Hétvégén éjjel is metró…

Ez már előző heti hír (csak lusta voltam megírni), hogy az aktuálisan bejelentett változások szerint 2015-tol bezár az összes jegyiroda a metróban – ezután már csak az ótómatákból lehet ojszterkárdot venni és feltölteni, valamint péntek és szombat éjjel is járni fog a metró (egy része). Természetesen a szakszervezet már rázza a kisujját (meg mindenét, ami még rázható), és egyhetes metrós sztrájkokkal fenyegetnek a kis rohadványok – gondolom pont az ünnepi szezonra majd, miért is ne. Az ilyenkor előkerülő szokásos szövegelés, miszerint éjjel majd mindenkit jól megeroszakolnak, elvisznek az ufók, és élo áldozatként fogják feláldozni oket a 9-es zónában a peronokon…(hoppácsak, ott nem is fog járni a metró éjjel…ezt szépen elfelejtette a szakis főmufti [lásd kommentek a linkben/-hez]). A TfL szerint az “átalakítási” programnak a legfőbb része, hogy az a 750 állás, ami megszűnik, az nem is szűnik meg (vész el), csak átalakul. Mint a Zenergia – tehát a jegyirodából a peronra kerülnek a Zemberek (na jó, viccet félretéve, egyrészt a TfL szerint valóban erről van szó, másrészt a nagyon turista-centrikus helyeken azért [nappal] kialakítanak majd valami rendszert, ahol a sok külföldi vegzálhatja a munkaerőt, egyébként pedig valóban ha minden jól megy akkor nem lesznek komolyabb leépítések). Az éjjeli metró térképet, vagyis ahol pillanatnyilag tervezik, alább látjátok:

disclaimer: adott, h ez a többedik szakszervezetes írás rövid idő alatt: nem vagyok echte politikai jobbos v balos. centrista vagyok, ha már muszáj keresgélni, bár a skála kb majdnem minden területéről tudok olyan dolgokat mondani amik tetszenek, kb bárhol a két véglet közt…

disclaimer2: az éjjeli metró tőlem 1 megállóra áll majd meg (ha még akkor is itt leszek) – tehát cefetül nem fogom használni, mert Hanger Lane-hez nem jón. Lesz helyette Ealing, North Acton, és Acton Town. Egyik sem annyira kényelmes…

via bbc

Reklámok

Kommenteket kérek!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s