Hetesek, nyolcasok, koszosok és vegák

Sokan gondolnák, hogy a rasszizmus egy ilyen társadalomban biztosan kevéssé létezik, mint pl otthon. Pedig a valóság az, hogy nem biztos, hogy ez a helyzet – és nem csak a magyarok nem csípik a kisebbségieket. Picit nehezen kivesézhető téma, inkább csak felhozni akarom, hogy lássuk, “ilyen is létezik” – a másik, amiért érdemes nekifutni, elég sokan kérdik, hogy hogyan állnak az angolok a bevándorlókhoz…hát így:

Többször kifejeztem már azon véleményemet, hogy a multikulti nem működő rendszer. Miközben a nyugati társadalmak egyénközpontúak, a multikulti arra a fals elképzelésre épül, hogy nagyon különböző embereknek kellene elfogadniuk egymást, és ezzel egy időben mindenkinek mindenkihez alkalmazkodnia kellene. Ha ez nem lenne elég, a másik, ami folyamatosan folyik a csapból, hogy mindenki vagy egyenlő, vagy annak kellene tekinteni az embereket, amellett a pénz boldogít, és akkor vagy több, ha nagyobb a plazmatévéd, vagy bármi egyéb dolog, ami a kezed ügyébe kerül…

Az emberek elfogadásának kérdését nagyon máshogy kezelik keleten, mint nyugaton, de nem vagyok meggyőződve arról, h bármelyik is tökéletes lenne. K-Európában nemcsak, hogy létezik cigánybűnözés, de ezt ki is lehet mondani. Itt ilyet nem lehetne kimondani, ha lenne, akkor sem. Az rasszizmus. Helyette van egy csomó más dolog. Van a mindennapi rasszizmus, és a politikai/populista rasszizmus. A mindennapi egy vicces dolog. Természetesen törvényi előírások vannak arra, hogy embereket nem lehet megkülönböztetni mindenféle jellemzők alapján, és hogy általában mindenkinek örülni kell, mert az jó. A köznép erre jobbnál jobb megoldásokat talál ki.

Az egyik, gyakorlatiasabb dolog, hogy az angolok nem nagyon mixelődnek másokkal, leginkább, ha mondjuk nem fehér és angol anyanyelvű az illető. Hirtelen kb egy ismerőst tudok előkaparni a fejemből, akinek magyar létére brit párja van, és ahol a brit illető nem második generációs bevándorlócsemete, hanem “helyi”. Hasonlóan kevés mixelődés van bőrszínek közt (az angolok részéről), bár az érdekes, hogy a bevándorlók körében inkább dívik a mixelt párkeresés modellje. A mindennapok során erősen érezni, hogy nem csak a pár-, hanem az emberi kapcsolatokból is szeretnek kihagyni minket az angolok. Ami nem muszáj, abban nem kell, hogy velük vegyünk részt. Persze mindez csak a hátunk mögött.

A preferenciális csoportosulás és aktív kibeszélés nem csak faji szinten működik. Egyik előző munkahelyemen volt egy vegetáriánus csaj. Amikor csoportos kajolás volt, akkor mindig meg kellett szervezni, hogy olyan helyre menjünk, ahol volt vegás kaja. Persze sok pasi között ez probléma volt, mert mindenki húst akart. Amikor nem volt velünk a csaj, mindig ki lett beszélve, miszerint neki kellene beilleszkednie a többségi csoportba, és milyen jó, hogy nincs velünk stb. Ez persze normális, csak “nem illik” (ennyit a jól nevelt angolokról)

A verbálisabb dolog még jobb. Mi (K-eu.) nem bevándorlók vagyunk, hanem migránsok. Az pedig jellemzően egy derogatív szó, de nem rasszista. Ez persze minden irányba működik, hiszen mindenki úgy érzi, hogy vannak körülötte lejjebb valók. A sötétebb bőrszínűekre eddig a helyi magyarok közt sok érdekes kifejezést hallottam. Koszosok, hetesek, nyolcasok. (utóbbi kettő a billiárdgolyók színe alapján). A magyar nyelvnek megvan az az előnye, hogy nem ismerik fel automatikusan amiről beszelünk, de azért az indiaiak/pakik/négerek/stb helyett van mit válogatni. Biztos érdekes lenne egyszer előkeresni valahonnan, hogy azok a csoportok milyen szavakkal illetik mondjuk a K-európaiakat. Gondolom hasonlóan pozitívakkal.

