért gondoltam majd a gépen belenézek) irány volt a reptér. Szokásomhoz híven kb azt is alig néztem meg, hogy a szálloda hol lesz, bár azért wikitravelt egyszer átfutottam, de kb csak a sziklás nemzeti park területe tűnt érdekesnek, meg esetleg a botanikus kert, amiről utóbb kiderült, hogy zárva volt, mert a bejáratnál kábelt fektettek.
A repülőút eseménytelenül telt, leszámítva, hogy a mellettem ülő pasi annyira nagy darab volt, hogy én alig fértem el az ülésben miatta. (Sokkoló módon különben tényleg belenéztem a könyvbe. Ötödik fejezet, “hol laksz?” — 你住哪儿？).
Kb délután háromkor szálltunk le, behajítottam a cuccok egy részét a szállodába, majd elindultam felfedezni. A spanyol oldalon volt a szálloda úgyhogy azon szórakoztató élményben volt részem többször is, hogy a reptér kifutópályáján kellett keresztbe sétáljak, mert a két országot összekötő út bizony ott megy át, és ha jön vagy megy egy gép akkor addig lezárják. Ez egyébként naponta 4-6 alkalommal fordul elő. Talán az első tíz percben láttam egy régi “mi autónk” fajta Suzuki Swift-et, persze magyar rendszámú volt.
Gibraltárról érdemes tudni, hogy mivel jól védhető helyen van, ezért nagyon régi katonai tradíciói vannak, ami azt is eredményezi, hogy a terület majdnem egésze a Védelmi Minisztériumhoz (MOD) tartozik, és ezért erősen az az érzése támad a turistának, hogy a majmok mellett a civil kétlábúak is inkább csak megtűrt lények itt. A város jelentős része el van zárva a köz elől, mert katonai kikötő, bázis, mifene, és természetesen a “Kő” teteje is katonai terület (nem is lehet felmenni), az oda vezető út pedig sok helyen ágyúkkal, és letarolt hegyoldallal van szegélyezve, ahol valaha magasfeszültségű kábelek futottak.
Az első délután felfedeztem a park kb felét, megnéztem a majmokat (sok van belőlük), csináltam pár jó képet, és bejártam a belváros egy részét is. Mivel novemberben már eléggé holt szezon van, a legtöbb hely zárva volt, elég steril érzést kölcsönözve a városnak. Egyébként is nehezen bejárható minden ami nem a belváros, mert egyszerűen nincsenek járdák, úgyhogy sötétben (de nappal is) szuicid minden olyan embernek az útra lépni aki 40 centinél szélesebb, vagy 40 kilónál nehezebb, vagy 40-es IQ alatt van, esetleg 40 alatt dobott a százoldalú kockával a Szerencse dobáson. Emiatt aztán második nap délután ki is maradt a világító torony környéke, mert egyszerűen nem tudtam volna anélkül odajutni, hogy egy jármű ki ne lapítson. Persze lehetett volna busszal is menni de ahhoz kellett volna pénzt váltsak, két fontot meg persze sehol nem váltanának.
Segond, láttam már elég hasonlót máshol. Tornyot mármint. Hasonló okból kihagytam a mindenféle templomokat, barlangokat, és kb mindent ami nem túra jellegű volt, plusz mert a turistákkal tömött barlang nem jó fotó téma.
Mivel elég sietős tempóban akartam felfedezni, ezért az egész napom a szutyok kaja varázsában telt, reggel Costa, ebéd Meki, délután Costa, este Burger King, meg a boltból sör. Valahol 3500 kalória körül mehetett be. A két nap alatt azért a 35km séta könnyen megvolt, ami kb elviszi ezt a mennyiséget. Az esti BK mellé persze sört is dukált, mert 5 font alatt nem lehet sehol kártyával fizetni, a dupla Burger, amit direkt nem menüben kértem (egészséges életmód) meg nem volt annyi, ezért ki kellett egészíteni. (Itt a BK piát is árul). Második nap hasonló okból nem tudtam egy kávét meginni valahol anélkül hogy tripla csokis tortaszeletet meg jégkrémet ne kellett volna venni mellé. Lehet egy újabb sörrel jobban jártam volna. A gyorskajás logikához hozzá tartozik, hogy sajnos helyi ínyencség címszó alatt sehol nem szolgálnak fel majmokat, a fish and chips pedig nem sokkal eredetibb mint a Bigmekk.
