Szocializálódás Londonban – a Meetup

Amikor kijöttem kedvenc szeles országunkba, és kb egy év után Londonba költöztem, nagyon sokáig rühelltem itt lenni. Fizum és munkám volt, de a szabadidőm jó részében vagy otthon ültem és a szőrszálaimat számolgattam, vagy valami hasonlóan lovagias elfoglaltságom volt. Nagyon kevés dolog van, amire azt mondom, hogy merőben megváltoztatta az itteni életemet, és talán egyetlen sem annyira, mint a meetup. Nem igazán akarok litániát írni (anyám is mindig így kezdte, aztán sosem szabadultam) arról, hogy mi is ez, de szeretném megemlíteni, mindazoknak akik olvasnak, és ide készülnek, vagy már itt vannak, vagy csak érdekel.

Ennek fényében, aki hangyákon ül, az látogassa meg a meetup.com-ot, és lőn boldottá – a többit mindenki összerakja magának.

Annak pedig, aki még olvassa…szvsz a szocializálódás ebben a városban egy szemét dolog. Van egy régi kedvenc számom, Baker Street,  ami picit szentimentális, de a szövege jól összefoglalja, h milyen is tud lenni ez a hely. Got so many people but got no soul. A szöveg következő két-három mondata is nagyon igaz, de nem akarom betolni az egészet ide. Persze ez személy(ség)függő, de alapvetően nehéz az angolokkal barátkozni, mert bár hivatalosan baromira polkorrektek, de a gyakorlatban nem szeretik azt aki nem fehér és brit, és sajnos az utóbbihoz az itt töltött 6 év után járó útlevél sem elég. Ez persze van akit nem érdekel, és megmondom őszintén, ennyi idő után én is nagyon jól latom, hogy az angolok maguk közt is mocsok felületesek (how are you? fine thanks…de ez ennél mélyebben szánt, valóban szarnak mindenre és majdnem mindenkire).

Persze barátkozni magyar bulikon és/vagy pubszerdán is lehet, viszont ez egyrészt engem sosem nagyon kötött le (sok a paraszt), másrészt sosem nőttem bele [sosem érdekelt], de ezt leszámítva is kinőttem az állandó bulizásból, vagy abból, hogy abban mérjem a micsodám méretét, hogy szerdánként elmondom, hogy Bank-tól hány yard-ra dolgozom (jelenleg kb 200 [@ 25 Walbrook] nyertem?. Szóval általánosságban emberekkel haverkodni nem annyira egyszerű errefelé. Itt jön be a meetup.

Az oldal nagyon egyszerűen arról szól, hogy vannak dolgok amiket az ember szeretne csinálni, de nem egyedül, ilyenkor meghirdeti, hogy csinálhatnéka van, és mások jönnek veled, és hirtelen többesben vagytok. Bár a valóság ennél picit összetettebb, az alap ötlet működik. Kirándulás, pubozas, yoga, leszbikus mopszlikutya-sétáltatók (volt ilyen is [régebben, mostanság nem láttam]…sosem derült ki [nem mentem], hogy a kutyának vagy a sétáltatónak kell leszbinek lennie]), nyelvcsere, partik, sport, futás, vallás, ami eszedbe jut és tovább…van minden. Ez persze fordítva is működik, hiszen csatlakozhatunk a meghirdetett eseményekhez, ahol jellemzően 15 és 150 ember közti létszám jelenik meg. Minden egyes eseményen előre látni, h hány emberre számíthatunk, ennek megfelelően el tudjuk dönteni, hogy megfelel-e nekünk a létszám, vagy netán túl kevés/sok ember van és kihagyjuk.

Hogyan tette az én itteni életemet elviselhetőbbé ez az oldal? Sokféleképpen. Egyrészt nagyon sok ismerőst/barátot/barátnőt/stb-t ismertem meg ezen keresztül. Másrészt pedig az elmúlt kb 5 ev során nagyjából 200 (!) alkalommal vettem részt egynapos, vagy hétvégés kirándulásokon, pubozásokon, bulikon, múzeumokon, illetve újabban pl német nyelvű beszélgetéseken (miután rájöttem, hogy a “sima” language exchange meetup-okra nem járnak elegen németesek), és ezen kívül a bánat tudja milyen egyéb elfoglalástagokon, és sosem bántam meg, hogy ezekre elmentem. Nyáron megyek egy hétre Izlandra egy csapattal, ahol senkit nem ismerek. A bizalom kb teljes, az eddigi több ezer emberből akit megismertem, sosem voltak rossz tapasztalataim.

Javaslom mindenkinek kipróbálni, aki nagyon unatkozik. A programok kb határtalanok, és vesztenivaló nem nagyon van.