Rövid összefoglaló – időközi választások a parlamenti választások előtt

Egy hónappal az előrehozott parlamenti választások előtt időközi választásokat tartottak a napokban több településen is. Utólag majd kiderül, hogy mennyire lesz összhangban a két választás eredménye, de addig is egy rövid összefoglaló az eredményekről.

95927965_summary_scoreboard_624_final_result

Első ránézésre is látható, hogy a Toryknak sikerült a legtöbb helyet besöpörniük, ezzel optimistán vághatnak neki a júniusi parlamenti választásoknak. A kormánypártnak sikerült 11 helyen megnyernie a választást, és összességében több mint ötszáz új helyet is magukénak mondhatnak, melyek jó részét a Munkáspárttól, kisebb részét a UKIP és LibDemektől szereztek.

Úgy tűnik, May-nek sikerült elérnie azokat, akik Brexit-támogatók, és elhitetni velük, hogy megfelelően tudja majd képviselni az ő akaratukat a tárgyalások során. Ennek következménye, hogy a UKIP, amely korábban a Brexitért kampányolt, mostanra teljesen szétesett, hiszen semmi mást nem tudtak felmutatni az évek során, és miután az elsődleges kampánycéljuk megvalósulni látszik, már nem érdekesek a szavazók számára. Saját szemszögükből kellemetlen, hogy nem csak, hogy nem tudták megragadni a lehetőséget, amit a tavalyi év adott nekik, hanem inkább teljesen lehúzták magukat a budin.

Azok, akik abban reménykedtek, hogy a júniusi szavazás előtt többezer új taggal bővült LibDemeknek sikerül majd nagyot alkotniuk az önkormányzati választásokon, igencsak csalódniuk kellett. Ennek egy része különben a választási rendszer sajátosságaiból is ered. Miközben a LibDemek szavazati aránya 7%-kal nőtt, mégis helyeket veszítettek. A parlamenti választáson ez csak rosszabb lesz, mert az “első [legtöbb szavazatot elérő] mindent visz” rendszerében a kis pártoknak nincsenek jó lehetőségei.

Jeremy Corbin, a Munkáspárt elnöke megintcsak néhány bonyolult interjú előtt áll, hiszen a párt nem csak “egyszerű” helyeket veszített, hanem az olyan munkáspárti fellegvárakat is, mint Glasgow, ahol több évtizede kormányoztak. Mint azt korábban írtam, Corbyn egy nagyon megosztó személy, akit már többször próbáltak a párttagok elmozdítani az elnökségből, és “uralkodása” alatt a párt nagyon sok szavazót veszített….olyvást tűnik, hogy ez a trend csak erősödik, a baloldalnak ugyanis nincs semmi eredeti mondanivalója (milyen ismerős a helyzet valahonnan….)

A regionális pártok sem szerepeltek túl jól, vagyis inkább vegyes a kép. A skót SNP veszített néhány helyet, ami annak is betudható, hogy nem mindegyik skót lakos támogatja a második függetlenségi referendum ötletét. Amellett a fentebb említett Glasgow mostmár SNP színekben virul, miközben a pár elvesztette azt a két kisebb települést, amit 5 évvel ezelőtt megszerzett.

Reklámok

Kommenteket kérek!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s