Első nap este még körbejártam a spanyol oldal egy részét is, ahol megint csináltam pár képet. A hátizsákot nem vittem ezúttal csak a gépet meg a kisebbik obit, valamint a telefon és a többi dolgom is a szobában maradt, wikin írták, hogy a spanyol oldalon néha kipécézik maguknak a turistákat kisebb csoportok – lehet van benne valami. Kicsit az volt az érzésem hogy hárman követték egy ideig, mert mindegy melyik utcába fordultam, mögöttem voltak de leszakadtak rólam, mondjuk elég nagy tömeg is volt.
A város egyébként az alkoholisták paradicsoma, ugyanis nagyon alacsony az adó a boltban vásárolt pián. Ennek fényében vettem is gyorsan 2 darab egyliteres sört összesen két fontért, majd a nap végén jutott eszembe, hogy fogkrémet persze nem vettem. Mostmár tudom, hogy folyékony szappannal is lehet fogat mosni, de nem meglepő módon szörnyű íze van. Deadpool-t idézve, amikor egy szivargyújtót nyomott ellenlábasa szájába egy autós verekedés során: “ritkán szoktam ilyet mondani, de ne nyeld le.”
Vasárnap reggel kilőttem a sipákoló ébresztőt, és másfél órával később újra keltem, aztán bementem megint a városba, felmentem a hegyre, és bejártam azt a részt ami szombaton kimaradt. Ezzel el is ment a nap nagy része, mert a szálloda és a hegy közt volt egy bő óra gyaloglás, a visszafelé induló gép pedig 5 után ment. Nem mintha két órával előre ki kellett volna érni a reptérre, itt semmi élet nincs.
Visszafelé a repülő 20 perccel korábban indult mert minden utas korán érkezett. Adott hogy a reptér nem éppen forgalmas, senkit nem zavartunk a korai indulással. A mellettem ülő pasival beszélgettem az úton, egy indiai csóka aki konténer hajókat kapitánykodik. A korai indulás miatt kb 25 perccel korábban is érkeztünk, és csodával határos módon sikerült megállás nélkül átjutni az útlevél ellenőrzésen (mármint általában 40 perces sor szokott várni).
Mondjuk nem mondom, hogy a gibraltári 19 fok után nem nőttek jégcsapok a tökömön Londonban, de Japánnal ellentétben legalább még nem havazott.
你好! Vagyis nĭ hăo, vagyis “te jó (?)”, azaz “hogy vagy (?)”. Igaz kínaiul ez nem kérdés, hanem kijelentés, tehát “szia”, hiszen a kérdés a 你好吗?
Pár hete elkezdtem hivatalosan is kínaiul, mandarinul tanulni. Van az a régi vicc, hogy kérdezik a professzort, hogy hány év alatt lehet megtanulni kínaiul, mire mondja hogy 20 év, majd kiderül a vicc végén, hogy holnap vizsga van. Az a helyzet, hogy a mandarin egy baromira kreatív nyelv, amit két-három barátnő és két-három hét tanulás után is egyszerű átlátni. Mármint, hogy kreatív, mert egyébként ember legyen a talpán aki a harmincas évei közepén megtanulja.
Pl. a “mi a neved?” （你叫什么名字？）egyik karaktere abból ered, hogy ha a sötétben kiáltasz valaki után, és a hold fent van és a sötétben nem látnak, csak hallanak téged, és a szádat úgy formálod ahogy, akkor az a végén az lesz, hogy ming （名）. Ennél persze vannak sokkal másabb karakterek is, de maga a kreativitás elvitathatatlan. A “holnap” pl kb. “világos nap”. （明天）, a “vacsora” pedig az “esti rizs” （晚餐）.