A politikai/populista szintű rasszizmus az elmúlt kb 3 évben került láthatóan előtérbe Angliában. Kicsit ott tartunk egyes szavazói csoportokkal, mint otthon a cigányokkal meg a nyugdíjasokkal. Szent tehenek lettek. Egyre többet hallani arról, hogy mekkora hiba volt, hogy a K-európaiakat ‘csak úgy beengedték’, vagy, hogy mi el- és kihasználjuk az itteni szociális ellátórendszert, és, hogy ezt mindenféle módon meg kell akadályozni. Erre egyébként már törvények is születtek, úgyhogy kivételesen nem csak UKIP és BNP szónokai csápolnak.  A dolog szépsége, természetesen, hogy nekünk nincsenek második és harmadik generációs, több tíz- vagy százezres csoportjaink itt, akik szavazhatnak. Tehát minket lehet ekézni, úgyse tudunk ártani a kormánynak.
Persze azokat, akik valóban lógnak az ellátórendszeren, a ‘hetesek’, akik 4-5 gyerekkel, pongyolával a fejükön rohangásznak egész nap a városban, és egy kanyi szót nem tudnak angolul, mecsetbe járnak, közük nincs az európai kultúrához, esetleg megverik Whitechapel környékén a fehéreket, mert ‘kihívóan öltözködnek (nincs a nőknek eltakarva az arca), őket a politikusok nem ágazzák. Neeem. Aj, te nem. Te nem. Persze, te egészséges, tisztességes, jóravaló, persze. Te kis bio, te. Miért? Mert ezeknek az embereknek a jó része vagy már brit, vagy a hasonlóak közül itt van annyi, hogy azok már megkapták a szavazati jogot, és ezáltal nagy tömegben befolyásolható szavazati bázist adnak.

Érdemes felidézni, hogy amikor 2 éve zavargások voltak, akkor jórészt milyen emberek vettek részt ezekben – korábban írtam róla, de legyen elég, hogy a fehérek aránya elenyésző volt, emlékeim szerint valami 2-3%. A későbbi elemzések rámutattak, hogy a feketék, akik az egész zavargásnak a törzsét adták, jórészt munkanélküliek, sok gyerekesek, és nem is igazán akarnak dolgozni. Kész szerencse, hogy a K-európaiak úgy lopják meg a rendszert, hogy közben még békések is. De amikor valaki meg meri említeni az összefüggéseket, az rasszizmus.

Londonban az itteni lakosok most már kb csak 40%-a született Angliában, és ebből még lejön az, aki 2-3. generációs. Azért nem semmi, hogy laza 30-40 év alatt mennyire megváltozott a város összetétele. Valóban érdekes lenne lemodellezni, hogy valamilyen statisztikai pontszámozás alapján eldöntött “más” (azaz az eddigi többséghez képest más) népcsoportok beérkezése a társadalomba mennyire borítja fel a rendszert, mennyi idő alatt fejti ki hatását stb. Ezt végig lehetne futtatni az ókori Rómától kezdve mondjuk a mostani vezető országokig, hátha lehetne jövendőt mondani.

