Szilikontejeskörforgalom

Silicon Milkroundabout. A Silicon Valley/Szilicium-völgy mintájára kezdtek pár évvel ezelőtt kialakítani egy kisebb szegletet Londonban azoknak a startupoknak, amelyeknek helyre, és irodára volt szükségük. A startupok, azoknak akik nem tudják mik azok, olyan kisvállalkozások, amik az egész vállalkozás-fejlesztés első stádiumában vannak, és sokszor még befektetőket keresnek, vagy netán egy keveset már találtak is.

Ezeknek a cégeknek dolgozni, bár személyes tapasztalatom nincs a témában, de mindenképp érdekes/más, mert egyrészt nincs az a hivatalos corporate környezet, hanem inkább családias, valószínűleg túlórás jellegű, másrészt (nem is annyira) néha előfordulhat h egyszerűen csődbe mennek. A Silicon Milkroundabout egy szójáték ami a Silicon Roundabout valamint a Milkround szavakból áll össze. Előbbi a fent említett kialakított terület neve az Old Street Roundabout mellett, utóbbi pedig az angolban az állásbörzét jelenti, tehát ezek a startupok tartottak állásbörzét ma.

A résztvevő cégek jó része annyira uj volt, hogy konkrétan idei kezdésűek, vitatható finanszírozással, mármint nagyon kevés pénz van mögöttük, sokszor az egész ‘csapat’ 3-5 emberből áll, és minden jo szándék ellenére néha lett volna kedvem megkérdezni, h mégis szerintük hogyan nem fognak becsődölni hónapokon belül. Mindezek ellenére érdekes, plusz csendben megjegyzem, h ok legalább megpróbálnak csinálni valamit. A profilok jó része az online zenevilágot próbálta kereshetőbbé tenni, vagy valamilyen Facebook-alapú extra szolgáltatást nyújtott.

A maradék kb 15%-ban voltak érdekes kezdeményezések, mint pl. rövidtávú lakás-kiadás amolyan szállodai rendszerben (pl. amíg a család elutazik egy hétre addig valakinek kiadja a kecót, a cég aki felügyeli a folyamatot pedig felelős azért, h a lakás pontosan úgy nézzen ki a végén mint az elején, de ennek része hogy van takarítás, reggeli, szoba-szolgálat, stb stb.)

Az állásbörze nagyon informális hangulatban zajlott, ingyen pia volt, viszont mindent félpintes pohárban szolgáltak fel, a bort is beleszámítva. Sajnos töményet nem adtak. Az álláshirdetések egy része is igen meredek stílusban volt megfogalmazva. Az egyik ilyen ‘érdekes’ például így nézett ki:

 UPDATE: FOR EVERY RECRUITER THAT CONTACTS ME, I WILL KILL A KITTEN.

Do you enjoy not givin’ a f*ck, living life in the fast lane?
Are you insane not only in the brain, but also in the membrane?
Are you down with OPP?

If not, then leave this page right now and go back to your business.
If so, then you’ll enjoy working with a startup that does things differently.

We just won Seedcamp London. We’re out of dev resource. I need someone who I can stare straight in the face and say “we are going to build an empire together” without throwing up in my mouth.

Feel me?

We’re solving the almighty clusterf*ck of a problem men call shopping. Real men, not fashionistas. We’re inventing H-commerce (humour commerce). I mean, we have a robot FFS.

Ez a konkrét cég különben arra épít, hogy a pasik utálnak ruhákat vásárolni, ezért elő lehet náluk fizetni bizonyos ruhatermékek kiszállítására x havonta. (Pl beütöd hogy neked a pepita-kék zokni tetszik, 10-es lábméreted, és akkor három havonta küldenek x darab pepita-kék zoknit.)

Szóval ez is egy ‘élmény’ volt, ilyet is láttam, majd még lehet megyek párszor mert úgy tűnik relatíve gyakran van. Hátha egyszer találok valami szimpatikusat.

Reklámok

Kommenteket kérek!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s