Viktor angolt “tanulít” – Trinity CertTESOL 3/2. hónap

5. hét: Valahol ott hagytam abba, hogy kedden volt/lesz a hallás utáni szövegértés óránk. Megmondom őszintén, a megfigyelő tanár kommentjeivel sikerült kellően felb…ni az agyamat. Alapvetően nem engedik, hogy kimondottan az angolt tanulóknak szánt anyagot használjunk az óráink során, amit egyrészt tudtam eddig is, másrészt szerintem baromság, de legyen. Nulla tanári tapasztalattal megfelelő szintű szövegeket/anyagokat találni nagyon nehéz, és még minket szólnak le ha nem tetszik nekik amiket találunk. A probléma abból ered, hogy a “hallás utáni szövegértés” és társai óra kb arról szól, hogy találjunk “valamilyen” szöveget, amit a tanulók meghallgatnak, aztán debil igaz/hamis kérdésekre válaszolhatnak (amiket mi állítunk össze), miközben leoktatunk nekik pár szót. De az, hogy a szöveg mi, az tényleg “valamilyen”. Az, hogy a nyelvtan mi, az is bármi lehet. A visszajelzés egyébként az volt, hogy nehéz volt a szöveg, és nem volt sok értelme (ezt úgy, hogy az előttem lévő csaj egy olyan audiót tolt be amit a tanárjelöltek fele nem értett, de az nem volt gond. – mindezt azon a szinten, ahol korábban írtam, hogy számolni se tudnak rendesen), a nyelvtan/szótan pedig bonyolult volt (most le nem fordítom magyarra de az “i might be/will be/shall be late” téma volt, mert a szövegben konkrétan előkerült az “i shall be late” konstrukció. Ez így nettó baromság. Ha nekik mindegy hogy milyen “valamit” oktatunk, akkor ne legyenek meglepve ha amit találunk igen távol fog állni a tökéletestől.

Ez az egyik. A másik amit megint a fejemhez vágtak, hogy túl bonyolult szavakat használok – megmondom őszintén örülök neki, hogy most már majd a picit erősebb csoporttal fogunk dolgozni (már, ha megjelenik egyetlen tanuló is, mert a keddire pl nulla darab B1-es ment el), mert tele a hócipőm azzal, hogy állandóan olyan módon kell végigpofázzam a negyven percet, mintha képzeletbeli üvegszilánkok között mászkálnék lábujjhegyen, hogy nehogy abban valami is meghaladja egy hibbant egysejtű lény mentális képességeit. Alapfokon anyanyelven oktatni baromság, mert több energia megy el arra, hogy felfogják a feladatot, mint, hogy felfogják az anyagot, hát még, ha az anyag tömör lényege, hogy “valami”. Nem tudok mit kezdeni azzal, hogy egy négy éves gyerek/kutya szintjén kell emberekkel kommunikáljak, mert se gyerekem, se kutyám (“ha Alíz a húgával ül a parton akkor a bátyjával ül a parton [igaz/hamis]?” “igaz” [ez így konkrétan megvolt ma]. “nem b+!” [ezt szerencsére nem mondtam].)

Azt hiszem, ha addig nem vágnak ki, megcsinálom a tanfolyam végéig, de teljesen evidens, hogy az emberekkel kommunikációt nem nekem találták ki, és jobb ha a számítógépeknél maradok.

Csütörtökön elkezdtünk 10 kicsi indiánt játszani. (mondjuk a német verzió a 10 unott szarvasvadásszal határozottan nagyobb kedvencem, mikor is, amikor már csak hárman vannak az egyik kergemarhakóros steak-et eszik és attól hal meg: Drei kleine Jägermeister gingen ins Lokal // Dort gabs zwei Steaks mit Bohnen und eins mit Rinderwahn). Mostmár mi is csak tízen vagyunk, mert az egyik csaj kiszállt a buliból – ennek oka nem derült ki. Azonban az kiderült, hogy most már többedik alkalommal nem sikerült az iskolának kellő mennyiségű B2-C1 szintű ingyen diákot felhajtania, úgyhogy az eredeti tervek módosulnak a tanfolyam hátralevő részét tekintve. Eddig az lett volna, hogy azok akik eddig A2 szinten voltak mennek B1-re (ezek vagyunk mi), az eddigi B1 megy B2-C1-re, az eddigi B2-C1 meg megy A2-re. Ehhez képest az lesz, hogy a mi csoportunk kap egy összevont B1-B2-C1 csoportot, a többiek meg mennek (hatan) A2-re, mert ott mindig tömeg van. Érdekes lesz.

Mivel nem jött el kellő mennyiségű tanuló, ezért a suli nem tudott nekünk embert találni a projektünkhöz (erről az első írásban írtam, most nem futok neki megint). Végül sikerült az egyik ismerősömet felhajtani a témára, ha valaki kérdezi, román személyije van (magyar ugye nem lehet, de most kivételesen örülünk, hogy a székelyek területileg Romániában laknak nagyrészt). Amellett senki nem fogja megkérdezni, de ez így határozottan egyszerűbb mint egy teljes ismeretlennel tökölni azon, hogy vajon képes-e egy percig monológban beszélni, vagy tud-e valamennyire angolul. Pár sorral feljebb kifejtettem azon véleményemet, hogy B2 szint alatt szerintem rossz ötlet az egynyelvű nyelvoktatás, legalább egyelőre nem kell ezzel b…akodjak.

A szombati óra a szokásoknak megfelelően elméleti oktatással telt, megint fonetikát vettünk át, csütörtökön valami teszt lesz majd belőle, és adott, hogy milyen süket vagyok a témához, ha nem lenne (a Trinity által támasztott) elvárás, hogy minden egyes kis biszbaszon át kell menni a tanfolyamon (nem elég megfelelően magas átlagolt pontot kapni), valószínűleg be se mennék a tesztre, mondván minek raboljam legalább két ember idejét. Legalább szerencsére a hatodik héten nem lesznek tanítási órák, viszont szerdán ugye majd találkozom a 1-az-1hez “tanítványommal”, arra picit készülni kell, meg csütörtök teszt, hétfőn céges kocsma ahol kötelező jelenés van, kedd angol, péntek a hétfői kínai pótlása, úgyhogy a hétvége második felére tervezett kirándulást lemondtam.

A vasárnap egyébként a hatodik heti mini vizsgára készüléssel telt, meg kínaiztam, valamint marginális parával ment el a nap, mert kedves görög tanár mondta, hogy a szombati napig (általa) átnyalt 5 leadott papírból kettő nem volt túl jó, így aki a hét végéig (vasárnap este) emailt kap tőle, annak valamit majd át/újra kell írni. Az emailt eddig (vasárnap 23:13 van most) nem kaptam meg, így remélem ezzel nem kerülök a görög nyelv áldozatai közé. Majd azért még megírom mi a helyzet. Addig dobpergés.

6. hét:  mint utóbb kiderült, összesen csak 2 embernek kellett újraírni a beadandó egyes részeit, és bár az hivatalosan nem derült ki, hogy kik is voltak ezek, de szerencsére nem én. (Egyébként az izlandi csaj az egyik, és az egyik brit srác a másik, de végülis mindegy.) Ezen a héten mi nem tanítunk, kedden továbbra is fonetika elmélet volt, csütörtökön pedig volt egy mini vizsga fonetikából, majd ha elvágtak rajta úgyis szólnak…Szerdán viszont találkoztam ismerősömmel, és megtartottam neki az első órát a kettőből, kb “leinterjúztam” a csajt, és a hét többi része azzal telt, hogy ezt az egészet összeírtam — most van vasárnap, de még nem vagyok kész vele. A következő rész, hogy kell tervezni egy órát az ő igényeinek megfelelően, majd azt leadni neki. Arra jutottunk, hogy a befejezett múlt (past perfect) lesz az óra anyaga, de el fog tartani egy ideig amíg megcsinálom, mondjuk júni 13-ra beszéltük meg a talit, úgyhogy mindegy is. Szombaton nem volt óra, mert…magam sem tudom pontosan miért, de feltételezem azért, mert “half term” van azaz kb tanítási szünet. Ezzel a hatodik hét nagyjából el is ment. A hétvége most három napos volt, hétfőn nem volt meló, sőt én inkább 4 naposra csináltam mert nem sokat dolgoztam pénteken sem, ezért a hétvégén volt időm az angolos dolgokat összeírogatni, legalább haladtam vele.

7. hét: kedden találkoztunk az új csoportunkkal – adott, hogy egész nap ömlött az eső, azt hittük, hogy senki nem fog eljönni, de végül 9 ember jött el, ami egész jó arány volt. Most megint csak 20 perces órát kellett tartani, mert csak bemelegítő volt, a társaság jó fej, lehet velük beszélgetni,  egyik másik határozottan sokat tud angolul. Szerencsére mostantól minden héten a második alkalommal tanítok (ami meglepő módon megint kedd lesz, nem csütörtök, de mindegy, fura a logika, mert az első fele a csoportnak csütörtökön kezd, így lesz kedd a második),  ezért lesz lehetőségem picit felkészülni, és a többieket nézni, hogy hogyan csinálják az okítás művészetét mielőtt én kerülök sorra.

Ennek megfelelően a csütörtöki társaság le is vezényelte az első “TBL” jellegű órát. Ez a Task Based Learning-t jelenti és annyit tesz, hogy gyakorlatiasabb megközelítése van egy témának, pl az én órám arról fog szólni, hogy párbeszéd a mobiltelefon-boltban, tehát inkább funkcionálisabb, és/vagy szituáció az óra alapja, kevéssé száraz. Ezzel együtt viszont a tanárnak fel kell készülni több darab opcionálisan leoktatható kifejezésre, amiből csak párat ad le, vagy lehet inkább másokat, magyarul sokkal szabadabban folyik az óra, nehezebb készülni rá. Nem is viszek powerpointot.

