A brit kormány, és a terrorizmus finanszírozása

Napokban volt egy beszélgetésem valakivel, aki azt mondta, hogy azért nem szabad a kis pártokra szavazni, mert azzal összességében az itteni baloldal esélyeit növeljük, és Corbyn szépen majd beengedi a bevándorlókat és a tevehajcsárokat, akik aztán elpusztítanak mindent és mindenkit.

A témába vágóan jelent meg az independent-en egy érdekes videó és cikk, amiben kedvenc miniszterelnökünk ítéli el a szombati merényletet a saját, vérbeli politikus stílusában – magyarul nem mond semmit. Elmondja, hogy a brit “értékeket”, “demokráciát”, stb meg kell védeni a gonosztól, de, hogy ki is a gonosz, azt pl nem mondja.

Nem mintha annyira bonyolult lenne a helyzet. Szaúd-Arábia vahabita irányú gondolkodása már régen összeköttetésbe került a terrorizmussal, mert bár az elveik szerint az iszlámot maguk közt kellene megtisztítani, ez nem teljesen tökéletesen rakódott le azokban, akikkel mostanság tele vannak a hírek. May emellett megint a saját gyengeelméjűeknek szánt stílusában tálalta a beszédét: “ami elég az elég”, a “terrorizmus terrorizmust szül”, kb mint korábban, amikor kijelentette, hogy “a brexit az brexit”. Végülis nem kiscica, az elvitathatatlanul biztos.

A probléma egyik oka (azon túl, hogy hülyére veszi a választókat, mi meg hagyjuk), hogy a brit kormány már nagyon sok éve (értsd több évtizede) folyamatosan fegyvereket ad el a szaudiaknak, és akikkel annyira fontosak a diplomáciai szálak, hogy egy korábbi miniszterelnökünk félárbocra engedtette a zászlókat, amikor az egyik Perzsa-öböl-beli (fene a kötőjelekbe) uralkodó nemrégiben meghalt. May, és a kormány tehát közvetve-közvetlenül támogatja azokat az országokat, amelyek felelősek a mostani káoszért, de nem vallják be, mert az politikailag szuicid lenne (érdekes, hogy a média se erőlteti a témát).

A másik, hogy jellemzően ilyenkor a politikusok első gondolata (itt is), hogy ha megregulázzuk a zinternetet, akkor utána nem lesznek problémák, mert a zinternet biztonságos rejtőzködőhelyet biztosít az extrémül gondolkozóknak. Tehát még nagyobb tömeges megfigyelésre lehet számítani (most megint szóba került, hogy az internetszolgáltatóknak x évig meg kell őrizniük minden titkosítatlan adatfogalmi információt mindenkiről), kormányzati kontrollra, majd egyszer adatvesztésekre, stb, miközben mindazok akik kisteherautót bérelve akarnak a tömegbe vezetni röhögnek a markukba, hogy a sok barom, mert akik el akar bújni az az ilyen szabályokat nagyon könnyen kijátssza.

Azt elismerem, hogy nem egyszerű kiszűrni, hogy ki az, aki éppen kisbuszos merényletre készül, de a mindenkori kormányok legalább annyit megtehetnének, hogy nem üzletelnek azokkal az országokkal, akiket fű alatt gonosznak neveznek az ilyen témában. Bár lehet, hogy akkor az olaj ára felmenne, és az arabok egy része kivonulna a londoni ingatlanpiacról, és mégiscsak egyszerűbb pár halottat és internetszűrést lenyomni az emberek torkán, mint a gazdasági káoszt, amit egy ilyen szakítás okozna.

Advertisements

Kommenteket kérek!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s