Az ilyen véletlenszerű tanulási folyamatot akár csak 10 éve kb lehetetlen lett volna megcsinálni. A fent említettek közül csak a “mi a neved” szerepel a tankönyv első 1-2 fejezetében, ahol most tartunk. Ha fejből kellene lerajzoljam a releváns karaktereket, sünt szarnék. Amellett senkit nem is érdekelne, hiszen akárcsak az európai nyelvekben, ma már nem írunk kézzel semmit felnőttként. Gépelni tudni kell, olvasni is, írni már nem. Amíg képes vagyok felismerni a karaktereket, és eldönteni, hogy a jiu3 sok változata közül azt akarom mondani, hogy kilenc (九), vagy alkohol (酒), addig igazából mindegy.
Régen ez úgy ment, hogy az ember vett egy szótárat, beseggelte, hogy melyik karakterhez milyen elöljáró tartozott, azt megkereste a szótárban, aztán megkereste a másik felét is karakternek, aztán remélte, hogy megjegyzi. Ehhez képest, ma van Google Translate, ahova elég megjegyezni a pinyin-t (pl “ni hao”, ékezetek és mi-egyéb nélkül), és a többit kidobja a szoftver a telefonon. A Windows 10 is nagyon jól működik a pinyin bevitellel, a fentieket a sima Windowsos kínai kiosztással írtam, csalás nélkül. Vannak ingyenes appok tonnaszámra, amik napi jelleggel tolják a fejedbe az alapoktól a középfokig kb mindent, elvárják, hogy beszélgess velük minden nap, és leorrolnak, ha nem sikerül elkapni a kiejtést. Ha ez még mindig nem elég, vannak a korábban említett nyelvgyakorlós meetupok, valamint a távolkeleti haverok, akiket néha lehet abuzálni a napi baromságokkal. 我有九. Van kilencesem. Ja nem, 我有酒. Van alkoholom. (mindkettő wo3 you3 jiu3 — Wǒ yǒu jiǔ. Ezt is Google T-n néztem meg, mert nem emlékeztem, hogy a you melyik hanggal van. Pillanatok kérdése.)
A négy ékezetfajta.
Londonban sokfelé lehet mandarin tanfolyamra járni, a híresebbek a CityLit, illetve a SOAS, én az utóbbin vagyok hétfő esténként, az első 10 hét £300, és az első év 3×10 hét, amit külön-külön kell feljelentkezni és fizetni. Igazából nem drága, és rosszat nem tesz. 再见 (viszlát — persze az ékezeteket megint meg kellene nézzem, de a pinyin tudja helyettem is, én meg idővel remélem megtanulom. Megnéztem. 4-4. zai4 jian4).
Nem szoktam a blogon túl sokat írni az ismerőseimről, vagy csajozási szokásaimról (nem utolsó sorban mert kockafejként azért a sztereotípiák élnek), de néha belefutok arcokba akikről érdemes mesélni.
A közelmúltban volt egy nem-randim (tinderen barátkoztunk össze a nyáron, de a csaj egész ősszel túrázott, még végül összejött valakivel, de azért arra jutottunk, hogy kíváncsiak vagyunk egymásra még így is). Az illető kb velem egy korú (ő 36), és kihagyásokkal 20 éve él Londonban, eredetileg indiai-kenyai kombináció (5. generációs indiai kenyai család, nairobiban született, brit állampolgár), saját divatmárkája van, egy ideig a Bond Street-en volt boltja, mostanság picit visszavonultabban Chelsea-ban él és dolgozik, továbbra is a saját dolgait dizájnolja és adja el.