Szombaton megint elmélet volt csak, plusz a jövő szombat nyelvtan mini-vizsgára készültünk, rájöttünk, hogy sokaknak elég komoly gondja van az angolbeli nyelvtani időkkel (egyszerű jelen, folyamatos jelen, egyszerű múlt, folyamatos m.) – ami azért érdekes, mert elvileg mindenki kb egy szinten van (C2+) , tehát azért ezeket érteni kellene már. Vasárnap bár nem volt órám de a nap nem kis részét az ágyban töltöttem a laptoppal, és mindenféle angolos dolgokat írogattam össze, leginkább a szombaton kiosztott kb egyórás videóanyagot amit meg kellett nézni otthon, majd mindenféle kérdésekre válaszolni kb 3-4 oldalban. A videók (kettő volt igazából) lényege, hogy bemutat két leadott órát, amik mindketten rosszak valamiért, bár az egyik sokkal kevéssé rossz mint a másik. A feladat persze rájönni, hogy mi a hiba, és megírni, hogy mit lehetett volna másképp.

8. hét: a keddi óra a már fent említett TBL óra volt. Viszonylag jól sikerült, de elég egyértelmű volt, hogy nem tartottam a keretrendszert, mondván “áh úgyis tudják”, meg mert a dinamikus flexibilis rendszertelenségben elfelejtettem. Ez előbbi magyarul annyit tesz, hogy amikor adott szavakat vagy kifejezéseket tanítunk (pl “szerződés”, ha már mobilozásról van szó), akkor verbálisan körbeírjuk-kérdezzük a témát (pl “ha két évig részletfizetsz, és ha mégse akkor levágják a karodat, akkor az micsoda?” — még ha ez nem is egy tökéletes példa de a lényeg átjön), aztán így vagy úgy kiderül, hogy a szó amit keresünk az a szerződés nem pedig, hogy kellemetlen, akkor azt kb beléjük kell sulykolni, mindenki mondja egyszerre (“mi mind egyéniségek vagyunk…én nem!”), aztán csak páran, stb, aztán megint vissza kell kérdezni, hogy “ha anyád kiskutyája kéket szarik akkor az szerződés? nem, az kellemetlen.“, és akkor meglátjuk, hogy értették-e a nebulók a dolgot. Aztán ha teljes a boldottá, akkor fel lehet írni a táblára, meg fonetika, meg mifene. Na ez az amit én most ünnepélyesen kihagytam.

Szerdára megint kaptunk egy megfigyelési feladatot, olyat mint pár hete, magyarul egy tanárt kelletet megfigyelni a távolból (kb mint az állatkertben). Emellett napközben otthonról “dolgoztam”, így egyebek mellett arra is jutott időm, hogy a jövő heti, ismerősnek leadott óra anyagával is foglalkozzak (erről feljebb, a 6. hét környékén írtam). Majd amikor teljesen formalizált lesz a terv akkor megírom, hogy mi volt. A megfigyelés érdekes volt, vagyis pontosabban az óra volt az, a tanár nem sokat csinált, leginkább feladatok alapján dolgoztak, amiket könyvből másolt ki. Így is lehet, bár mivel most egy elég haladó csoportot kellett megfigyelni, itt már van lehetőség arra, hogy nagyobb számú szót tegyen be a tanár egy óra alatt, mondván a jó részét értik, párat meg tanulnak. Végül kb hat oldalt írtam össze, előre megadott kérdésekre válaszolván.

Csütörtökön aztán újra a másik két emberke a csoportban tanított, nem volt semmi érdekfeszítő, szombaton meg nyelvtan mini-vizsgánk volt. Kb mint a korábbival, gondolom ha elvágtak majd szólnak. A nap többi része elmélettel telt.

Reklámok

Grenfell egy év után

A tűzeset

Nagyjából egy éve történt London egyik (vagy talán “a”) legkomolyabb modern kori tűzesete – 2017. június 14-n, éjfél után nem sokkal tüzet fogott egy 23 emeletes ház negyedik emeletén a hűtő – legalábbis pillanatnyilag ez a feltételezés. A tűzoltók 4-5 perc alatt kiértek, és a lakásban levő tüzet ezután kb tíz perccel el is oltották. Kifelé menetben azonban azt látták, hogy az ablak előtt égő parázs és nagyobb darabok hullanak lefelé. Nem sokkal később 72 ember halott volt – a tűz még 3 napon át égett. Saját képeim másfél nappal későbbről itt találhatók – akkor még sok volt a “missing” (eltűnt) felirat az utcákon – viszont aki nem került elő tizennegyedikén hajnalra, az nem került elő egyben soha. Youtubeon elég sok kamu videó terjeng, de itt egy valódi és érdekes amit a kiérkező tűzoltók videóztak, persze angolul de attól még érdemes nézni. Kb minden harmadik szó úgyis a fuck benne.

96516363_greenfell_tower_front_elevation_v7_624

Grenfell egy 23 emeletes toronyház volt, eredetileg a 4. emelettől felfelé volt lakóház, de az idők során a lentebbi emeleteket is átalakították. A hetvenes évek elején épült, az akkori biztonsági előírásoknak megfelelően, amiket pont egy, a hatvanas években bekövetkezett gázrobbanás miatt erősítettek meg. Utólagos beszámolók szerint valószínűleg az akkori szigorításoknak köszönhető, hogy az épület nem omlott össze tavaly, illetve azóta. A különféle rajzokon látható, hogy az egyes emeletek mindegyike azonos volt, és mindegyik emeleten 6-6 lakás található, melyek egy, illetve kétszobás lakások voltak, és az egész épületnek összesen egyetlen lépcsőháza volt.

101886815_624notting-hill-fire-floor-ncEz utóbbi szerintem elég általános dolog volt akkoriban, hiszen egy ilyen toronyház esetében nem volt nagyon hely még egy lépcsőház berakására, plusz régebben sok biztonsági dologról máshogyan vélekedtek, mint ma. Ez persze nem meglepő, igaz a wikipedia szerint más országokkal összevetve az itteni jogi rendszer (vagyis, hogy nem kell második lépcsőház) elég megengedő.

 

101889844_grenfell_fire_spread_640-ncMaga a tűz az épület északkeleti oldalán kezdődött, de mint a mellékelt ábra mutatja, nagyjából háromnegyed óra alatt körbeért az egész toronyházon a déli irányba és előbb-utóbb szépen megkerülte az épületet. Eddigre azonban már sok emelet magasan égett a toronyház, a feljebb beszúrt videón ez teljesen jól látszik, sőt, a BBC-n található időrendi kép azt is szépen bemutatja, hogy negyed-fél óra alatt gyakorlatilag leégett az épület egyik oldala, majd röviddel később a többi is. Emlékeztetőül a tűz hajnali 1 előtt pár perccel keletkezett, a negyedik emeleten:

101874199_firesequence_new_pa

A felújítás (2016)

Grenfell a lenti képen levő toronyházak egyike volt, és eredetileg úgy nézett ki mint a többi megmaradt épület – vagyis nem teljesen, mert a többi épülettel ellentétben ezt pár éve felújították, ez lett a veszte.

f25d2a81-349b-493c-a16d-651ad1d7d8ab

Kép a BBC weboldalán. Kb hajnal 4 körül készülhetett, három órával a tűz keletkezése után. Eddigre aki nem jutott ki az épületből már halott volt.

Ma már tudjuk, hogy a tűz azért terjedt annyira gyorsan, mert a felújítás során olyan védőburkolattal vonták be az épületet, ami nem hogy megakadályozta volna egy esetleges tűz terjedését, hanem határozottan elősegítette azt. Utólag kiderült, hogy a helyi önkormányzat (RBKC) a felújítás idején meglehetősen jó pénzügyi helyzetben volt, ennek ellenére a legolcsóbb ajánlatot fogadta el mind a kivitelezést, mind az alapanyagokat tekintve, annak ellenére, hogy az egyébként nem sokkal drágább (viszont az eredeti költségvetési tervet meghaladó) másik pályázó épületbevonata határozottan jobban megfelelt a tűzvédelmi előírásoknak. Az mondjuk igaz, hogy csak az utólagos vizsgálat során derült ki, hogy a jogi szabályzás hiányosságai miatt a végül felhasznált alapanyagok is megfeleltek az előírásoknak, de leginkább csak azért, mert az előírások annyira hézagosak voltak: ez a valóságban annyit tett, hogy az alapanyagokat egyszerűen nem kellett tesztelni adott szituációkban, ezért a “semminek” tökéletesen megfeleltek. A BBC-n van egy rövidke videó arról, hogy mi is történik, amikor a Grenfell toronynál használt szigetelőanyag lángra kap, majd megolvadva meggyújtja a védőburkolatot. Nem sok jó – nem volt elég rossz önmagában, hogy a védőburkolat olyan gyúlékony műanyagból épült, ami megolvadt és elfolyósodott, erre még rájött az is, hogy a felszerelés és összeillesztés során a különféle rétegek közt gyakorlatilag egy légpárna keletkezett, ami tökéletesen elvezette felfelé a forró levegőt, meggyújtva mindent pillanatok alatt.