Megoldás persze kevés van a témára. Azon már nem lehet változtatni, hogy amikor a Brit Birodalom szétesett, akkor meghagyták a költözési jogát sok embernek, akinek talán nem kellett volna. Az angolok szemszögéből ugyan úgy hiba volt, hogy anno az EU-csatlakozáskor beengedték a keletieket. Mindenkinek más szúrja a szemét. A reálisabb megoldások jó része politikai öngyilkosság lenne, de az über-liberalizmust, ami itt zajlik, be kellene szüntetni. Akinek nem tetszenek az európai értékrendek, menjen haza. Ebbe nagyon erősen beletartozik az öltözködés, a vallási jelképek és megnyilvánulások stb. Aki nem akar megtanulni angolul, menjen haza – ez vonatkozik pl az itteni magyarokra is. A nem-angol táblákat, bármilyen tábla is legyen az, át kellene írni angolra. Ezt a szlovákok is megcsinálták a magyarokkal, de végül is támogatható, elvégre mi nem vagyunk a saját országunkban. Emellett statisztikákat kellene publikálni arról, hogy kik, és hol lógnak az ellátórendszereken, nem pedig merev hazugságokkal tömni az emberek fejét.

A fent látható hirdetés futott egy pár napig, aztán megijedtek a politikusok, és levették, pedig csak annyit van ráírva, hogy aki illegálisan van itt, az menjen haza, vagy lecsukják. A civil szervezetek őrült tiltakozásba kezdtek akkor amikor még tavasszal/nyáron mentek a hirdetések. Igen kellemetlen, hogy ezek a szervezetek, az illegálisan itt tartózkodó emberek véleményét védik, nem pedig az országét. Ennél már kizárólag az kellemetlenebb, hogy a politikusok meghajolnak az ilyenek véleménye előtt. Ennek megfelelően természetesen semmi pozitív változás nem lesz az országban ezen a téren.

 

Advertisements

Hetesek, nyolcasok, koszosok és vegák” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Szia :)
    Egyetértek:
    “Akinek nem tetszenek az europai értékrendek, menjen haza. Ebbe nagyon erosen beletartozik az oltkozkodes, a vallasi jelképek és megnyilvánulások, stb. Aki nem akar megtanulni angolul, menjen haza – ez vonatkozik pl az itteni magyarokra is.”
    Valóban szép lassan a nem európai kultúra kerül hatalomra itt. Én is, ha mondjuk Japánban vagy bárhol kezdenék életet, a helyi dolgokhoz szükséges lenne igazodnom, s nem várhatnám el a japánoktól, hogy ők tanuljanak meg magyarul vagy megyék át a vallásom stb.

  2. tibertus szerint:

    Alapjában véve egyetértek. Egy dologgal viszont nem. A szlovák példával. Ugyanis mi a Felvidéken otthon vagyunk. Nem oda költöztünk, hanem ott születtünk. Az, hogy anno valakik ilyen határokat húztak, ne minket büntessenek es használhassuk a magyar feliratokat. Aki önszántából költözik mondjuk Angliába, igenis fogadja el, hogy az Anglia. Keresztény, modern ország Európában. Akinek nem tetszik, menjen haza. A politikusok meg nyulak. Azok is maradnak!

    • Ezzel egyetértek, és a tortenelmi részt nem is tagadom de az állami szuverenitás megorzesenek fontos része, hogy a kivulállókat asszimilalja. Ez kicsit olyan, hogy telejsen igazad van, h a magyarok nem szlovákok, és nem ok tehetnek arrol, hogy ott voltak de a szlovák államnak nem érdeke ennek a fenntartása. Az angolnak sem lenne, csak ahogy mondod, csirkék…

      • Mmm… Nem gondolom, hogy ne lehetne mondjuk automómiát. Az, hogy egy részét képezi az országnak, szerintem lehet akár pozitív hozadéka is.
        Szerintem Dél-Tirol működik, mint autonómia, s nem gondolom, hogy a felvidéki magyarok is hanyatt-homlok mennének tüntetni, hogy mégis tartozzanak ide. Szlovákiának jobban megy. Nehéz kérdés ez, de az jól jár, aki mondjuk már a többségi állam nyelvét is beszéli (a magyar mellett), mert két helyen van otthon. Sajnos ebbe is beleköpött a politika. Na, mindegy!

