Csirkébe tekert garnéla

…isteni finom! :) Megfelelő fűszerezéssel és gombás zöldséges rizzsel. Tegnap elmentünk egy nepáli étterembe és a Chicken a’la King nevű étel valamilyen átszabott változatát ettem, amiben volt garnéla is. Érdemes kipróbálni az ilyesmiket. Persze tudom Budapesten az igényes indiai/nepáli éttermek listája rövid, és relatíve drágák, de lássuk be változatosabbak is mint a Meki. Utólag is fini, felmelegítve, mert hazahoztam egy adagot, csak arra jöttem rá hogy a felmelegített rizshez érdemes vajat (nem margarint), és mindenféle fűszert adni, aztán még jobb. Jó, hogy van itthon kb négy dolog ami alapanyag, beleértve a sót meg a borsot, de azért abból is lehet alkotni.

Rájöttem hogy mivel nem tudok főzni, ezert barmit összeönthetek, és max ráfogom h tapasztalat. Meglepő módon eddig mindig tetszett amit csináltam, ami abból a szempontból nem hátrány hogy ha kéthavonta egyszer valamivel kísérletezek, az általában olyasmi amit nem olvastam/nem láttam, szóval random.

Mostanság voltam pár buliban, általában cégesek voltak. Biztos jók, nekem köztudottan nem az esetem a tömegrendezvény úgyhogy volt hogy tizenegykor leleptem. Ehhez annyit érdemes tudni hogy a magyarokkal ellentétben itt a bulik általbán 7 korul kezdődnek, és 1ig tartanak, persze kivétel mindig akad, de míg otthon éjfél tájt van kezdés illetve telik meg a partihely, addigra itt mar mindenki merevrészeg. Magyarokat egyébként az elmúlt időszakban nem láttam, mármint újakat. A legutóbbival talán másfél hónapja találkoztam. Ehhez persze hozza tartozik az is, hogy nem töröm magam halálra a kimozdulás-fronton. Ma elindultam egy moziba, de aztán rájöttem hogy a meki is elég lesz nekem, a filmet meg beszerzem másképp. Menjen egyedül a fene. Bar az eső nem zavar most úgy érzem, plusz kimozdulhatnékom van, úgyhogy van egy erős gyanúm hogy nemsoká fogom a batyumat és kimegyek venni egy adag sushit.

Kicsit megváltozott az étel-rendem, na nem mintha leszoktam volna a gyors kajáról, de mostanság több halat eszem, pedig korábban explicit utaltam, illetve most már eléggé kerülöm a nem-barna kaját (értsd fehér kenyér, f. rizs, f. tészta, na ilyeneket nem, csak ha nincs más).

Más nem sok van. Munkahelyen végre van valami aktivitás, mármint nem ugyan azon az Unilever projekten rágódom amin három hónapja, hanem egy másik Unilever projekten. De nem baj, megint beraktak VBA-t kódolni, ill jön egy másik is majd, szóval örülök. Aki nem ismeri, a VBA az Office – leggyakrabban Excel fejlettebb funkcióit előhívni képes programnyelv, elég egyszerű a többi fejlettebb programozási rendszerhez képest, kevesebbet is tud, de valahol el kell kezdeni, nekem meg tetszik. Tegnap bent is maradtam másfél órát pluszban, aztán a főnököm aki meg akkor is ott téblábolt kérdezte h nem akarunk-e pubozni, mondtam hajra. Egyébként a visszajelzések pozitívak, vagy mindenki hazudik, vagy nagyon örülnek nekem odabent.

Mondjuk az időjárás sem motivál arra hogy sokat csináljak mást mint valamelyik négy fal közt ülni. Erős késéssel itt is beköszönteni latszik az ősz, bar meg most is 15 fok van, igaz már rég besötétedett és eléggé esik, szóval ha úgy vesszük nem szörnyű – Észak-Angliában közben elmosott több hidat az áradás amit az eső hozott. Nálunk elég ritkán adnak ki piros riasztást időjárásra, de most az a terület megkapta. Az angolok elég másként kezelik a riasztási fokozatokat, de nem vicces a helyzet. A világossárga (első), az a “be aware” szint – magyarul tudj róla. A második, narancs, a “be prepared” – légy felkészülve, majd jön a piros, “take action”. Utóbbit nem véletlen hívják így. Közben épp olvasom az egyik magyar ismerősöm blogját aki Malajziába költözött, és 31 fokokról ír. Más világ, az biztos :)

Advertisements

Kommenteket kérek!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s