Sok vita volt azzal kapcsolatban is, hogy miért nem építettek ki automatikus tűzoltórendszert a felújítás során, aminek költsége lakásonként kb ezer font lett volna – gyakorlatilag egyébként azért nem tették meg, mert így is elég strapa volt a lakóknak négy évig elviselni a felújítás folyamatát, nem kellett tovább erőltetni a kérdést akkortájt. Voltak ezen kívül problémák a lépcsőházban szabadon hagyott gázcsövekkel is, melyekre már a tűz előtt is felhívták többen a figyelmet.

A hiányosságok

Az egyik legnagyobb probléma az eset során az volt, hogy a tűzoltóság sokáig azt mondta a lakóknak, hogy ne hagyják el a lakásukat. Ezt személy szerintem nem értem miért tették de biztos megvan az oka – elvileg ez egy olyan megoldás, ami jól működik akkor, amikor csak egy lakás ég, gondolom a francnak kell, hogy az egyetlen darab lépcsőházban tébláboljanak a fölöslegesen távozó lakók meg a dolgozni próbáló tűzoltók/mentők/stb. A gond csak az volt, hogy annyira gyorsan történtek az események, hogy aki volt olyan bolond (szerencsétlen leginkább), hogy hallgatott a szakértőkre, az nem jött ki élve az épületből. 101886816_grenfell_numbers_floors_640_v26-ncEgyrészt a mellékelt ábra mutatja, hogy sokan felfelé indultak el, hiszen mire rájöttek, hogy a lakásukban maradni őrültség volt, vagy pedig a tűzoltók is eljutottak arra a pontra, hogy hivatalosan is azt mondták, “hajót elhagyni”, addigra az alsó szinteken annyira nagy volt a füst és a sötét, hogy majdnem mindenki jobbnak látta ha felfelé próbálkoznak. A fekete pöttyök azt mutatják, hogy hányadik emeleten éltek az áldozatok, a kékek pedig, hogy hol haltak meg. Hajnal 1.18-ig összesen 34 ember hagyta el az épületet. A fenti fotókon látszott, hogy addigra már elérte a tetőt a tűz. A következő 20 percben további 110 ember távozott – aki 1.40 körülig nem jutott ki az épületből, saját maga erejéből már biztosan nem tudott kimenni. Egy ideig a rendőrök ajtótörő kosokkal mentek végig a lakásokon, valamint rohamrendőrök tartottak pajzsokat a tűzoltók feje fölé, hogy segítsenek nekik az oltásban és menekítésben, azonban röviddel 2 óra előttre már annyira sűrű volt a füst, hogy azok közül, akik 2-kor még bent voltak, valamivel rosszabb mint fele-fele arányban sikerült már csak kimentek embereket élve. A tűzoltók például nem jutottak a 20. emeletnél feljebb, a felső két emeletről összesen ketten kerültek ki egyben. Voltak, akik kiugrottak és ezért haltak meg, de olyan is volt, aki lepedőkön próbált leereszkedni.

101874208_grenfell_evacuation_640-nc

A fenti képen látható, hogy 2.47-ig volt érvényben a “mindenki maradjon a lakásban” stratégia. Nem részletezem harmadszor is, hogy ez utólag mennyire rossz ötlet volt. A későbbi vizsgálatokból kiderült. hogy egyebek mellett olyan problémák is voltak az oltás során, mint az elégtelen víznyomás a tűzoltórendszerben (az utcaiban mármint), valamint pl hogy fél óránál is többet kellett várni egy megfelelően magas tűzoltólétra megérkezésére – Igaz, ez a magaslétra sem volt túl magas, ugyanis a 67 méteres toronyhoz Surrey-ből kellett végül kölcsönkérni egy “megfelelően magas” létrát (ami kb 40 méteres volt), az azonban csak délutánra ért oda. Grenfell óta megváltoztatták azt a szabályt, hogy toronytüzekhez az alaphelyzetben kivonuló erők mennyisége 4 kocsi helyett 5 kocsi plusz 1 magaslétra lett. Gond volt a rádiókkal is, mert a vastag vasbeton nem engedte át megfelelően a rádióforgalmat a védelmi egységek közt – már, ha egyáltalán oda tudtak férkőzni, ugyanis 2013-ban az önkormányzat elbontott egy parkolóházat a környéken, aminek az lett a vége, hogy a szűk utcákban mindenhol járművek parkoltak, a nem éppen balerina-méretű és -flexibilitású tűzoltóautóknak nem kevés gondot okozva.

Az áldozatok és túlélők

A BBC oldalán részletesen fent van a téma, de tömören listázva:

  • Volt:
    • egy olasz pár akik a szülőkkel tartották telefonon a kapcsolatot amíg tudtak, de végül meghaltak – mire eljutottak odáig, hogy le akartak menni, már égett a lépcsőház.
    • az egyik lakásban 5-6 ember maradványait találták meg
    • a 203-as lakásban a család jó része meghalt – az apa dolgozott aznap éjjel
    • volt egy nehezen mozgó cukorbeteg, aki hajnal 3-kor még élt
    • valaki kiugrott az ablakon
    • négyen tipikusan rosszkor rossz helyen voltak – ismerőst látogattak meg az épületben aznap, ráadásul ezek az emberek nem is egy konkrét valakit látogattak meg – itt több társaságról van szó
    • egy kissrác akinek a szülei nem voltak otthon – nem jutott le, bár elvileg próbált
    • egy hat fős család akik a lakásban maradtak
    • egy idősebb pasi aki fél 4kor még élt
    • egy a kórházban halt meg – itt az egész családból egy gyerek maradt csak élve
    • egy kissrác aki a 18.-n lakott, végül a 13. emeleten találták meg – a szülők kijutottak
    • egy gyerek terhes anyától halva született
    • több egyéb halott különféle indoklás nélkül

A túlélőkről természetesen nincs ennyire összegyűjtött lista, de a BBC-n van egy “long read” amit ha van időtök érdemes elolvasni, persze angol.

Átalakulóban a vásárlási szokások – a régieknek már nem annyira megy.

Bár régen nem lakom Magyarországon, és egyre kevesebb anyagot is olvasok onnan, azért szoktam látni, hogy itt-ott még épülgetnek a plázák. Otthon, talán a kommunizmus alatt volt divat az olyan jellegű áruházak építése és létezése mint a Centrum, de azért akadtak mindenféle egyéb nagyobb láncok is, ahol ezt-azt lehetett kapni nagyobb területen.

Itt az ilyesmik elég divatosak voltak az elmúlt 100 évben, lehet akár a Marks&Spencer-re, Selfridges-re, House of Fraser-re, vagy az olyanokra gondolni mint a Maplins, Toys ‘R’ Us, New Look, Mothercare, Carpetright, Poundland/Poundworld (ezek két különböző de hasonló lánc). Ezek csak a nagyok. A kisebbek olyan márkák, amik a hagyományos angol “high street” jellegű bevásárlóutcák képét adták. Ez a HS dolog Magyarországon nem annyira létezik, nem is létezett, de kb a kisvárosi főutcára lehet gondolni, ahol ápolt, normális boltok voltak. Angliába(n) a plázák korszaka sose igazán jött el – bár van pár, és azok valóban nagyok, az összes bolti területhez képest sosem tettek ki nagy arányt, így itt nem volt hiszti abból, hogy a plázák megölik a kis boltokat. Amikor kijöttem 10-11 éve, a fent említett boltok mindenhol voltak, úgy is mint a márkák amiket megneveztem, és a high street-ek is. Hasonlóan vannak-voltak híresebb étteremláncok, Prezzo, Carluccio’s, Jamie’s, stb.

100235733_gettyimages-916190576

Na az elmúlt időszakban ezek mind vagy megszüntek, vagy nagyon radikálisan lecsökkentek. A Maplins, Toys ‘R’ Us, New Look, Mothercare, Carpetright mind csődbe ment. A PL/PW boltok valószínűleg nem maradnak már sokáig velünk, House of Fraser, Fenwick, stb szenvednek, az említett éttermek bezártak – ezek csak amik hirtelen eszembe jutottak, van még egy csomó. Ezeknek a jó része inkább az elmúlt 2-3 évben történt. De vajh miért…

Egyrészt ugye a font sokat esett a Brexit-szavazás óta, és bár később nagyjából visszaállt a korábbi szintre, de az a két év amit a mélyben töltött sok boltnak már sok volt, hiszen az üzletek nem tudtak hirtelen 30 százalékkal árat emelni, de a költségeik megugrottak.

Ezzel együtt az infláció is megugrott, és sokaknak nem maradt pénzük amit éttermekre, vagy luxusabb cuccokra költhettek volna. Aztán persze ott van az Amazon és társai. Ha azt vesszük, hogy az országban összesen tulajdonost cserélt termékek száma nem igazán változik (magyarul a piac kb fix), de az internetes vásárlás (ami most konkrétan Amazon, Alibaba, eBay, nem pedig egyes márkák online felületén történő vásárlás) most már a forgalom több mint negyedét teszi ki, akkor látható, hogy a fix költségekkel operáló boltoknak ez miért nehézség. Az offline üzleteknek három területen is küzdeniük kell: kényelem, érték, és a lefordíthatatlan “experience”, ami kb tapasztalatot, élményt jelent. Leegyszerűsítve minek menjen valaki be a városba egy boltba ahol közben parkolni kell, vagy a metrón szöszölni, ami (bolt) lehet, hogy 50, 80 éve épült, nem fér el a babakocsi, nincs muszlimkaja (vagy épp vegánkaja, vagy csak épp a mozgólépcső van rossz helyen mert a kőkorban még azt hitték úgy lesz jó), alapvetően drágább mint az Amazon, sok a hülye vásárló (“hell is other people” — “a pokol az emberek”) , stb, ha a neten meg lehet venni, és ha van pl Amazon Prime akkor lehet még aznap ki is viszik. Kaja ugyan ez. Ma már mindenki szállít ki, gyorsan, követhetően, annak meg aki lusta, ott a Huel. Megmondom őszintén velem már sokszor előfordult, hogy ha valamit láttam is egy boltban, akkor is a neten vettem meg, mert nem volt sürgős, ellenben olcsóbb volt.