  3. Anonym szerint:

    Szerintem nagyon rossz tarsasagba jarsz. Bar igaz: korulbelul annyit tapasztaltam itt a “en angol vagyok!” lerazo szoveget csajoktol, mint Pesten a “nekem csak kulfoldi/olasz/spanyol pasi kell” szoveget (a kettobol az itteni hozzaallas a szimpatikusabb), azert mindket itteni kapcsolatom angol csajjal volt (bar reszben az az oka, hogy a kelet-europai csajok akikkel osszehozott a sors mind besavanyodottak voltak). Ami a nem-parkapcsolatot illeti, az angol kollegak es ismerosok teljesen es 100%-osan befogadoak: tamogatnak es segitenek ahol tudnak, csaladi rendezvenyekre vagyok hivatalos (keresztelo, husvet, …), sot tobben google translate-t hasznalva kovettek a facebook-os magyar hozzaszolasaimat es reagaltak rajuk. Egyetlen egyszer volt “negativ” tapasztalat, mikor az elso melohelyem elso sorozesen az ottani portas adott egy monologot, hogy a bevandorlok hogy teszik tonkre az orszagot. Amint lelepett, az ertelmisegi tobbseg ott hulledezett, es mivel azutan igen komoly baratsag alakult ki tobbukkel, tudom hogy oszinten nem ertettek egyet vele. A faszi BNP-s volt. Mellesleg en megertettem ot, mivel van magyarorszagi parhuzam, es ma is ugyanugy felhuz, hogy az en adombol tartjak el az itteni segelyen eloket.
    Az ellatorendszeren elosdi sem egyertelmu: egyreszt mostanaban elegge felkapott statisztika szerint a bevandorlok tobbet tesznek a rendszerbe, mint amit kivesznek belole, mig a helyiek eloskodnek a rendszeren (tobb a kivet). Bar oszinten megmondom elkepzelni nem tudom hogy hoztak ezt ki a sokgyerekes munkanelkuli vagy feketen dolgozo es mellette segelyeket felvevo “hetesek” mellett. Mellesleg 4 ev alatt sikeresen nem hallottam ezt a “hetesek” “nyolcasok” kifejezest.
    A 4-5 gyerekes pongyolasok nekem annyiban gyanusak, hogy szerintem otthonrol van penzelve a csalad. Csak ilyeneket latsz Lamborghini-kel korzozni a westenden.
    Szinten idetartozo erdekesseg egy nemregi politikusi kinyilatkozas: eszerint azert problemasak a kelet-europaiak, mert JOBBAN vegzik el a munkat, mint az angol fiatalok, es emiatt esnek ez az angolok a munkatol. (teszem hozza, az olasz es spanyol (tobbsegeben) sziesztazo naplopokra ez nem vonatkozik)
    Az sem igaz, hogy nincs megoldas. Vagy legalabbis a helyzet jelentosen javithato: az egy eves munkavallalashoz kotott segely peldaul (nem tudom mar el-e, vagy csak beszelnek rola), illetve a nyelvi teszt az NI szam elofeltetelekent (hihetetlen, hogy a job centerekben tolmacsokkal jarnak NI szamert az emberek, az ilyet azonnal kuldeni kene haza). Vagy amit a Franciak csinalnak az is jo lenne ide: talan mar ketszer is repulore ultettek satoros romakat, es ugyan itt is ha jol emlekszem ingyen buszoztak haza a lengyeleket, annak elozmenye volt, hogy mentek ok maguktol is, mivel otthon kicsit megerosodott a gazdasagi helyzet.

    Amit helyben magadert tehetsz, bar ketelu a dolog: le lehet koltozni videkre. Egyreszt megkapod az igazi angolokat: meg a pizzadat is angol fogja hazhoz hozni, masik oldalrol viszont onnan valodi rasszizmust hallottam vissza. Itt Londonban (amilyen korokben mozgok) teljesen elfogadott, hogy kulfoldi kollegakat vesznek fel, videken ugy hallottam a szemedbe mondjak, hogy te lennel a legjobb a melora, de sajna nem vagy angol.

    Asszem megis jobb maradni Londonban :)

Kommenteket kérek!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s