Az illető sztorija elég hihetetlenül alakult, de vannak közös ismerőseink, és amennyire lecsekkoltam igaznak tűnik. Filmbe illő történet:
Valahol ott kezdődött a beszélgetés, hogy vacsizni mentünk, és a lánynak földimogyoró allergiája van. Ez volt mindig is, viszont gyerek korában volt egy műtétje, ami a gyomrát érintette, részletekbe nem ment bele, nem is volt jelentősége. Korábban tudott enni ilyeneket is, aztán volt egy balesete ami után a vállát kellett vizsgálni, azóta nem eheti. Az összefüggés? A válla annyira szétment, hogy az orvosok úgy határoztak, hogy valamilyen baromi erős sugárterápiával vizsgálják meg mert nem láttak át a sérült szöveteken rendesen. Fel is írták egy lapra, hogy milyen testrészeket kell sugarazni, és milyeneket kell elkerülni.
Egyébként arról volt szó, hogy, most figyeljen mindenki, a csajt egyszer egy zebrán elütötte egy autó, akkor szétment a válla. Afrikában aztán pár évre rá lezuhant egy kisebb repülővel, ekkor persze megint szétment a válla is, és a bokája is. Ha ez nem lett volna elég, még egy vonatbalesete is volt, ekkor memóriavesztése is lett a csajnak, plusz kirepült a peronra a vonatból, ezért végül az orvosok úgy döntöttek, hogy rendesen felmérik mi maradt a csajból. Fel is lett írva, hogy a végtagjait vizsgálni kell, a gyomrát kerülni. A két papírt persze összekeverték, ezért szétbarmolták rendesen szegényt.
Azóta elég kevés dolgot ehet. Mikor az itteni kórház rájött, hogy elég nagy hiba történt, elkezdték gyógyszerrel kezelni, ahol elrontották az adagolást, így kb még rosszabbul járt. Végül kísérleti gyógyszert kapott, ami megintcsak nem jött be nála, mondani se kell nem sok maradt belőle a végére, járni nem tudott, tanulmányait abbahagyta (mondván mozogni nem tudott, két évet volt kórházban, és a memóriavesztése miatt nem nagyon tudott volna az eredeti területével [matematikus] foglalkozni).
Jobb felső…
Idővel megunta, és hazament nairobiba, ahol pihenéssel jórészt meggyógyult. Ekkor kezdett a divattal foglalkozni, tervezni, majd visszajött Londonba és megcsinálta a szerencséjét. A csaj többször volt különféle újságokban néha róla, néha a termékeiről volt szó, egyszer valaki könyvet is írt róla, pontosabban a mindenféle baleseteiről, igaz nem itt, hanem otthon.
Ezzel egyébként nem ért véget a sztorija – nagyjábóli felépülése után, tavaly előtt Ugandában volt egy túrán, ahol a kijelölt túraösvényen földcsuszamlás volt, a csaj több métert csúszva egy félig égő faszénhalom közepén akadt meg. Mire kiszedték, a lábszárán és bokáján harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. Ha ez nem lett volna elég, lefelé menetben felzavart egy méh rajt, ami persze rajta élte ki nemtetszését, úgyhogy a csípésektől anafilaxiás sokkot kapott, majdnem megfulladt, miközben még mentették őt a túra társai. Végül kórházba került, de pár hónap után kiengedték, a bokája meg most is be van kötve ha túrázik, de alapvetően jól van, állítása szerint mostanra már az afrikai magánorvosok ingyen foglalkoznak vele, mert a szervezte annyira gyorsan felépült magától, hogy az orvosi irodalom része a csaj. Mindezt bőrátűltetés nélkül. (Innen is az orvosi érdeklődés).
Még az ugandai esetből felépülőben, beköltözve, otthon nairobiban történt vele, hogy egy rendőrségi ellenőrző pontnál az egyik fegyveres megpróbálta kitépni őt az autóból (nem ő vezetett), amit majdnem sikerült is, mert az ajtót sikerült kívülről kinyitni (lehúzott ablaknál). Miközben az autóvezető haverja a gázra lépett, a csak félig kilógva a kocsiból majdnem a kerék alá került. Mehetett vissza a kórházba.
Most Londonban él újra, a régi boltját eladta, Chelsea-ban él és dolgozik, a jobb karját nehezen mozgatja, viszont kirándul sokat, fotózik, kék haja van, élvezi az életet.
[backtotheuk] 