Az üzletek pedig sokszor szenvednek a fix költségekkel is. Munkaerő kell, nem lehet mindent automatizálni egyelőre – viszont a minimálbér megy felfelé, és sokszor a területbérleti megállapodások szó szerint évtizedekre szólnak – magyarul ha a bolt kivett egy helyet a nyolcvanas években, ami az akkori igényeinek megfelelt, az jó eséllyel azóta is ott van, függetlenül attól, hogy a környék elgettósodott-e, az üzlethelyiség megfelel-e a mai vásárlói igényeknek, megközelíthető-e, ilyesmik.

Most ott tartunk, hogy az elmúlt egy évben több bolt zárt be, mint nyitott ki az országban. Nekem nem tűnt fel, sosem vásárlok offline.

Viktor angolt “tanulít” – Trinity CertTESOL 3/1. hónap

Már elég régen tervben volt, csak különféle okokból sose nagyon jutottam el oda, hogy csináljak egy angol tanári papírt, nem is igazán, hogy dobjam az adatbázisos munkát a tanári alamizsnás rabszolgasors csábítása miatt, hanem csak mert érdekelt a téma, és gondoltam, hogy az emberekkel/emberekhez való viszonyom talán egyes helyzetekben hasznát vehetné az ilyesmi tudásnak.

Intro és 1. hét: Londonban több helyen lehet teljes vagy részidőben angol tanári tanfolyamot csinálni, de érdemes a két nagy akkreditált rendszer közül választani egyet, ami pedig a Cambridge vagy a Trinity, majdnem ugyan az egyébként mindkettő, árban is, és tartalomban is. Nekem végül a Trinity-re esett a választásom, még valamikor az év elején jelentkeztem, volt egy gyors interjú, ami inkább nyelvi felmérőként szolgált, de nem volt vele gond, úgyhogy felvettek, és maga a tanfolyam április közepén kezdődött, és július elejéig tart nagyjából, kedd és csütörtök este 3-3 órában, valamint szombaton 8 órában.

A 12 hetes tanfolyam strukturált, és több tonna beadandóval is jár, amik leginkább a saját fejlődésünk naplói, amiket mi írtunk össze különféle elvárások alapján. Az első két hétben ezen kívül összesen kb 3×60 perc görög nyelvi leckét is kellett vegyünk (van görög tanár, de igazából lehetett volna még japán, kínai és indonéz is, de az iskola azt akarta, hogy olyan nyelvet tanuljunk, amit senki nem ismer a 11 fős csoportunkban). A görög mögötti logika különben az, hogy a csoport jó része angol, és mint olyan nem igazán tanult semmilyen külföldi nyelvet, és így talán picit jobban átérzik, hogy milyen szenvedés tud lenni a nyelvtanulás. Vicces volt látni, hogy az angolok mennyire nem tudtak mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy a magyarhoz hasonlóan a görög is ragozza az igéket (én eszem, te eszel, ő eszik stb), hiszen az angolban ilyen nincs (I eat, you eat, stb, még ha van egy s is a he-she eats végén de az nem igazán ugyan az. A kínai persze pont másik véglet lett volna, ott nyelvtan sincs: én evés, te evés…我吃·, 你吃·。。。). A görög tanulmányainkat is természetesen naplóba kellett önteni, és leadni, ami majd osztályzásra kerül (nem is az, hogy mennyit tudunk görögül, az nem elvárás, csak arra kíváncsiak, hogy mennyire értjük meg a tanulók esetleges nyűgjeit, és ezt az információt mennyire tudjuk a tanári világba áttenni.)

A hét közbeni időszak kb felét a tanítás teszi ki mármint, hogy mi, a tanárjelöltek gyakorolnak viszonylag konkrét anyagokat valós tanulókon (kb mint a fodrászatoknál, ahol be lehet menni ingyen és hagyni, hogy a fodrászjelöltek megpróbálják levágni az ember haját, több-kevesebb sikerrel.). Az angolul tanulóknak három szintje van (kb A1, B1, B2-C1), ebből közülünk mindenki 2-2 szinttel találkozik, kb véletlenszerűen kiosztva (3-4-4 fős csoportokban vagyunk, és a tanfolyam elején 20-20 perceket kell leoktatni a csoportunknak, majd később 40 perces órákat kell tartani, a legvégén pedig 60p a terv.) a mi csoportunk az A1 valamint később majd a B1-es csoporttal fog dolgozni. Rajtam kívül egy olasz, és két angol csaj van a tanári csoportomban. Az első időszak kb az alábbiak szerint zajlott:

2. hét: A tanfolyam második keddjén találkoztunk a csoportunkkal. Megvolt szabva előre, hogy kb mit kell velük csinálni, de nem tudtuk, hogy hányan lesznek. Az első tíz percben mind a négyen tanárok dobáltunk a csoporttal labdát, aztán mindegyikőnkre 20-20 perc általunk választott aktivitás volt kiszabva. Végül a hallgatóság száma az első alkalommal 6 fő volt, jórészt 20 és 30 közti portugálok, brazilok, spanyolok, meg egy bolgár. Az, hogy miért és mióta vannak Londonban nem derült ki, lejjebb majd kiderül, hogy miért is. A tanárok közt az olasz csaj teljes pánikban tolta végig a megelőző időszakot, OMFGnekisemminemfogmennivilágvégemifenestb. Ehhez képest amikor ki kellett állnia az osztály (??) elé, teljesen jól ment neki az egész, nem pánikolt, türelmes volt, szépen beszélt, nagyon jó ötleteket használt végig stb. A végére meg is nyugodott szerencsére. A másik két csaj inkább csak izgult, de nekik is jól ment. Mivel a sorrend előre meg van szabva, ezért az első estén én voltam az utolsó: ennek megvolt az a pici hátránya, hogy a többiek már lefutották az alap témák egy részét, pl sport, kaja, ki mit szeret, stb. A1 szinten mint mindjárt kiderül nem lehet nagyon bonyolítani a dolgokat még. Az én tervem egyébként az lett volna, hogy játszani egy olyat, hogy elszámolunk “1,2,3,4, London, 6, 7, 8, 9, {város neve}….”, majd pár perc után lehetett volna továbbmenni egy olyanra, hogy beszéljék meg egymás közt, hogy ABC-sorrendbe állva mi a mellettük álló kedvenc múzeuma, mióta van Londonban stb, volt még pár ötlet. Na ez az egész az első lehetőségnél elvérzett, mert mint kiderült volt aki nem tudott elszámolni tízig (angolul), és miután felírtam a táblára kb ugyan azt amit ide az előbb idézőjelben feljebb, még így se értették meg mit akartam. Mondom fasza, nem gond, akkor vegyük át a számokat. Na ezzel el is ment kb negyed óra, hogy a mínusz 5 és plusz 15 közötti számokat oda-vissza átvettük (hátrafelé is, de azt is hogy hátrafelé (backwards), azt hátra irányba sétálással és táblára mutogatással kellett megértetni, mert amikor mondtam hogy 10, 9, 8… az nem ment elsőre. Többedikre sem. Volt akinek 5 után 3 jött így is de végül nem vitáztam vele, most őszintén ha nekem kéne hátrafelé számolni kínaiul hirtelen kisebb tömeg előtt, lehet nem menne sokkal jobban.) meg azt is átvettük, hogy “első, második……tizenötödik”. Ezután már kb nem lepett meg, hogy nem értették, hogy múzeum (pedig az angol museum nem egy szörnyen különböző a nemzetközi variánsoktól), majd valamikor még megpróbáltam elmagyarázni, hogy a how long you have been in LDN [mióta vagy Londonban] az kb mit jelent, ha most április van, és január három hónapja volt, akkor az bizony három hónap), de ez se ment. Mondjuk ez relative bonyolult nyelvtan, úgyhogy nem is nagyon gondoltam, hogy menni fog egyszerűen. Szerintem nem volt gond, a felügyelő szerint sem, mint utólag kiderült. Sajnos sokkal egyszerűbbre nem tudtam venni a témát, mert a többiek elhasználták a többi lehetőséget, plusz a számokra nem gondoltam, hogy nehéz lesz. A másik opció még a színek lettek volna de nem akartam nekifutni az előbbiek tudatában. Roger (a felügyelő tanár) mondta utólag, hogy nem kell nagyon túllihegni a témát, mert ezen a szinten nagyon szembeötlőek az egyéni tudásbeli különbségek, és ezt el kell fogadni. Van akinek jól mentek a számok, és a többi beszélgetős is elég jól ment ugyan annak a kb 2 emberkének, és van akiből egy szót alig lehetett kiszedni, mert nem elementary, hanem beginner szinten kéne lennie, ami az abszolút kezdő.

