Emberek es egerek

Van egy új lakótársunk, mar egy bő hete, legalábbis elvileg, a hangját hallom, a kocsiját latom, de a sráccal meg nem találkoztam. Valami indiai, ha jól tudom. Lassan elnyomásban fognak élni a fehérek a házban, mar csak ketten vagyunk.

A lakás keresés továbbra is in progress módban van, csak meg mindig nem találtam olyan helyet, ami nem egy lepratelep, és emellé nem egy havi ezres, mert azt picit sokallom a kereteimhez kepést. Bármilyen vicces is, Londonban neccesen lehet kijönni havi ötszáz font költőpénzzel. Bezzeg otthon mennyire örülne neki mindenki – persze igazából van ebben egy kis sznobizmus is, hiszen aki minimálbéren el, az kb ennyit kap a végen, mégse hal éhen. Csak hát a kényelem meg a hasonlok.

Van egerünk is, láttam többször is a konyhában, meg hallottam a falban. Jó, hogy nem főzök, bar igazából mindig csak a szemetest környékezi, ami a padló-szinten van, szóval a hűtőbe egyelőre nem férkőzött még bele. Remélem ez így is marad. Londonban különben sok a mindenfele élőlény, marmint a lakott területeken, lattam mar többször rókát, egeret, ill. más környékeken patkányt is, de előbbi kettő rendszeresen megfordul a mi környékünken is. Végül is nem annyira meglepő, ez elég külváros, hazákkal, kb mintha otthon Mátyásföld vagy Rákosborzasztó lenne, csak kicsit jobban be van kötve a városba, tömegközlekedésileg, mert nem csak egy sosem járó HÉV vonal van itten, hanem kettő! (Igazából metró, de elég sokáig a fold felett mennek itt, ezért inkább HÉV-ként üzemel).

Ez a hetem elég porgos volt, hétfőn nem volt munka mert munkaszüneti nap volt, de a hét többi napján minden este másokkal szocializálódtam, új csapatommal, barátokkal, régi csapattagokkal stb. Ma meg vidámparkban voltunk, jó volt, bar nekem picit extrém, de ennek ellenére elveztem. Ugyan nem ültem fel rá, de van egy hullámvasút, ami igazából annyit tud, hogy felmegy, aztán lejön, mindkettőt kb függőleges helyzetben. Az itteni 67 méteres, és kb 130 kmh sebességet tud, de néztem, New Jersey-ben van egy, ami 127 méter magas, és 207 kmh sebességet nyom. Hát, nem tudom, ha az éves fizetésem kétszeresét odaadnak, talán meggondolnám, hogy felmenjek rá, addig viszont aligha. Mindenesetre ezek a járgányok marha populárisak, az itteninél negyvenöt perces sor állt. Volt barátnőm kezdett, ha jól tudom paplan ernyőzni vagy mit csinálni egy jó ideje (egyszer mar majdnem lepottyant, csak az erdő megfogta). Mindenki másra izgul…de a síugrók se normálisok, az biztos.

Visszaterve a vidámparkra, elég jó stratégák az üzemeltetők. Egyreszt a beugró, ha neten veszed £28/fő, ha a pénztárnál, akkor £33, ennyiért mindenre annyiszor ülsz fel ahányszor jól esik. Persze, sorba kell állni, de ha ez nem tetszik akkor egy kis extra anyagi hozzájárulásért mentesülsz a sorbaállás terhe alól. (A sor jórészt pár perctől egy óráig terjed). Emellett, az amerikai parkok egy részével szemben, melyek akar éjfélig is nyitva vannak, ez hatkor bezár. Jó dolog, nekik, hiszen este hát után ki akar bemenni a vidámparkba (?) így bevétel nincs, ellenben az üzemeltetési és fizetési költségek pörögnek. Így viszont kidobnak mindenkit, ha mar nem éri meg nekik nyitva lenni. Mindenesetre nem rossz, azt számoltam, hogyha az itteni fizetésem és az otthoni árak arányban lennének egymással, akkor az egész napi költésem kb 3500 (!) forint lett volna. [értsd mivel itt nettó 450e forintnak megfelelőt kapok, otthon meg harmad ennyit, ezért a negyven fontos napi költséget levágtam tizenháromra. Persze ez jó leegyszerűsítése a dolgoknak, de valamelyest reális.]

Más. Eddig azt hiszem melyeket hallgattam ebben a témában, mert úgy érzem, hogy a politikai nyámmogás Magyarország egyik rákfenéje a sok közül és egyszerre gyerekes és beteges is. Ámde…Nézem otthon Pécsett a jobboldal nyert a mai időközin. Hát, most anélkül, hogy utalást tennék egyebkent semleges politikai hovatartozásomra, ez überciki. Marmint persze nem a jobboldalnak. Pont azon gondolkoztam nemrég, hogy vajon mi lehet az aktuális állás Budapesten, a “ha most vasárnap lenne a királylány-választás” jellegű kérdésre. Erös a tippem, hogy hasonlóan érdekes számok kerekednének ki belőle, mint a pécsiből. Nem volt bolond az MSZP amikor Tollert/Tasnadit nem akarta elengedni a politikai székből (ágyból), de azért ez mar komolyan valami. Mondjuk én hallgattam az egyik kollegájára, és amikor azt mondta, hogy akinek nem tetszik, az elmehet, hát leleptem. Persze nem vártam meg az engedélyét.

Elég sokan gondolkoznak hasonlóról az ismerőseim koreben, bar személye válogatja, hogy kinek mennyire valósok az elmenésről szövögetett tervei, ill. kinek inkább csak a gondolatai vannak meg, a többi része nincs. De célok sokfélék, van Dánia, pár Anglia, illetve tőlünk is nyugatabbra levő célpontok. Kellemetlen, hogy aki teheti elmegy otthonról, aki meg otthon marad az vagy a jobbik végéből van, és ezért szopó ágon eltartja a többit, vagy a többihez tartozik, ami ezesetben inkább negatív hatásokat tesz, mint pozitívokat. Igaz, itt se minden tökéletes, sok a bevándorló, mármint az a fajta, aki segélyen el, de dolgozni luxus neki. Igaz az itteni társadalom egyelőre kepés a rendszer fenntartására, aztán persze majd meglatjuk hogy hova vezet – azt hiszem nem fogom megvárni mindenesetre, mert most már másfél éve itt élek, és ennyi idő alatt formálódik bennem a kép, hogy Anglia jó hely, de nem az esetem. Igaz, valószínűleg meg két evet maradok, addig sok dolog változhat. Sokat fog számítani az elkövetkező kb 12 hónap, a munka miatt, h milyen lesz az új csapat, mik a lehetőségek és az eredmények, ilyesmik. Ezekről majd később, ha mar lesz mit írjak.

Anyám irt egy édesét, azzal kapcsolatban kommentálta az országot, hogy otthon nemrég volt anyák napja, itt meg márciusban. Azt írta: “Elég nagy össze-visszaság van nálatok, az ünnepeket máskor adják ki, az anyák napja sem akkor van mint nálunk, jobb oldalon van a kormány, külön jön a hideg-meleg víz. Zűrös.”

Olvastam közben egy jó írást, az urbanista blogon keresztül – a világ húsz legelhetőbb városáról írnak benne. Lehet tényleg Sydneyben a helyem, ez mar többször felmerült bennem. :thinking:

 

Reklámok

Kommenteket kérek!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s