Az első óránk után nem sokkal (ugyan azon héten, két nappal később) aztán sor került az első “komoly” óránkra is, ami nálam 4 darab, előre megadott szó leoktatását jelentette, mindegyik időjárás témában. Erre csináltam egy jó PowerPoint prezit, mondván az menni fog. Persze csak a benti PowerPoint annyira régi volt, hogy nem igazán akarta kezelni a filet. Végül megoldottam a problémát, de itt elhatároztam, hogy nem csak laptoppal fogok bejárni (ami eddig is volt), hanem 5 méter kábellel is, egyrészt, hogy valakit/magamat fel tudjak/-m akasztani ha kell, másrészt, hogy a projektorra tudjam dugni a gépemet, azon legalább az a szoftver van ami nekem kell. Az óra maga jól ment, bár a végére nem voltam teljesen biztos benne, hogy a delikvensek felfogták-e rendesen amit próbáltam tanítani nekik, nem is mert én voltam a béna, hanem megint mert annyira nem tudtak angolul. Pl a szavaim azok voltak, hogy it’s freezing/boiling/pouring rain/it’s a cloudy day magyarul megfagyok, megsülök, ömlik az eső, felhős nap (van). A végére nem derült ki (pontosabban erősen megkérdőjeleződött bennem), hogy a weather ill the sun (időjárás és “a nap”) szavakat ismerték-e, bár az elején legalább az elsőt próbáltam felvezetni nekik, meg azért ők is előadták, hogy ahonnan jöttek (Bolivia, Brazília, stb — ezek nem is annyira portugálok mint kiderült) ott milyen idő szokik lenni.
Na mindegy, a 20 percet sikerült elég jól eltölteni, mindenféle képekkel illusztráltam, hogy kell megfagyni, mikor fagyunk meg, stb. A másik 2-3 hasonlóan ment, aztán volt kis “szavak beillesztése” feladat, és el is ment az “óra”. Mivel ez alkalommal én voltam az első ezért a saját produkcióm után nekem csak hátra kellett dőlni és a többiek próbálkozását nézni. Igazából mindenki volt amit jól és kevéssé jól csinált. Az egyik csaj elég rendezetlen volt, a másiknál nem derült ki mit is akart leoktatni, a harmadik jól csinált egy csomó dolgot de nagyon kifutott az időből. Mondjuk ha én is 5-10 perccel tovább toltam volna a sajátomat a megengedettnél biztos jobban ment volna minőség szempontjából.

A szombati óra meglehetősen unalmas volt – lezajlott az utolsó görög óránk, szerencsére, mert valahogy nem éreztem azt, hogy a égne bennem a vágy, hogy a kínai tökéletesítése (ami mondjuk eltart majd egy ideig) után a görög legyen a következő áldozatom nyelvtanulás szempontjából. Ami viszont elég hasznos volt, hogy az egész órát felvettem “magnóra” (telefonra leginkább), ami azért is kellett, mert az egyik házi feladatunk az, hogy ennek a konkrét órának a tanítási tervét meg kell írni, ami persze sokkal kevéssé bonyolult, ha bármikor vissza lehet hallgatni. A nap második fele mindenféle elmélettel telt, illetve kiosztásra került a 3. heti órák anyaga.

Az oktatás hetente strukturálva van, ami alatt az értem, hogy első hét bemelegítő, második hét szókincs, harmadik hét csoportmunka, negyedik olvasás, stb.

3. hét: A csoportmunkára én a “vicces történet” feladatot kaptam, plusz mellé egy 12 kockából álló rajzot, ami a mostani szintnek megfelelő szöveggel párosult. A szöveget levágtam, és az órát úgy osztottam fel, hogy felvezettem az egészet egy saját sztorival (megint PowerPoint-ot használtam erre, de a többi részhez már nem), majd a csoport 1×4 + 1×3 (összesen tehát 7) képet kapott meg (a 12-ből), és a szöveget nekik kellett kitalálniuk. A nehezítés számomra annyi volt, hogy mint kiderült nem hatan, hanem tizenketten voltak ezen a héten, ráadásul az eredeti társaságból csak hárman jöttek el, de végül is ez nem volt gond, egyszerűen 2 helyett 3 csoportot csináltam, és 3 helyett 4 fő volt mindegyikben.  A mostani óra már 40 perces volt, igaz ennek kb felét az aktív csoportmunka tette ki, és további kb 10 percet a végén egy átbeszélés, hibajavítás jellegű feladatsor volt amit közösen csináltunk. Azt hiszem elég jól ment, bár azért persze nem tökéletesen, továbbra is probléma, hogy túl bonyolult nyelvezetet használok, és nem kérdezek tőlük eleget (leginkább arra vonatkozólag, hogy értik-e miről beszélek.).

Mivel most már az órák hosszabbak, ezért nem mind a négyen, hanem csak ketten-ketten tanítunk egy este. A keddi második emberke egy keresztrejtvényt próbált moderált sikerrel átverni az osztályon, igazából a nyelvezet bonyolultságával voltak gondok, viszont a csaj nagyon türelmesen magyarázott, háromszor is nekifutott valaminek még végül megértették mit is kellene csinálni, aztán több-kevesebb sikerrel ment is nekik a dolog. Picit probléma, hogy sok az azonos nyelvű ember, ráadásul azzal, hogy nem mindig ugyan azok a tanulók vannak, nekünk sem nagyon sikerül összerakni a szintet, vagy megadni, hogy ki kivel üljön. Nekem szerencsére ez nem volt annyira gond mert 4 fős csoportokban más majdnem mindenki mixelődött, de pl a keresztrejtvényes csaj 2-2 fős csoportokkal dolgoztatott, ott már inkább gond volt.

Szerdán ittam egy keveset, csináltam valami normálisabb vacsit, és feltettem a két lábamat a képzeletbeli asztalra – ennek megfelelően a csütörtöki óra nekem, a fentebb vázoltak miatt eléggé nyugiban telt, annyira, hogy kb agyilag kikapcsoltam. Az olasz nő, aki az elején folyamatosan pánikolt, hogy neki mennyire nem fog menni semmi megint nagyon jól megoldott egy összetett problémát (társasjátékozott a csoporttal, vagyis pontosabban a csoport 3-4 kisebb részre osztva játszott egymással.). Néha elgondolkodom azon, hogy vajon csak azért érzékelem egyes feladatokat nehezebbnek mert nem nekem kell velük foglalkozni, vagy ha én lennék abban a helyzetben, akkor is jól megoldanám-e. Persze ez most nem fog ilyenformán kiderülni, de szerintem a „vicces történet kitalálása” sokkal kevéssé összetett feladat mint elmagyarázni egy csoportnak, hogy hogyan kell társasozni, amikor a „le-keresztbe” szavakat nem értik meg egy keresztrejtvényből.

Az igazságoz hozzá tartozik az is, hogy van egy picit unfair elem a rendszerben, mégpedig, hogy az órák anyagát és témáját mindig a szombati óra legvégén osztják ki, viszont annak, aki kedden tanít értelemszerűen két nappal kevesebb felkészülési ideje marad, mint annak aki csütörtökön. Persze a valóság az, hogy ez az egyéni szoc probléma kategóriájába esik.

A szombati órán a szokásos rendszernek megfelelő kizárólag elméleti oktatás volt. Az első kb másfél órában átvettük az „olvasás óra” (4. heti anyag) rendszerét, velünk/rajtunk is leoktattak egyet, majd áttértünk a „hallgatás utáni szövegértés” óra (5. heti anyag) témájára. Alapvetően a két óra hasonló rendszerben kellene menjen, magyarul felvezetni a témát (pl a hanganyag nálunk az volt, hogy „kacsa hős”), közben elgondolkodtatni a csoportot azon, hogy miről lesz szó (pl mi lehet az h „kacsa hős”….ember ment kacsát, kacsa ment ember, kacsa csernobilban járt és megcsípte egy radioaktív másik kacsa, stb), elmagyarázni az első feladatot, amire a csoportnak kb 1 perce lesz (felületes figyelés, pl hogy derítsék ki melyik verziós kacsa hősről is van szó), elolvastatni/meghallgattatni velük a szöveget, csoport maga közt átbeszéli, mindenki átbeszéli, elmagyarázni a második olvasás/hallgatás feladatát (részletes figyelés), konkrét feladat kiadása (pl sorba rakni a szöveget, vagy igaz-hamis kérdések stb), megint átbeszélés 2x, stb. A szombati nap hátralevő része jórészt a nyelvtanról szólt, abból is mindig van egy kevés.

4. hét: A tanfolyamon lassan felgyorsulnak (…) az események: mostmár csak 1 alkalommal mondják (mondták) meg nekünk, hogy mit is kell pontosan oktatni (az olvasás óra anyagát még kiosztották, én valami olyasmi szöveget kaptam ami arról szól hogy Amerikában egészségtelenül esznek és Malmöben hideg van, valamint a feladatokat is kiosztották, hogy mit is kell pontosan csinálni), de az 5. heti órára, illetve az után már nem kapunk anyagokat, nekünk kell kitalálni mindent. Ha ez nem lenne elég, a negyedik hét szombatján le kell adni a görög „naplónkat”, ami az én esetember egy kb 6000 szavas iromány – szerencsére volt annyi eszem, hogy a jó részét még akkor megírtam, amikor több időm volt, mert ha most kellene mindennel foglalkozni, akkor lehet tökön szúrnám magam: a szombati óra után vasárnap elmentem kirándulni, hétfőn pont munkaszüneti nap volt, úgyhogy volt időm készülni a negyedik és ötödik heti órára, görögöt írni, kínaira menni, majd hazasétálni és még tovább angolozni. Kedden ugye óra van-volt, szerdán a többi héttel ellentétben megint óra van (megfigyelünk egy „igazi” tanárt), csütörtök óra, péntek szabad, szombat egész nap óra, vasárnap megint kirándulás, ráadásul 40-50km a terv, ami nem gond, csak időigényes.

Hétfőn tehát azzal szórakoztattam magam, hogy youtube anyagokat hallgattam, és próbáltam olyat keresni amit ez a sok bagoly megért. Eredetileg időjárás-jelentés lett volna az ötlet, de aztán rájöttem, hogy abban túl sok a szám. Végül valami turistás Londonos szöveg lett, azt picit megvagdaltam, majd kb felépítettem az ötödik heti anyag vázát. Ehhez képest egyik „kollegina” írta a csoportos whatsappunkba, hogy bár ő is kedden velem tanít, még sehol nem tart. Végül saját állítása szerint 2 egész órát aludt hétfőről keddre.

A keddi oktatás jól ment, nem tudom miért, de volt bennem egy kis adag minipánik, amit én se tudtam hova tenni, mert azért álltam már ki emberek elé laptoppal régebben is (volt munkahelyeken stb), ráadásul a negyedik heti anyagot annyira kézbe kaptuk, hogy az óra percre pontos menetrendjét, amit általában nekünk kell összerakni, még azt is kiadták kb. Egyébként valami ilyesmit kell elképzelni:

TP05_LP_2018-05-10_224612

A fenti a negyedik heti tanítási tervem volt, a PowerPointot meg magát az olvasandó szöveget nem szúrom be mert szerintem nem annyira érdekfeszítő, de el lehet képzelni nem túl bonyi.

Az óra rendben lezajlott, szerintem mindenki nagyon élvezte, és sikerült viszonylag jól tartsam is a menetrendet, bár volt pár dolog amire legközelebb figyelni kell (elsősorban, hogy ha felírok valamit a táblára/PowerPoint-on megmutatok egy definíciót ami hosszú, ez a sok bagoly leírja, amivel elmegy az idő, úgyhogy ezzel valamilyen konstrukcióban számolni kell.). Az óra menetrendje aztán hasznos lesz majd az ötödik heti anyaghoz is, mert ugyan olvasás helyett szöveghallgatás lesz a feladat, de az alap elképzelés hasonló (2 körben foglalkozni a szöveggel, először valami egyszerű feladatot adni nekik, aztán bonyolultabbat.) A saját órám után annyira kikapcsoltam agyilag, hogy kb arra nem emlékszem, hogy az utánam következő mit is csinált. Megmondom őszintén nem is annyira foglalkoztatott a dolog, de az rémlik, hogy egész jól ment neki.

Szerdán aztán beültem egy “igazi” tanár órájára, ahol meg kellett figyelni mi is zajlik pontosan egy “igazi” órán. Ezzel az a szórakoztató helyzet állt elő, hogy az adott órára összesen 2 azaz kettő darab tanuló ment el, és bár az ő szintjük inkább a középfokhoz közelít, de a kis létszám miatt a tanárnak eléggé okoskodnia kellett, hogy hogyan oldja meg a helyzetet. A másik dolog ami érdekes volt, de a mi helyzetünkben nem alkalmazható, hogy mivel az “igazi” órákra fizetős tanulók járnak, akik elvileg minden alkalommal megjelennek (mármint hogy a csoport valami 12 fős, ehhez képest megjelent 2), ezért a tanár megtehette, hogy teljesen eltérjen a tervezett feladattól, és olyasmit oktasson amit akkor ott éppen jónak lát. Például a szerdai óra tananyaga bizonyos kifejezések voltak – phrasal verbs, amit a wikipedia valamiért igekötőnek fordít, de a kettő nem ugyan az. Inkább pl azok a kifejezések hogy “utána néz (valaminek a szótárban)” ami nem ugyan az mint a kifejezés egyes szavainak a külön-külön darabjai. Ehhez képest az óra felénél a tanár úgy határozott, hogy inkább a kérdések hangsúlyozását fogja tanítani, mondván az nehezen megy a “csoportnak” (annak a 2 olasznak aki bent volt mármint.) – ami egyrészt érdekes, másrészt nálunk nehezen alkalmazható a kötött tanrend miatt. Persze erről is hosszabb beszámolót kellett írni, aztán azt újra átírni, megrágni, stb.

Közben kiderült, hogy az szöveg amit az ötödik hétre választottam, az nem lesz jó, mert túlságosan egyszerűsített és az angolul tanulóknak van kitalálva, amit nem szabad, úgyhogy kénytelen voltam valami mást találni. Így esett a választás Aliz Csodaországban-ra, annak is az első kb három bekezdésére. Hát majd meglátjuk. Most dolgozhatom át az eddig megírt anyagomat, bár végülis nem világ vége, csak van benne pár szó és kifejezés ami lehet magas lesz nekik. Majd kitalálom.

Csütörtökön mivel nem én tanítottam, ezért kb azzal töltöttem az órát, hogy a szerdai anyagot írtam át, meg a jövő keddit írtam meg. Persze egyikkel sem végeztem, de adott, hogy szombaton le kell adni hatezer szót a görög mifenénkről (nekem nagyjából kész van már egy hete, de a többiek egy része csak most áll neki), meg kedden megint a porondon leszek, vasárnap meg kirándulok (hétfő ugye kínai, amire pénteken kéne készülni a többi előbb említett mellett, és elvileg dolgozom is), gondoltam inkább a saját dolgaimmal foglalkozom, mintsem a többiekre figyelek. Azért valamennyit sikerült írjak a “megfigyelési napló”-ba is (olyan is van persze, amikor nem mi tanítunk, akkor a többieket kell figyelni, és azt leírni. Laptopon minden egyszerűbb – persze a laptopom elég új akksija valamiért csak 75 százalékig tölt mostanság, úgyhogy iziben rendeltem egy újat eBayről. Sokáig éljen Lenin a kínai szutyok másolat.)

Az első hónapot lezáró szombaton leadtuk a görög óráról összeírott szövegünket, majd azzal a lendülettel be is dobták a következő projektet, ami Learner Profile, vagyis tanulói elemzés lesz, és találni kell valakit, aki kb középfokon tud angolul, nem a saját anyanyelvünket beszéli, és ki kell elemezni, hogy hogyan lehetne az ő személyes igényeire szabva 5 különálló órát megcsinálni, amiből egyet le is kell neki oktatni. Időnk mondjuk van rá, de érdekes lesz minenképp, és nem is egyszerű, adott, hogy nekem az összes ismerősöm vagy magyar, vagy folyékonyan beszél angolul, úgyhogy majd a sulin keresztül kérek egy delikvenst azt hiszem. A szombati nap többi része elmélettel folytatódott, jórészt nyelvtan és hangok témájában, az előbbiben sokan közülünk elég gyengék, az utóbbi meg nekem nem az erősségem, szerintem amennyire jobb a hallásom mit az átlagé, annyira hangzássüket tudok lenni.

Egyelőre ennyi, Viktor kalandjai az angoltanulítási birodalomban egy hónap múlva folytatódnak.

[Rövid] Gibraltári hétvége

Egyik volt barátnőm utazós képein láttam hónapokkal ezelőtt, hogy még tavaly télen Gibraltárra utazott. Mivel szerettem volna kimozdulni picit az országból, megnéztem mennyi egy jegy, és november közepére találtam olyan áron, amit elfogadhatónak ítéltem – £77.

19 fok, napsütés, pálmafák, természet, ingyenes roaming, mi kell még?

Szombat délelőtt aztán a fotós hátizsákkal, egy váltás ruhával, fogkefével (fogkrém nélkül, mert ugye az 100ml feletti, és nem lehet felvenni a gépre nehogy apokalipszist okozzak vele) és a kínai tankönyvemmel (lassan haladok az anyaggal, ezért gondoltam majd a gépen belenézek) irány volt a reptér. Szokásomhoz híven kb azt is alig néztem meg, hogy a szálloda hol lesz, bár azért wikitravelt egyszer átfutottam, de kb csak a sziklás nemzeti park területe tűnt érdekesnek, meg esetleg a botanikus kert, amiről utóbb kiderült, hogy zárva volt, mert a bejáratnál kábelt fektettek.

A repülőút eseménytelenül telt, leszámítva, hogy a mellettem ülő pasi annyira nagy darab volt, hogy én alig fértem el az ülésben miatta. (Sokkoló módon különben tényleg belenéztem a könyvbe. Ötödik fejezet, “hol laksz?” — 你住哪儿?).

Kb délután háromkor szálltunk le, behajítottam a cuccok egy részét a szállodába, majd elindultam felfedezni. A spanyol oldalon volt a szálloda úgyhogy azon szórakoztató élményben volt részem többször is, hogy a reptér kifutópályáján kellett keresztbe sétáljak, mert a két országot összekötő út bizony ott megy át, és ha jön vagy megy egy gép akkor addig lezárják. Ez egyébként naponta 4-6 alkalommal fordul elő. Talán az első tíz percben láttam egy régi “mi autónk” fajta Suzuki Swift-et, persze magyar rendszámú volt.

Gibraltárról érdemes tudni, hogy mivel jól védhető helyen van, ezért nagyon régi katonai tradíciói vannak, ami azt is eredményezi, hogy a terület majdnem egésze a Védelmi Minisztériumhoz (MOD) tartozik, és ezért erősen az az érzése támad a turistának, hogy a majmok mellett a civil kétlábúak is inkább csak megtűrt lények itt. A város jelentős része el van zárva a köz elől, mert katonai kikötő, bázis, mifene, és természetesen a “Kő” teteje is katonai terület (nem is lehet felmenni), az oda vezető út pedig sok helyen ágyúkkal, és letarolt hegyoldallal van szegélyezve, ahol valaha magasfeszültségű kábelek futottak.

Az első délután felfedeztem a park kb felét, megnéztem a majmokat (sok van belőlük), csináltam pár jó képet, és bejártam a belváros egy részét is. Mivel novemberben már eléggé holt szezon van, a legtöbb hely zárva volt, elég steril érzést kölcsönözve a városnak. Egyébként is nehezen bejárható minden ami nem a belváros, mert egyszerűen nincsenek járdák, úgyhogy sötétben (de nappal is) szuicid minden olyan embernek az útra lépni aki 40 centinél szélesebb, vagy 40 kilónál nehezebb, vagy 40-es IQ alatt van, esetleg 40 alatt dobott a százoldalú kockával a Szerencse dobáson. Emiatt aztán második nap délután ki is maradt a világító torony környéke, mert egyszerűen nem tudtam volna anélkül odajutni, hogy egy jármű ki ne lapítson. Persze lehetett volna busszal is menni de ahhoz kellett volna pénzt váltsak, két fontot meg persze sehol nem váltanának.

Segond, láttam már elég hasonlót máshol. Tornyot mármint. Hasonló okból kihagytam a mindenféle templomokat, barlangokat, és kb mindent ami nem túra jellegű volt, plusz mert a turistákkal tömött barlang nem jó fotó téma.

Mivel elég sietős tempóban akartam felfedezni, ezért az egész napom a szutyok kaja varázsában telt, reggel Costa, ebéd Meki, délután Costa, este Burger King, meg a boltból sör. Valahol 3500 kalória körül mehetett be. A két nap alatt azért a 35km séta könnyen megvolt, ami kb elviszi ezt a mennyiséget. Az esti BK mellé persze sört is dukált, mert 5 font alatt nem lehet sehol kártyával fizetni, a dupla Burger, amit direkt nem menüben kértem (egészséges életmód) meg nem volt annyi, ezért ki kellett egészíteni. (Itt a BK piát is árul). Második nap hasonló okból nem tudtam egy kávét meginni valahol anélkül hogy tripla csokis tortaszeletet meg jégkrémet ne kellett volna venni mellé. Lehet egy újabb sörrel jobban jártam volna. A gyorskajás logikához hozzá tartozik, hogy sajnos helyi ínyencség címszó alatt sehol nem szolgálnak fel majmokat, a fish and chips pedig nem sokkal eredetibb mint a Bigmekk.

Első nap este még körbejártam a spanyol oldal egy részét is, ahol megint csináltam pár képet. A hátizsákot nem vittem ezúttal csak a gépet meg a kisebbik obit, valamint a telefon és a többi dolgom is a szobában maradt, wikin írták, hogy a spanyol oldalon néha kipécézik maguknak a turistákat kisebb csoportok – lehet van benne valami. Kicsit az volt az érzésem hogy hárman követték egy ideig, mert mindegy melyik utcába fordultam, mögöttem voltak de leszakadtak rólam, mondjuk elég nagy tömeg is volt.

A város egyébként az alkoholisták paradicsoma, ugyanis nagyon alacsony az adó a boltban vásárolt pián. Ennek fényében vettem is gyorsan 2 darab egyliteres sört összesen két fontért, majd a nap végén jutott eszembe, hogy fogkrémet persze nem vettem. Mostmár tudom, hogy folyékony szappannal is lehet fogat mosni, de nem meglepő módon szörnyű íze van. Deadpool-t idézve, amikor egy szivargyújtót nyomott ellenlábasa szájába egy autós verekedés során: “ritkán szoktam ilyet mondani, de ne nyeld le.”

Vasárnap reggel kilőttem a sipákoló ébresztőt, és másfél órával később újra keltem, aztán bementem megint a városba, felmentem a hegyre, és bejártam azt a részt ami szombaton kimaradt. Ezzel el is ment a nap nagy része, mert a szálloda és a hegy közt volt egy bő óra gyaloglás, a visszafelé induló gép pedig 5 után ment. Nem mintha két órával előre ki kellett volna érni a reptérre, itt semmi élet nincs.

Visszafelé a repülő 20 perccel korábban indult mert minden utas korán érkezett. Adott hogy a reptér nem éppen forgalmas, senkit nem zavartunk a korai indulással. A mellettem ülő pasival beszélgettem az úton, egy indiai csóka aki konténer hajókat kapitánykodik. A korai indulás miatt kb 25 perccel korábban is érkeztünk, és csodával határos módon sikerült megállás nélkül átjutni az útlevél ellenőrzésen (mármint általában 40 perces sor szokott várni).

Mondjuk nem mondom, hogy a gibraltári 19 fok után nem nőttek jégcsapok a tökömön Londonban, de Japánnal ellentétben legalább még nem havazott.

Hazaérve rég örültem fogkrémnek ennyire.

Képek itt.

Modern életem talán legnagyobb kalandja egy éve indult

Anélkül, hogy visszanéznék, emlékszem volt egy olyan bejegyzésem (lehet a viktor.kiwi blogon) ami azzal kezdődött, hogy a Scorpions-féle Wind of Change szólt és kaptam egy munkaajánlatot Új Zélandról. Most épp a Gyűrűk Ura filmzenéje szól, annak is a második száma, Concerning Hobbits az angol címe (a filmet ugye Kiwiföldön forgatták), melynek refrénje az alábbi (talán Göncz Árpád fordításában):

Indul a küszöbről az Út:
ha nem vigyázok, elszelel,
felkötöm én is a sarút,
gyerünk utána, menni kell,
utak találkozása vár,
futok, a lábam bizsereg
csak ott lehetnék végre már!
Aztán hová? Ki mondja meg?

Na szóval én egy éve mentem el Kiwiföldre – földrajzilag. Hogy egyébként hová, azt ki mondja meg?

Tudjátok, mindig sok olyan pont van valaki életében amire utólag úgy tekintünk vissza, hogy az egy fontos napja volt a múltnak, de ezen emlékek jó része véletleneken alapul(t): mikor van valami gyerekkori baromság a játszótéren ami esetleg örökre meghatározza a személyiségfejlődést, mikor találkozunk valakivel tinderen aki később fontos lesz, mikor ír valamelyik blog-olvasó, hogy “mik a fizetések Angliában” amiből aztán egy barátság alakul ki, történik valami jó vagy rossz, esik a fejedre egy zongora (sajnos-szerencsére erre még nem volt példa), ilyenek. Meg van az a pár dolog amikor elhatározzuk, hogy valami baromi fontos fog most történni, mert szerintünk az kell, és utána belevágunk. Na én tavaly ilyenkor ültem (úgy tűnik ülni rövid ű…rövidseggűeknek van kitalálva a Gugli szerint) fel a gépre ami aztán jó messzire is vitt.

Az a helyzet, hogy amikor 17 éve, 17 évesen kimentem Amerikába egy évre, az egy fix idejű projekt volt, 2000 augusztusától 2001 júniusig tartott, ezt tudtam én is, a család is, haverok is, stb. A vízum egy tanévre szólt, és bár azért mentem ki akkor mert Magyarországon akkori meglátásom szerint minden szutyok volt, azért mégsem akartam kint maradni a végére. Amellett, hogy sok (??) jó és kevéssé jó dolog történt velem az amerikai egy év alatt, annyira messze van a múltban, hogy csak emlékfoszlányok maradtak meg belőle. Feldolgoztam, ha valaki kérdi, hogy jó volt-e, mindig csak azt mondom, amit egy könyvben olvastam, hogy “se nem jó, se nem rossz, ellenben hasznos”. (a könyv azt írta, hogy “más”, ez is igaz, de nekem inkább mégis hasznos). Ez utóbbi biztos, mert ott jöttem rá, hogy egyedüli gyerekként nem én vagyok az univerzum közepe, nem körülettem forog a világ, és ami van, az se kötelezően az én szájam íze szerint zajlik.

Ezzel ellentétben NZ még pillanatnyilag nagyon forró talaj nekem: elvileg az volt az utópia (piálok azóta is eleget), a Kánaán, meg a mifene, ahol boldottá lesz. Aztán persze csak magam elől menekültem, megint örökölt vonás, írtam már erről pár szóban korábban. Aztán eltelt egy év, elmentem, visszajöttem. Közben néha felviláglik egy-egy zene a telefonomon, ami valamiért megmaradt mozzanatokra emlékeztet az ottani bő fél évemről, és picit szétcsúszik a világ. Volt egy szám, Vangelis-nek az Ask the Mountains c. száma, amit egy 12 órás éjjeli buszos utazás során (AKL-WLG) dobott be a telefon párszor. Azóta se tudom diszasszociálni az egésszel, pedig csak egy baromi fárasztó buszos út volt. Igaz a zene szövege releváns volt az akkori depis hangulathoz, hiszen akkor már tudtam, hogy 2 hónappal később jövök vissza. Mike Oldfield Return To Ommadawn (pt1) c. száma erősen megmaradt a fejemben pár héttel azutánról, hogy az akkori Londoni exem eltűnt a radarról, miközben én épp egy hegyen másztam 600 méterrel, és 45 fokban a szakadék felett. Valahogy beégett, azóta is nehezen tudom leszakítani az össze-nem-függő emlékdarabokat egymásról.

Visszajövetelem óta persze nem találom a helyemet. Pedig minden kb annyira jól alakult, amennyire lehet: találtam projekt munkát, kettőt is, a mostani ráadásul elég hosszúnak igérkezik, két (adag) ismerősnél csöveztem, most hétvégén költöztem új lakásba, ahol szerződés szerint legalább egy évig maradunk, többesszám, mert ismerőssel vettem ki egy kétszobás lakást viszonylag központi helyen. Ilyen sem volt még: nem-vallásos létemre megesküdtem az összes nemlétező felsőbbrendű lényre, hogy olyan nincs, hogy harmincnégy évesen én mással osztozzak. Aztán lám: Canary Wharf környéke csak tud valamit – pl, hogy baromi drága egyedül. A szociális életem nagyjából ott van, ahol hagytam tavaly ilyenkor. Mégis valahogy úgy érzem, mintha egy kivert fogat visszatettek volna a helyére – bár ehhez sem volt szerencsém, de kb olyan, mintha “passzolna, csak mégsem az igazi”. Nézem, hogy az ismerőseim mind letelepednek, nekem meg erre semmi szükségem, nem tudnám végigcsinálni.

Pár éve kaptam az egyik volt barátnőmtől pár általa készített plüss mifene-állatkákat. Miközben a csajjal már rég óta nem volt sok közünk egymáshoz, a baráti ismerettség megmaradt, és tavaly ilyentájt úgy váltunk el, hogy lehet sose látjuk egymást, mert neki nem lenne pénze elmenni oda látogatni, én meg fene tudja, mikor járnék erre megint. Mikor már tudtam, hogy nem maradok Kiwiföldön, elvittem plüss állatkákat a Mt Ngauruhoe csúcsára. Megintcsak Gyűrűk Ura filmrajongóknak, ez volt a Mt Doom, azaz a Végzet Hegye (a fent említett 600 méter, 45 fokos túra). Gondoltam nekik ott jó lesz. Kb ez jelképezte mindazt, amit gondoltam, hogy NZ lehetne, de sose igazán adtam meg a lehetőséget se az országnak, se magamnak, hogy kiderüljön. Minden hajnal övék maradt.

_8104188_MOD_20170209_tn.jpg

A plüssmifenéknek legalább jó kilátásuk marat a világ végéig. Vagy mi. (2017 február, Mt Ngauruhoe)

Igazából őszintén nem hiányzik. Szerintem ez a hét hónap is egy nem kevéssé fontos része lesz az életemnek mint Amerika volt anno, de még nem tudom pontosan hova tenni. Majd talán évek múlva, addig emésztem.

A mostani lakás adott szempontból kísértetiesen emlékeztet a napra pontosan egy évvel ezelőttire: tele van dobozokkal. Mielőtt kimentem, több ismerősöm mondta, hogy szerintük rövid távon visszatérek ide. Reméltem tévednek, de talán tudtam, hogy lehet igazuk lesz.

2016-10-18 23.26.21

A régi helyem, az utolsó napokban (2016 október 18).

Most, hogy átköltöztem, megvettem ugyan azt a fürdőszobai sarokpolcot ami volt a Hanger Lane-i lakásomban, megrendelem majd ugyan azt az Argos-os polcot a szobába amim volt, és ha nem jött volna ki az AOC pár napja egy jobb monitorral mint régi példányom, akkor vszg. megvettem volna ugyan azt a Samsung monitort is ami a régi lakást díszítette, mert az előzőt kint eladtam jó pénzért. Mikróval ugyan így. Majdnem megvettem ugyan azt az asztalt is, csak rájöttem, hogy nem férne be rendesen a mostani szobába. Mintha valamibe kapaszkodnék? (költői kérdés.)

Elisabeth Kübler-Ross fogalmazta meg a gyász 5 fázisát, ami egy elég elterjedt rendszer a mai pszichológiában:

  1. Tagadás és izoláció
  2. Harag
  3. Alkudozás
  4. Depresszió
  5. Elfogadás

A helyzet az, hogy miközben a fenti rendszert általában alkalmazzuk minden fontosabb negatív történés után (nem csak halál és gyász) azt hiszem rám ezek a fázisok nem teljesen vonatkoznak: a 2-3 sose volt meg, nem is érzem, hogy kellene. Mire haragudjak? Magamra, hogy fel akartam fedezni? Azt sose szabad. Az 1-4-5 között mozgok elég sokat. Alapvetően nem akarom tudomásul venni, hogy eltelt egy év és megint itt vagyok, ezért a témát is gyakran kerülöm. Áh nem is volt az annyira úgy. Csak nemtudom mi volt. Nem is akartam talán eléggé. Nem adtam meg a lehetőséget. Stb. A negyedik pont mondjuk nálam félig normális, valaki hozzám vágta nemrég, hogy nihilista vagyok: kb “vízben él és nem érdekel — szarok rája” a világnézetem. Miközben van pár (1-1) bipoláris és-vagy nonstop orvosi eset depis ismerősöm, én szerencsére nem vagyok ilyen. Az kéne még. Lehet nem tudom mi vagyok, de legalább tudom, hogy mi nem. Az is egy hasznos kezdet, sokaknak ez sem adatik meg.

Utólag majd könnyebb lesz megmondani mennyire, és mire volt jó az elmúlt időszak, most még nem látom ugyanis. Valamire biztos.

Fene tudja. Ha valaki valami világmegváltó gondolatot várt a poszt végére, annak elvettem 3 percet az életéből. Mindenki másnak, javaslom, hogy induljatok amerre akartok, max nem jönnek ki a számítások. Szerintem mindannyian inkább patkolnánk el vén korunkban, tudván, hogy valamit megpróbáltunk amire volt lehetőség, aztán nem vált be, mint azzal élni, hogy elbújtunk előle, pedig mi lett volna ha.

Ha Mari néninek pöcse lett volna, Mari bácsi lett volna.

–VGY

Kínaiul baromi nehéz, ellenben sose volt egyszerűbb.

你好! Vagyis nĭ hăo, vagyis “te jó (?)”, azaz “hogy vagy (?)”. Igaz kínaiul ez nem kérdés, hanem kijelentés, tehát “szia”, hiszen a kérdés a 你好吗?

Pár hete elkezdtem hivatalosan is kínaiul, mandarinul tanulni. Van az a régi vicc, hogy kérdezik a professzort, hogy hány év alatt lehet megtanulni kínaiul, mire mondja hogy 20 év, majd kiderül a vicc végén, hogy holnap vizsga van. Az a helyzet, hogy a mandarin egy baromira kreatív nyelv, amit két-három barátnő és két-három hét tanulás után is egyszerű átlátni. Mármint, hogy kreatív, mert egyébként ember legyen a talpán aki a harmincas évei közepén megtanulja.

ming_charPl. a “mi a neved?” (你叫什么名字?)egyik karaktere abból ered, hogy ha a sötétben kiáltasz valaki után, és a hold fent van és a sötétben nem látnak, csak hallanak téged, és a szádat úgy formálod ahogy, akkor az a végén az lesz, hogy ming (名). Ennél persze vannak sokkal másabb karakterek is, de maga a kreativitás elvitathatatlan. A “holnap” pl kb. “világos nap”. (明天), a “vacsora” pedig az “esti rizs” (晚餐).

Az ilyen véletlenszerű tanulási folyamatot akár csak 10 éve kb lehetetlen lett volna megcsinálni. A fent említettek közül csak a “mi a neved” szerepel a tankönyv első 1-2 fejezetében, ahol most tartunk. Ha fejből kellene lerajzoljam a releváns karaktereket, sünt szarnék. Amellett senkit nem is érdekelne, hiszen akárcsak az európai nyelvekben, ma már nem írunk kézzel semmit felnőttként. Gépelni tudni kell, olvasni is, írni már nem. Amíg képes vagyok felismerni a karaktereket, és eldönteni, hogy a jiu3 sok változata közül azt akarom mondani, hogy kilenc (九), vagy alkohol (酒), addig igazából mindegy.

Régen ez úgy ment, hogy az ember vett egy szótárat, beseggelte, hogy melyik karakterhez milyen elöljáró tartozott, azt megkereste a szótárban, aztán megkereste a másik felét is karakternek, aztán remélte, hogy megjegyzi. Ehhez képest, ma van Google Translate, ahova elég megjegyezni a pinyin-t (pl “ni hao”, ékezetek és mi-egyéb nélkül), és a többit kidobja a szoftver a telefonon. A Windows 10 is nagyon jól működik a pinyin bevitellel, a fentieket a sima Windowsos kínai kiosztással írtam, csalás nélkül. Vannak ingyenes appok tonnaszámra, amik napi jelleggel tolják a fejedbe az alapoktól a középfokig kb mindent, elvárják, hogy beszélgess velük minden nap, és leorrolnak, ha nem sikerül elkapni a kiejtést. Ha ez még mindig nem elég, vannak a korábban említett nyelvgyakorlós meetupok, valamint a távolkeleti haverok, akiket néha lehet abuzálni a napi baromságokkal. 我有九. Van kilencesem. Ja nem, 我有酒. Van alkoholom. (mindkettő wo3 you3 jiu3 — Wǒ yǒu jiǔ. Ezt is Google T-n néztem meg, mert nem emlékeztem, hogy a you melyik hanggal van. Pillanatok kérdése.)

chinesefor-us-pronunciation-tone-drills-l1p1-mandarin-chinese-tones-lesson-practice-1024x576

A négy ékezetfajta.

Londonban sokfelé lehet mandarin tanfolyamra járni, a híresebbek a CityLit, illetve a SOAS, én az utóbbin vagyok hétfő esténként, az első 10 hét £300, és az első év 3×10 hét, amit külön-külön kell feljelentkezni és fizetni. Igazából nem drága, és rosszat nem tesz. 再见 (viszlát — persze az ékezeteket megint meg kellene nézzem, de a pinyin tudja helyettem is, én meg idővel remélem megtanulom. Megnéztem. 4-4. zai4 jian4).